Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Archívum 2020
Közlemény
BDK / 2020. december 9.


Tisztelt Olvasóink!
Ezúton adunk tájékoztatást arról, hogy a koronavírus-járvány veszélyhelyzeti védelmi intézkedések meghosszabbítása miatt a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár a központi könyvtárban és a fiókkönyvtáraiban is 2021. január 11-ig szünetelteti személyesen igénybe vehető szolgáltatásait. A beiratkozások érvényességét és a kölcsönzési határidőket meghosszabbítjuk, késedelmi díjat nem fogunk felszámítani.
Megértésüket köszönjük!
Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató

Pável Ágoston 75Pável Ágoston
BDK / 2020. december 30.

2021. január 2-án 75 éve, hogy elhunyt Pável Ágoston. 2021-ben születésének 135. évfordulóját is ünnepeljük. Pável Ágoston Szombathely kulturális életének meghatározó személyisége volt: tanár, muzeológus - néprajzkutató, lapalapító és -szerkesztő, a helyi irodalmi élet szervezője, szlovén nyelvész és fordító. Mindegyik tevékenységében maradandót alkotott. Rá emlékezve osztjuk meg a Vasi Digitális Könyvtár róla szóló írásait és a Berzsenyi Dániel Könyvtár helyismereti gyűjteményének fotóit, Vas megyei kultuszának lenyomatait. >>> tovább olvasom

Elégedettségvizsgálat 2020
BDK / 2020. december 29.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár ISO minőségirányítási rendszerének megfelelően 2020-ban is vizsgáltuk a látogatók könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét kérdőív segítségével. Az írásban közölt vélemények között többen is kifejezték köszönetüket, elégedettségüket:
  • Köszönöm a könyvtári dolgozók segítőkészségét mindkét emeleten. Nagyon sokat segítettek a kutatásomban.
  • A könyvtári dolgozók kiváló munkája dicséretes: szolgálatkészek, felkészültek, kedvesek, hozzáértők.
  • Maximálisan elégedett vagyok a könyvtár szolgáltatásaival, nagyon rugalmasak a mostani időszakban is.
A használói elégedettségvizsgálat eredményei itt tölthetők le.

Boldog karácsonyt!
BDK / 2020. december 22.

Meghitt, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket,
egészségben gazdag, boldog új évet kívánnak 2021-re
a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai

 
Könyvtárunk december 24-től 27-ig zárva tart, december 28-tól 30-ig viszont üzemel a könyvterasz, lesz lehetőség a kért csomagok átvételére. December 31-től január 3-ig ugyancsak zárva leszünk. Az új esztendő nálunk január 4-én indul, a 11 órás könyvterasszal!
Vigyázzunk egymásra az ünnepek alatt is!

Megjelent az Életünk idei utolsó száma
BDK / 2020. december 21.


Az Életünk folyóirat 2020. évi 11-12. összevont száma egy kiállításnak köszönheti létrejöttét, egy kiállításnak, amely a Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2020. október 8-án A szépnek legilletékesebb és leghűbb ápolói: 135 éves a Szombathelyi Szépítő Egyesület címen készült el, nyílt meg és fogadta látogatóit. A kiállítás egy olyan intézmény – talán inkább: civil társulás –,  tevékenységéről számol be, amelynek munkálkodó évtizedeit – kimondva, kimondatlanul – az az eszme és érzület határozza meg, hogy a térben, ahova sorsunk vetett, lássuk meg a helyet, és ismerjük meg annyira, hogy megszerethessük. >>> tovább olvasom


Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Molnár Andrea / 2020. december 15.
 
Ted Chiang kínai származású amerikai sci-fi író. Első publikált műve a Tower of Babylon című novella volt, amely rögtön elnyerte a Nebula-díjat 1990-ben, és több más díjra, többek közt Hugo-díjra is jelölték.
A Kilégzés és más novellák című kötet 2019-ben jelent meg, a 2005-2018 közötti időszakból tartalmaz kilenc novellát. A szerző szépirodalmi stílusban fogalmazza meg tudományos témájú, aktuális problémákat és kérdéseket is felvető történeteit. Több írásban is megjelenik a szabad akarat kérdése; a technológia és az ember kapcsolata, annak pozitív vonatkozásaival illetve árnyoldalával együtt; a világ teremtése, valamint a tudomány és a hit kapcsolata. >>> tovább olvasom


Fegyverszünet karácsonyra
Nagyváradi Nóra / 2020. december 15.


1914 nyarán kezdetét vette a modern kor első totális háborúja, amely lezárta a boldog békeidőket, s amelyben több ember halt meg, mint azelőtt bármely konfliktusban. Európa több nemzete vett részt benne, s a nacionalista propagandától félrevezetett emberek többsége bizakodva nézett a jövőbe. Hiszen „mire a falevelek lehullanak", már vége is lesz az egésznek, „karácsonyra otthon leszünk”. Aztán eltelt néhány hónap, és a korai győzelem reménye tovaszállt. A nyugati fronton lövészárkokba húzódott elcsigázott, kimerült, sokszor mozdulatlanságra ítélt katonák honvágytól szenvedve harcoltak és próbáltak még egy napot túlélni ebben a pokolban. Nemzetiségüktől függetlenül vágytak az otthon békéjére, szeretteikre. És közeledett a karácsony. >>> tovább olvasom

Karácsonyi filmek - ajánló
Varga Dorottya / 2020. november 23.
 
A karácsony előtti ráhangolódást segíti könyvtárunk ajánló bibliográfiája karácsonyi témájú filmjeivel - kicsiknek és nagyoknak!

Ajánlónkban a játékfilmek mellett karácsonyi témájú animációs filmeket is találnak.

A válogatásban szereplő filmeket is kérhetik Könyvteraszunkon - a megadott űrlapon, vagy telefonon 
(94/513-540).

>>> tovább az ajánlóra

Könyvtármozi - új podcast rész
Boros Ferenc / 2020. november 19.

Az adásban Boros Ferenc, a Berzsenyi Dániel Könyvtár könyvtárosa beszél az Informatikai és Könyvtári Szövetség, valamint a Kecskemétfilm Kft. kezdeményezésére 2015-ben indult országszerte népszerű KönyvtárMozi projektről: a magyar filmkultúra népszerűsítéséről, a látott élmények közösségben való feldolgozásáról, a csatlakozott Vas megyei településekről, valamint az idén elkészült tematikus filmajánlóról.
 

Könnyed karácsonyi olvasmányok - ajánló
Vörösné Adler Erika, Waldinger Dóra / 2020. november 17.

Bár a járványhelyzet korlátozza életünket, de képzeletünknek semmi sem szabhat határt!

A karácsony előtti ráhangolódást segíti könyvtárunk ajánló bibliográfiája könnyed olvasmányokkal - fiataloknak, időseknek egyaránt.

A válogatásban szereplő könyveket is kérhetik Könyvteraszunkon - a megadott űrlapon, vagy telefonon 
(94/513-540).

>>> tovább az ajánlóra


Richard búcsút mond
Waldinger Dóra / 2020. november 9.


Wayne Roberts forgatókönyvéből és rendezésében Johnny Depp egy visszafogottabb oldalát mutathatta be a Richard búcsút mond főszerepében. 
Richard (Johnny Depp) egyetemi tanár, irodalomprofesszor, aki a film első perceiben tudja meg, hogy tüdőrákja van és kezelés nélkül talán hat hónapja van hátra…

Ezzel új alapokra helyezi az életét: nem kér a kezelésből, beleveti magát az életbe, hogy kipróbáljon olyan dolgokat, amiket eddig nem tett. Meg akarja élni a teljes szabadságot és szabadosságot. Ezzel párhuzamosan a helyére kell raknia a fejében az érzelmeit a házasságával, a tanári karrierjével és a barátaival kapcsolatban.
 >>>tovább olvasom


Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Varga Dorottya / 2020. november 9.


A 2007-ben elhunyt Kurt Vonnegut a 20. század második felének megkerülhetetlen alkotója, az amerikai irodalom kultikus alakja. Társadalomkritikája, fantáziadús történetei és szarkasztikus humora világszerte meghódította az olvasóközönséget, és a legnépszerűbb amerikai írók közé emelte.

Több írásának visszatérő témája a háború borzalma és az 1945. február 13-i drezdai bombatámadás, melyet hadifogolyként személyesen átélt. Legismertebb műve a témában Az ötös számú vágóhíd, mely 1969-ben meghozta számára a világsikert, és melyet azóta is a legjobb háborúellenes könyvek között tart számon a lelkes olvasótábor és az irodalomtörténet egyaránt
.
 >>>tovább olvasom

Közlemény
BDK / 2020. november 11.


Tisztelt Olvasóink!
Ezúton adunk tájékoztatást arról, hogy a koronavírus-járvány veszélyhelyzeti védelmi intézkedéseként meghozott, 2020. november 11-én hatályba lépő 484/2020. (XI.10.) Kormányrendelet értelmében a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár a központi könyvtárban és a fiókkönyvtáraiban is 2020. december 11-ig szünetelteti személyesen igénybe vehető szolgáltatásait. A beiratkozások érvényességét és a kölcsönzési határidőket meghosszabbítjuk, késedelmi díjat nem fogunk felszámítani.
Megértésüket köszönjük!
Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató

Drimmer László (1925-2009) festőművész emlékkiállítása
Szalainé Bodor Edit / 2020. október 27.

Drimmer László (Szombathely, 1925. december 30. – Vasvár, 2009. április 4.) magyar festőművész, grafikus. 1946 és 1950 között a szombathelyi Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolában tanult. 1950-1954-ig a Népművelési Minisztériumban, 1964-ig a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjában, majd a Képző- és Iparművészeti Lektorátuson dolgozott. Elsősorban vidéki kiállításokon szerepelt. Realista festményein szűkebb környezetét ábrázolja.
 
2020. november 5-én 17 órakor kerül sor emlékkiállításának megnyitójára a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteménye szervezésében. Az eseményen közreműködnek a vasvári Kármentő Népzenei Együttes és a művész unokái.
 
A kiállítás megtekinthető a földszinti előadóteremben 2020. november 28-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

"Minden van, ami máskor nincs"
Molnár Andrea / 2020. október 3.


„Minden van, ami máskor nincs” címmel nyílik kiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtár Országos Könyvtári Napokkal kapcsolatos dokumentumaiból az intézmény 2. emeleti olvasótermében. A tárlat az országos rendezvénysorozat helyi eseményeit mutatja be fényképek, aprónyomtatványok, plakátok és sajtóközlemények felhasználásával. A válogatás betekintést nyújt a 2005 óta évente megrendezésre kerülő változatos programokba és a könyvtár sokszínű szerepébe. A kiállítás megtekinthető 2020. november 30-ig nyitvatartási időben.

Európai Hulladékcsökkentési Hét
BDK / 2020. november 19.

Könyvtárunk is csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Hét felhívásához. 
2020. november 23-tól 27-ig Facebook oldalunkon virtuális kiállítást láthatnak az újrahasznosítás jegyében. Könyvdoktor programunk keretében,  november 23. és 27. között jelzett igény szerint, beiratkozott olvasóink javításra szoruló könyveit varázsolják szebbé könyvkötészetünk munkatársai. Tíz kollégánk pedig napi vásárlásai nejlon csomagolását gyűjti össze, hogy a hét végére szembesülhessünk vele, mennyi felesleges, környezetidegen anyagot használunk egy héten.

Ne dobd el, hasznos!
Virtuális kiállítás a recycling jegyében. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozat minden napján (2020. november 23-27.) egy-egy „újrahasznos” ötlettel jelentkezünk a Berzsenyi Dániel Könyvtár Facebook-oldalán. A környezettudatosságra érzékeny olvasóinknak lépésről-lépésre, fázisfotók segítségével mutatjuk be, hogyan lesz a kidobásra ítélt hulladékból egy – mindenki által könnyen elkészíthető – újra hasznos tárgy.

Könyvdoktor
A Berzsenyi Dániel Könyvtár a környezettudatosság jegyében könyvmentő programot hirdet az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozat idejére. 2020. november 23-27. között várjuk azon – érvényes olvasójeggyel rendelkező – olvasóink jelentkezését, akiknek javításra szoruló könyvei (max. 3db/fő) vannak. A sérült dokumentumok megmentése – előzetes konzultációt követően – kötészeti műhelyünkben, szakképzett „könyvdoktor” segítségével történik.

Komfortzónán kívül-belül
Látványos kísérlettel szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a számunkra „láthatatlan hulladék” nagyon is látható. 10 önkéntes vállalkozott arra, hogy 5 napon keresztül átadja nekünk napi vásárlása – egyéb anyaggal helyettesíthető, mégis saját döntés alapján választott – nejlon csomagolását (táska, zacskó, szemeteszsák…). Az átlagosan csupán 20-30 percig szolgálatban lévő, valójában nélkülözhető környezetidegen anyagokat a könyvtár területén, jól látható helyen állítjuk ki. A program ideje alatt (2020. november 23-27.) napi szinten adunk jelentést a Berzsenyi Dániel Könyvtár Facebook-oldalán „nejlongyűjteményünk” gyarapodásáról.

A magyar történelem pillanatai - Kelemen Ferenc pirográfiai kiállítása
Szalainé Bodor Edit / 2020. október 27.

2020. november 3-án 17 órakor A magyar történelem pillanatai címmel kamarakiállítás nyílik Kelemen Ferenc pirográfiai alkotásaiból a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeleti hírlapolvasójában.
A tárlatot az érdeklődők figyelmébe ajánlja Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató.
 
A szombathelyi születésű, jelenleg Nemesrempehollóson élő Kelemen Ferenc 2017-ben felesége biztatására kezdett pirográfiával foglalkozni. Alkotásai elsősorban a magyar történelem jeles eseményeit örökítik meg. Előtte aktív sportolóként tevékenykedett.
 
Profi sportolói pályafutását 2013-ban fejezte be. 1967-1979 között a Szombathelyi Haladás súlyemelőjeként versenyzett, majd erőemelésben és szkanderezésben ért el országos helyezéseket. 2005-ben, 50 évesen kezdett el fekvenyomással foglalkozni. 2010-ben és 2013-ban Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerzett, többször volt magyar bajnok. Pályafutásáról önéletrajzi regényében vallott, amely Az utolsó gyakorlat címmel jelent meg 2016-ban.
 
A kiállítás 2020. november 14-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

Ki vagy te? Mi vagy te? Ki van a pult mögött?
Szalainé Bodor Edit / 2020. október 13.


Lezárult ezzel a címmel meghirdetett online kvízünk, amelyben arra voltunk kíváncsiak, hogy olvasóink, látogatóink mennyire ismerik az őket kiszolgáló, a nyilvános terekben szolgálatot teljesítő kollégáinkat. Köszönjük mindenkinek, aki játszott velünk és ígéretünknek megfelelően tegnap hat ajándékcsomagot sorsoltunk ki a tippeket beküldők között.

Nyerteseink: Stovell-Brek Anikó 
• Németh Zoltán • Balogh Petra • Kovács Péter • Kováts Dorina • Halász-H. Boglárka
Nyereményüket átvehetik a könyvtár nyitva tartási idejében, a földszinti információs pultnál.

Lássuk az eredményeket is. Három állítás volt, ahol két, illetve három munkatársunk is közel azonos mennyiségű szavazatot kapott. Az 1. állításban azt olvashatták, hogy az illető prágai születésű és beszél csehül. Horváthné Bartók Luciára és Vörösné Adler Erikára is ugyanannyi tipp érkezett. A 10. pontnál kollégánk azt állította, hogy eredeti szakmája könyvelő és statisztikus. Itt sokan úgy gondolták, hogy férfi munkatársról lehet szó, így Palkó Andrea helyett Zleovszki Andrásra tették le voksukat. A harmadik állítás pedig, ami többeknek fejtörést okozott, az a 13-as társastánccal kapcsolatos „vallomás” volt. Itt mindhárom jelölt közel azonos számú szavazatot kapott Önöktől. Táncos lábú munkatársunk egyébként Brückler Zsuzsanna. A helyes megfejtések részletesen megtekinthetőek itt.

Gyógyító könyvek / Orvosi és botanikai témájú régi
nyomtatványok a könyvtár gyűjteményéből
Sánta Sára / 2020. szeptember 29.

2020. október 5-én Gyógyító könyvek címmel kamarakiállítás nyílik a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeleti hírlapolvasójában, amelynek keretében a könyvtár gyűjteményében található orvosi és botanikai témájú régi nyomtatványokból válogatunk. A bemutatásra kerülő művek között találhatunk például egy ritka, 16. századi orvosi kézikönyvet, egy, a kertművelésről szóló 17. századi munkát, de gazdagon illusztrált 19. századi botanikai atlaszt is.
 
A kiállítás 2020. október 31-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

A szépnek legilletékesebb és leghűbb ápolói : 135 éves a Szombathelyi Szépítő Egyesület
Szalainé Bodor Edit / 2020. október 2.


A Szombathelyi Szépítő Egyesület alapszabályát az 1885. október 18-án tartott városi közgyűlés fogadta el.
A civil szervezet megalakulásának 135. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás 2020. október 8-án (csütörtökön) 18 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében.
A vendégeket üdvözli Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató, köszöntőt mond Dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, a tárlatot megnyitja Bődi Lívia, a szépítő egyesület elnöke.
 
Az egyesület 135 éves történetét bemutató tárlat 2020. október 31-ig tekinthető meg.
Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!

Július 6-tól teljes nyitvatartás!
BDK / 2020. július 2.

A hosszú, kényszerű zárvatartás és korlátozott nyitvatartás időszaka után 2020. július 6-tól (hétfőtől) a Berzsenyi Dániel Könyvtár központi könyvtára újra a korábban megszokott teljes nyitvatartási idővel várja olvasóit.
A március 16. előtt kikölcsönzött dokumentumokra július 18-ig nem számítunk fel késedelmi díjat.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár fiókkönyvtárai 2020. július 1-től (szerdától) látogathatók újra a korábban megszokott nyitvatartási időben. Kivétel ez alól a Szófia utcai fiók, amely régi helyén már nem nyit ki újra. Az onnan kikölcsönzött dokumentumok a központi könyvtárba vihetők vissza. Az új helyszín megnyitásáról később tudunk tájékoztatást adni.


Tisztelt Olvasóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Berzsenyi Dániel Könyvtár június 16-tól újra fogadja látogatóit.
A szolgáltatások korlátozottan a következő nyitvatartási időben vehetők igénybe:
hétfő – péntek: 10 – 18 óráig
A szolgáltatások teljes helyreállásáig tartó átmeneti időszakban megértésüket és együttműködésüket kérjük!

Szeretettel várunk mindenkit!
a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai

Szájmaszk használata kötelező!

Könyvterasz a Berzsenyi Dániel Könyvtár előtti téren
BDK / 2020. május 22.

Végre egy jó hír! Noha a járványügyi korlátozások miatt a könyvtárban még nem lehet böngészni az új olvasmányok között, május 25-től az olvasni vágyóknak lehetőségük lesz előre igényelt könyvek, hangoskönyvek, zenei CD-k, DVD-k kölcsönzésére és a korábban kikölcsönzött dokumentumok visszaadására.

 Hol?
A Berzsenyi Dániel Könyvtár előtti Könyvteraszon (Szombathely, Dr. Antall József tér 1.).

 Mikor?
2020. május 25-től a könyvtár belső tereinek újranyitásáig, hétfőtől-péntekig, 65 év felettiek 9-12 óráig, 65 év alattiak 12-15.30-ig.

 Hogyan?
1. Keressen rá a vágyott címekre a könyvtár katalógusában és jegyezze fel a főbb adatokat (szerző, cím, jelzet)!
2. Adja le kölcsönzési igényét az alábbi űrlapon vagy telefonon (94/513-540)! Ne feledje megadni nevét, olvasójegyének számát és elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím)! Könyv, hangoskönyv, zenei CD, DVD kérhető, összesen maximum 8 darab.
3. A leadott megrendelést összeállítjuk.
4. A 15 óráig megrendelt csomagokat már másnap át lehet venni, a 15 óra után beérkezett kéréseket 2 nap múlva teljesítjük.

 Mi lesz a kölcsönzési határidő?
A május 25. és 29. között kölcsönzött dokumentumok határideje június 20. lesz.
A június 2. és 5. között kölcsönzött dokumentumok határideje június 27. lesz.
A június 8. és 12. között kölcsönzött dokumentumok határideje július 4. lesz.

 Kik vehetik igénybe a szolgáltatást?
Beiratkozott olvasóink.

 Kell fizetni érte?
Nem.

 Mi a teendő, ha csak visszaadni szeretném a nálam lévő könyveket, CD-ket, stb.?
Visszaadásra is a fent megjelölt idősávban lesz lehetőség a könyvteraszon. Ehhez előzetes bejelentkezés nem szükséges. A visszahozott könyvek karanténba kerülnek, és a karanténidőszak után vesszük le az olvasók nevéről.

A könyvtár munkatársai a dokumentumok összeállítását a higiéniára ügyelve, az egészségügyi szabályokat betartva végzik.
Szeretettel várunk mindenkit!

Tisztelt Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs a könyvtárak személyes látogatásának tilalmát még nem oldotta fel.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár nyitásáról, az igénybe vehető szolgáltatások köréről engedélyezés után tájékoztatjuk olvasóinkat!
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató / 2020. május 18.

Tisztelt Olvasóink!
Ezúton adunk tájékoztatást arról, hogy a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár a kialakult veszélyhelyzetre tekintettel megelőző intézkedésként a központi könyvtárban és a fiókkönyvtáraiban is
szünetelteti személyesen igénybe vehető szolgáltatásait. A beiratkozások érvényességét és a kölcsönzési határidőket meghosszabbítjuk, késedelmi díjat nem fogunk felszámítani.
Megértésüket köszönjük!
Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató / 2020. március 16.

#maradjotthon #olvassotthon
A Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai pedig segítenek, hogy megtaláld a neked való online olvasnivalót.

A koronavírus okozta egészségügyi vészhelyzetre tekintettel a Berzsenyi Dániel Könyvtár előre nem látható ideig szünetelteti személyesen igénybe vehető szolgáltatásait, ám ebben az időszakban sem szeretnénk magukra hagyni hűséges olvasóink többezres táborát. Honlapunkon #maradjotthon #olvassotthon cím alatt szolgáltatunk friss információkat az otthonról elérhető könyvekről, filmekről, folyóiratokról, hasznos adatbázisokról, online könyvtári játékokról...


Anne Glenconner: Az udvarhölgy
Waldinger Dóra / 2020. október 21.

A közel 90 éves ladyt élettörténete megosztására a Crown (A korona) tévésorozat ihlette. Anne Glenconner több mint 30 évig volt Margit hercegnő udvarhölgye, de élete ezt az időszakot megelőzően is tartogat érdekes élményeket, kalandokat. Egy gróf lányaként gyerekkorát többek között Anglia egyik legnagyobb kastélyában töltötte, többször találkozott Erzsébet és Margit hercegnővel, akik élete későbbi részében is fontos szerepet töltöttek be. Memoárja érdekes bepillantást ad egy korszak és egy társadalmi osztály életébe. Élettörténetét születésétől kezdve meséli el (1932), bemutatja családját, felvázolja, milyen lehetőségei voltak lányként (nem örökölhette a címet, birtokot), szülei és nagyszülei milyen viselkedést tartottak elfogadottnak a gyereknevelést tekintve – mindezzel megágyazott saját döntéseinek bemutatásához. >>>tovább olvasom


Kedvenc
Nagyváradi Nóra / 2020. október 21.

Az 1700-as évek elején járunk Nagy-Britanniában, ahol a szeszélyes természetű – utolsó skót Stuart – Anna királynő uralkodik. Anna szívesebben foglalkozik betegségeivel és a hétköznapi szórakozásokkal, mintsem, hogy komolyan vegye a Franciaországgal zajló háborút és az egyre sürgetőbb államügyeket. Bizalmas tanácsadója, Sarah, Marlborough grófnője kormányozza az országot helyette. Sarah elszegényedett fiatal unokahúga, Abigail érkezik a kastélyba, akit cselédként alkalmaznak. Sarah rövidesen rájön, hogy a lány túl okos, és sokkal inkább hasznára válik, ha maga mellett tartja. Ez a döntése olyan események sorozatát indítja el, melyek mindhárom nő életét fenekestül felforgatják. >>>tovább olvasom

Rendkívüli zárva tartás a hétvégén
BDK / 2020. október 20.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Berzsenyi Dániel Könyvtár 2020. október 23-án (pénteken) és 24-én (szombaton) zárva tart!
2020. október 26-án (hétfőn) újra a szokásos nyitvatartási rend szerint várjuk látogatóinkat.

Könyves Vasárnap
BDK / 2020. október 7.


Október 11-én Könyves Vasárnap. Ez a két szó mára szinte varázsszavakká vált, olyanokká, amelyek hatására a hét utolsó napján is kinyitnak a könyvtárak, hogy örömteli együttlétek részesei legyenek kicsik és nagyok. A Berzsenyi Dániel Könyvtár is nyitva tart ezen a rendhagyó vasárnapon, délután 13-tól 18 óráig. A programok mellett ezen a napon a szokásokhoz híven beiratkozási kedvezményre is számíthatnak felnőtt olvasóink, a késedelmes olvasók pedig a soron kívüli "megbocsátásban" részesülhetnek. Az amnesztia minden késedelmi díjra vonatkozik, függetlenül a tartozás összegétől, kivéve a bírósági eljárás alá vont késedelmeket. A kedvezmény csak a dokumentum visszaszolgáltatásával vehető igénybe. Szeretettel várunk mindenkit a Könyves Vasárnapon!

Ki vagy te? Mi vagy te? Ki van a pult mögött?
Szalainé Bodor Edit / 2020. október 5.


Rendszeresen találkozunk Önökkel a könyvtárban, segítünk a polcok közötti eligazodásban, olvasmányokat ajánlunk, meghosszabbítjuk a kölcsönzési határidőt, közösen veszünk részt intézményi programokon, de vajon mennyire ismernek bennünket? Mi minden derül ki a könyvekre való várakozás vagy egy hosszabbra nyúló olvasótermi kutatás közben rólunk? Az Országos Könyvtári Napok keretében most egy kis játékra invitáljuk Önöket. A könyvtár nyilvános terekben dolgozó munkatársai „hétköznapi” életükből osztottak meg különböző információkat. Önöknek csak annyi a dolguk, hogy a három „jelölt” közül kitalálják, kiről lehet szó. Kíváncsian várjuk a válaszokat, amelyeket 2020. október 11-én éjfélig lehet beküldeni. A velünk játszók között 2020. október 12-én ajándékcsomagokat sorsolunk ki. Kvízre fel!

A szépnek legilletékesebb és leghűbb ápolói : 135 éves a Szombathelyi Szépítő Egyesület
Szalainé Bodor Edit / 2020. október 2.


A Szombathelyi Szépítő Egyesület alapszabályát az 1885. október 18-án tartott városi közgyűlés fogadta el.
A civil szervezet megalakulásának 135. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás 2020. október 8-án (csütörtökön) 18 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében.
A vendégeket üdvözli Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató, köszöntőt mond Dr. Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, a tárlatot megnyitja Bődi Lívia, a szépítő egyesület elnöke.
 
Az egyesület 135 éves történetét bemutató tárlat 2020. október 31-ig tekinthető meg.
Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!



A régi város
Varga Dorottya / 2020. szeptember 30.


Vajon lehefolytatni az életet akkor is, amikor már semmi értelmét nem látjuk? Hogyan lépjünk tovább egy elviselhetetlen trauma után? Kenneth Lonergan gyönyörű és megrázó filmje szerint az élet, bármilyen tragédia történjék is, megy tovább. A film egyik bravúrja épp abban áll, hogy ezt a közhelyszerű tényt magától értetődő természetességgel, meghökkentő realitással mutatja be, hétköznapi emberek megrendítő sorsán keresztül, melyben a gyász mellett lehet, sőt van helye a nevetésnek is. tovább olvasom>>>

Rendkívüli zárvatartás
BDK / 2020. szeptember 30.


Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy 2020. október 8-án (csütörtökön) 14 óráig a Berzsenyi Dániel Könyvtár minden részlege zárva tart! Köszönjük megértésüket és türelmüket!

Gyógyító könyvek / Orvosi és botanikai témájú régi
nyomtatványok a könyvtár gyűjteményéből
Sánta Sára / 2020. szeptember 29.

2020. október 5-én Gyógyító könyvek címmel kamarakiállítás nyílik a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeleti hírlapolvasójában, amelynek keretében a könyvtár gyűjteményében található orvosi és botanikai témájú régi nyomtatványokból válogatunk. A bemutatásra kerülő művek között találhatunk például egy ritka, 16. századi orvosi kézikönyvet, egy, a kertművelésről szóló 17. századi munkát, de gazdagon illusztrált 19. századi botanikai atlaszt is.

Sánta Sára könyvtáros 2020. október 5-én és 9-én 17 órától a tárlathoz kapcsolódó vezetést tart. Regisztrálni a ssara@bdmk.hu címen lehet.

A kiállítás 2020. október 31-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

Új könyvek a polcokon
Horváthné Kupi Ildikó / 2020. szeptember 26.

Tudták, hogy évente mintegy 10 ezer kötettel frissül könyvtárunk állománya? Ennyi új kötet között már minden látogatónk talál magának kedvére valót.

Válogassanak újdonságainkból, kérjenek előjegyzést, hogy az első olvasók között lehessenek! Honlapunkon virtuálisan, könyvtárunkban személyesen is böngészhetnek az "Új könyvek" polcán.

Megjelent az OKTV 2020/2021-es tanévi témáihoz készített ajánló bibliográfia
Horváthné Kupi Ildikó / 2020. szeptember 25.


A Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai elkészítették, így az Országos Középiskola Tanulmányi Verseny pályázatán részt vevő diákok az idei tanévben is felhasználhatják a megjelölt témákhoz kidolgozott ajánló bibliográfiákat dolgozatuk megírásához. A könnyebb használhatóság érdekében PDF formátumban jelenik meg a kiadvány. Eredményes munkát kívánnak a források feltárásában közreműködő könyvtárosok!

A további információk és a letölthető ajánló bibliográfiák itt találhatók.

Ember a fán / Zenés irodalmi délután Kollár-Klemencz Lászlóval
Bozzai Judit / 2020. szeptember 23.


Kollár-Klemencz László novellásköteteiben (Miért távolodnak a dolgok?, A műanyag kerti székek élete) és szólólemezein (Ember a fán, Legesleges, Rengeteg) szövegeivel és zenéjével a természetben mélyül el, és keresi a sokszor elfeledett tiszta, egyszerű kapcsolatot az ember és a teremtett természet között, valamint az ember és a saját természete között olyan hozzáállással, ami szembe mer nézni a valósággal, mégis meggyőződéssel hisz az ideákban. A próza kerek egészet alkot a zenével, hiszen a kötetek novellái is "természetírások". Főhősei a természet közelében élnek, gyönyörködnek a létben, hogy milyen sokfélék vagyunk, látják, milyen egyszerűen szép dolog a vágy, a hűség.

2020. október 11-én (vasárnap) 15 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtár közönségének szólaltatja meg saját dalait Kollár-Klemencz László és ízelítőt kapunk tőle novelláiból is. 

“A műanyag kerti székek kicsit az ember szimbólumai is. A természet és az ember alapvetően nem választhatók el egymástól, a műanyag kerti szék is a mi természetünk. Mi hoztuk létre, és mivel mi is a természet része vagyunk, a műanyag kerti szék is a természet része, egy olyan alkotása az embernek, jelen társadalmunknak, ami az erdő természetében nagyon kívülálló dolog. Ezzel a kívülállósággal játszik szerintem az összes novella.” – mondta Kollár-Klemencz László az új kötet kapcsán.

Generációk harca / Hogyan értsük meg egymást?
Bozzai Judit / 2020. szeptember 23.


Ma Magyarországon hat generáció éli életét, hat meglehetősen különböző embercsoport. Azt mondhatnánk, hogy ezek a generációk mást kedvelnek, máshogy élnek, mások a tulajdonságaik. De ez nem lenne teljesen igaz, hiszen vannak közös tapasztalatok, együtt megélt évtizedek, azonos ismerősök és kollektív problémák. Más kérdés, hogy ezeket nem ugyanúgy élték meg.

Szeretnéd megérteni, hogyan gondolkodik a nálad idősebb és fiatalabb, de leginkább, hogy hogyan gondolkodsz te? Ha a válasz igen, akkor szeretettel várunk 2020. október 6-án (kedden) 17 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Steigervald Krisztián generációkutató, intergenerációs coach, generációs megoldó és Alfás apuka előadására.


Steigervald Krisztián évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
Célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk...

Victor Hugo: A nevető ember
Spiegler-Kutasi Nikoletta / 2020. szeptember 23.
 
A történet főhőse egy az eltorzult értékrend divatjának megfelelően megcsonkított kisfiú, kinek a 17. századi Angliában íródott fordulatokkal teli életútját kísérheti végig az olvasó a felnőtté válástól az elmúlásig. A kitaszított gyermekre és a mellé sodródó vak kislányra egy téli éjszakán talál rá Ursus, a bölcs és nemeslelkű filozófus ki hű társával, Homoval befogadja és felneveli őket. Gwinplaine, az elcsúfított arcú fiúcska és Dea, a világtalan kislány felnőttként egymásba szeret, és a történet ezen a ponton záródhatna is, ám ne feledjük, ezt a regény Victor Hugo a francia romantika egyszemélyes megtestesítője írta, így tehát a regény java ezután következik...
tovább olvasom>>>
 

Könyvterasz 2.0
BDK / 2020. szeptember 21.

A járványhelyzet alakulása miatt – bár teljes nyitvatartással üzemel a könyvtár – az olvasni vágyóknak 2020. szeptember 21-től lehetőségük lesz könyveket, hangoskönyveket, zenei CD-ket, DVD-ket előre igényelni, s az összekészített dokumentumokat a földszinti információban átvenni.


 Hogyan?
1. Keressen rá a vágyott címekre a könyvtár katalógusában és jegyezze fel a hozzáférhető dokumentumok főbb adatait (szerző, cím, jelzet)!
2. Adja le kölcsönzési igényét az alábbi űrlapon vagy telefonon (94/513-540)! Ne feledje megadni nevét, olvasójegyének számát és elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím)!
3. A leadott megrendelést összeállítjuk.
4. A 18 óráig megrendelt csomagokat már másnap át lehet venni a könyvtár nyitvatartási idejében.

  Kik vehetik igénybe a szolgáltatást? Beiratkozott olvasóink.
  Kell fizetni érte? Nem.
  Mi a teendő, ha csak visszaadni szeretném a nálam lévő könyveket, CD-ket, stb.?
A dokumentumok visszaadására továbbra is a földszinti információs pultnál van lehetőség.

A könyvtár munkatársai a csomagokat összeállítását a higiéniára ügyelve, az egészségügyi szabályokat betartva végzik.
Szeretettel várunk mindenkit!

Orgona - A hangszerek királynője
Boros Ferenc / 2020. szeptember 11.

2020. szeptember 25-én (pénteken) 17 órakor
 folytatódik, újra élőben Horváth Imre Ezt látni és hallani kell című komolyzenei előadássorozata. A téma ezúttal a hangszerek királynője, az orgona lesz.

Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, 4. emeleti előadóterem
A belépés díjtalan.
Kérjük, hogy a könyvtár területén és a program alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét. Köszönjük.

Történetek és sorsok Közép-Európából - kötetbemutató, kerekasztal-beszélgetés
Szalainé Bodor Edit / 2020. szeptember 10.

91. Ünnepi Könyvhét
 
Tisztelettel hívunk és várunk minden érdeklődőt 2020. szeptember 17-én (csütörtökön) 16 órára 

Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kiadásában megjelent kötetek bemutatójára
 
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a szerzők lesznek. Moderátor: Pók Attila történész
  
A bemutatott kötetek
  • Nagy András: Halálos együttérzés – A „magyar ügy” és az ENSZ, 1956–1963
  • Bába Iván - Gyurcsík Iván - Kiss Gy. Csaba: Közép-Európa magyar szemmel
  • Miszlivetz Ferenc - Tokaji Nagy Erzsébet - Sümegi István - Szabó Gábor - Szommer Ildikó: Daliás idők
  • Balázs Edit: Pannon értékek nyomában: a zsidóság Körmenden
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, 1. emeleti hírlapolvasó

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kiadványai 2020. szeptember 16-18. között a könyvtár aulájában megvásárolhatóak lesznek.

 
Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!

Roma nők egymás közt - kötetbemutató
Spiegler-Kutasi Nikoletta / 2020. szeptember 8.

91. Ünnepi Könyvhét

A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a SZMJV Roma Nemzetiségi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt a Roma nők egymás közt című, kötetbemutatóval egybekötött kerekasztal-beszélgetésre. Közreműködik Raffael Mónika, a KINCS Társadalmi Csoportok Kutatóközpont kutató-elemzője, Antal István, a KINCS Társadalmi Csoportok Kutatóközpont vezetője és Kelbert Krisztina történész.

Időpont: 2020. szeptember 17. (csütörtök) 17 óra
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem

Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Roma nők egymás közt című, a L'Harmattan kiadó gondozásában megjelent interjúkötete tizenkét sikeres roma nő életébe, gondolataiba nyújt betekintést.
"Ezek a nők mertek döntéseket hozni az életükkel kapcsolatban, és akartak, tudtak tenni önmagukért, a tanulást, a fejlődést választották." (Raffael Mónika)


Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!

Tóth Imre 80 - fotókiállítás
Szalainé Bodor Edit / 2020. szeptember 8.
 
91. Ünnepi Könyvhét

A Berzsenyi Dániel Könyvtár sok szeretettel meghívja Önt
2020. szeptember 18-án (pénteken) 17 órára

Tóth Imre 80 című fotókiállítás 
megnyitójára
 
A tárlatot az érdeklődők figyelmébe ajánlja Benkő Sándor MÚOSZ nagydíjas fotóriporter
 
A kiállítás megtekinthető 2020. szeptember 30-ig

 
Helyszín: Szombathely, Dr. Antall József tér 1., 4 emeleti előadóterem.
Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!

TÓTH IMRE fényképész mester, fotóművész Egyházasfaluról, Győr-Moson-Sopron megyéből származik. Pannonhalmán járt gimnáziumba. Erdőmérnök szeretett volna lenni, de édesapja ’56-os szereplése miatt hiába jelentkezett a soproni egyetemre. A fotózáshoz való vonzódása akkor kezdődött, amikor egy nyáron a Knébel családnál dolgozott. Kezdetben a szombathelyi születésű tudós szerzetestanár, Gál Geláz szakkörében próbálta elsajátítani a fotózással kapcsolatos ismereteket. Érettségi után fényképésznek jelentkezett: felvételt nyert a Vasi FÉNYSZÖV (Vas Megyei Fényképész Szövetkezet) ipari tanulói közé. A szakképesítés megszerzése után itt kapott munkát. Időközben mérnöki diplomát szervezett a Bánki Donát Műszaki Főiskolán. Az 1970-es években a Vas Népe fotóriportereként dolgozott. Az 1970-es évek végétől kisiparosként dolgozott először Vépen, majd az 1980-as évek elején megalapította a szombathelyi Tóth Fotót.

Barangolás Szombathelyen - helytörténeti biciklitúra
BDK / 2020. szeptember 4.

A Herényi Kulturális és Sportegyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának közös programja.

Időpont: 2020. szeptember 12. (szombat) 9 óra
Útvonal: Berzsenyi Dániel Könyvtár - Millenniumi falfreskó - Berzsenyi Dániel tér - Rákóczi Ferenc utca - Gayer park - Savaria Múzeum - Múzeumkert - Pelikán park - Markusovszky Kórház, hátsó bejárat - Régi bucsui vasútvonal - NAIK ERTI Kámoni Arborétum - Gothard-kastély - Herényiek Háza

Gyalogosan is lehet csatlakozni az egyes helyszíneken elhangzó rövid ismertetők meghallgatására. A belvárosi megállóknál közreműködik Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő.

Balló László: Olyan csodás - kötetbemutató
Szalainé Bodor Edit / 2020. szeptember 4.
 
91. Ünnepi Könyvhét
 
A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Szülőföld Könyvkiadó tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Balló László: Olyan csodás című verseskötetének ünnepélyes bemutatójára 2020. szeptember 16-án (szerdán) 17 órára. Köszöntőt mond Horváth Soma, Szombathely MJV alpolgármestere. Közreműködik Dr. Czetter Ibolya, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője. A kötet legszebb verseit elmondja Szabó Tibor András Jászai Mari-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház tagja. A költő verseiből készült saját szerzeményeivel fellép Bujtás Ervin énekes-dalszerző. A kötet a helyszínen kedvezménnyel, a szerző dedikálásával megvásárolható.
 
Helyszín: Szombathely, Dr. Antall József tér 1., 4 emeleti előadóterem.
 
Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!
 

Tisztelt Látogatóink!

2020. szeptember 3-án, csütörtökön
a Berzsenyi Dániel Könyvtár
14 órától látogatható


Szíves megértésüket köszönjük!

Schönvisner István és Szombathely
Szalainé Bodor Edit / 2020. augusztus 29.
 
A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja sok szeretettel meghívja Önt Sánta Sára könyvtáros (Berzsenyi Dániel Könyvtár), doktorandusz (ELTE) Schönvisner István és Szombathely című előadására.
Bevezetőt mond Rétfalvi Balázs, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár gyűjteményvezetője.
 
Időpont: 2020. szeptember 10. (csütörtök) 17 óra

 részletek 

Kérjük, hogy a rendezvény ideje alatt maszk viselésével óvják egymás egészségét!

Látogatás a szombathelyi tűzoltólaktanyában és a katasztrófavédelmi múzeumban
Szalainé Bodor Edit / 2020. augusztus 25.


A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja és a Szombathelyi Szépítő Egyesület újabb sétákat szervez a helyi tűzoltólaktanyába, valamint az Aréna utca 8. szám alatt található katasztrófavédelmi kiállítás megtekintésére. 

A résztvevők száma a programokon korlátozott és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet Szalainé Bodor Edit könyvtárosnál a bedit@bdmk.hu e-mail címen vagy az 94/513-534-es telefonszámon 2020. szeptember 4-ig.
Előzetes regisztráció nélkül és létszám felett senkit nem tudunk a programokon fogadni. A részvétel ingyenes. Gyülekező a helyszínen, a vezetés megkezdése előtt 30 perccel.

Időpontok:
ELMARAD! Tűzoltólaktanya: 2020. szeptember 7. és 14. (hétfő) 16 óra
Katasztrófavédelmi múzeum: 2020. szeptember 8. és 15. (kedd) 16 óra


Kérjük Önöket, hogy pontosan írják meg, ill. diktálják be telefonon, hogy melyik napra, melyik programra szeretnének jelentkezni. Ha másik személy/személyek nevében is regisztrálnak, legyen szívesek minden résztvevő nevét elküldeni vagy telefonon bemondani.
Kérjük, csak akkor jelentkezzenek, ha biztosan részt fognak venni a programokon, mivel a létszám limitált. Egyéb elfoglaltság esetén azt időben jelezzék, hogy tudjunk mást regisztrálni a felszabaduló helyre/helyekre. Köszönjük.

A vezetések eső esetén is meg lesznek tartva. A vírushelyzet alakulása viszont befolyásolhatja a programok megtartását. Az esetleges változásról minden jelentkezőt időben értesíteni fogunk.



127 óra
Varga Dorottya / 2020. augusztus 25.

Danny Boyle már legelső filmjeivel, az azóta kultfilmmé vált Trainspottinggal és a Sekély sírhanttal felhívta magára a figyelmet, pályája eddigi csúcsát a Gettómilliomos nyolc Oscar-díja jelenti. Ezt a kimagasló sikert a 2010-ben bemutatott, Aron Ralston igaz történetét feldolgozó túlélődráma követte, melyben egy vakmerő kalandort öt napra foglyul ejt egy szikla. A vagány, laza, harminc körüli Aron egyedül indul kirándulni a vadregényes utahi vidékre, és senkinek nem árulja el, hogy mivel fogja tölteni hétvégéjét. Gyakorlott túrázóként felkészülten és magabiztosan indul útnak abban a tudatban, hogy övé a világ. 
tovább olvasom>>>
 
Tolvaly Ferenc: A kivándorló 1-2.
Vörösné Adler Erika / 2020. augusztus 18.
 
Tolvaly Ferenc (Marosvásárhely, 1957-) író, filmrendező,  maga is kivándorló: 1974-ben, 17 éves korában családjával Németországba disszidált. Filmet forgatott többek közt három nagy zarándokútjáról, regényt is írt róluk. A kivándorló főhőse, Sándor, maga is emigráns – az író alteregója. Hatvan éves, jólétben és gondtalanul él feleségével és 11 éves kislányukkal Budapesten, barátokkal körülvéve. Váratlanul meghívást kap Barcelonába, hogy egy évre a médiaszakosok vendégelőadója legyen. Odaköltözik az egész család a számukra már ismerős városba.
tovább olvasom>>>

Ünnepi zárva tartás
BDK / 2020. augusztus 12.
 
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Berzsenyi Dániel Könyvtár
2020.  augusztus 20-tól 23-ig ZÁRVA TART!
2020. augusztus 24-én (hétfőn) újra a szokásos nyitvatartási rend szerint várjuk látogatóinkat.

75 éve történt  Hirosima és Nagaszaki
Vörösné Adler Erika / 2020. augusztus 13.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár 1. emeleti terében kamarakiállításon mutatja be a 75 évvel ezelőtt történteket: 1945. augusztus 6-án Hiroshimára, 9-én Nagaszakira dobtak atombombát. Rövid válogatás látható a kor legnagyobb fizikusai - köztük a magyar Teller Ede, Szilárd Leó, Wigner Jenő, stb. – kutatásairól, az atombomba történetéről és a bomba pusztító hatásáról. A japán nemzet az irodalom, a képzőművészet, a filmművészet alkotásaiban (is) emléket állított a szörnyűséges katasztrófának. A kiállítás ebből is ad ízelítőt, valamint betekintést nyújt a különleges japán kultúrába. Gondolatébresztő is szeretne lenni minden ember számára: a helyes és felelős magatartásról - mai világunkban, az atomkorszakban, ahol egyszerre van jelen agresszió, hatalomvágy és emberi mulasztás.
A tárlat megtekinthető 2020. augusztus 10-től szeptember 26-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Máskép(p) 2020 - helytörténeti fotó- és filmpályázat
Boros Ferenc / 2020. augusztus 11.

 
Mutasd be településed változó arcait!
Ragadj fényképezőgépet, kamerát vagy mobilt!
Légy kreatív, fedezd fel lakóhelyed, és nyerd meg a számos díj egyikét!


A Berzsenyi Dániel Könyvtár, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Szépítő Egyesület ismét meghirdeti – immár harmadik alkalommal – Vas megyei helytörténeti fotó- és filmpályázatát általános és középiskolás, valamint főiskolás és egyetemista diákok részére.
Beküldési határidő: 2020. december 11.

A részletekért kattints ide! >>>

Megvannak az online vetélkedők nyertesei!
Szalainé Bodor Edit / 2020. augusztus 4.

Lezárultak a Berzsenyi Dániel Könyvtár által meghirdetett online játékok.
A könyvtár a Haladás Sportegyesület 100. évfordulója alkalmából kilenc fordulóból álló kvízt tett közzé. Az összesen 100 kérdés megválaszolása nem volt könnyű, hiszen könyvtári és internetes forrásokat is használni kellett a megoldásukhoz. A helyes megfejtést beküldők között három személy részesült könyvjutalomban.
Bodorkós Lászlóné  Jancsóné Krázli Erzsébet  Kondics Krisztián

Nagy sikert aratott és nagyon sok megoldás érkezett a 2020. márciusban Helytörténeti morzsák címmel meghirdetett online vetélkedőre is. Harminc régi cikket tettünk közzé, amelyeket – a visszajelzések alapján – mindenki szívesen olvasgatott. A tudósításokra vonatkozóan feltettünk egy-egy kérdést, ezek megválaszolásával lehetett részt venni a játékban.
Heten voltak a legkitartóbbak, ők minden fordulóra beküldték a megoldást. Közülük mindenki könyvjutalomban részesült.
Ágoston Eszter  Ferenczi-Oszkó Ágnes  Mesterháziné Somogyi Judit 
Nagy Hilda  Nagy József  Sebestyén Istvánné  
Tóth Tamás
A többi beküldő közül három nevet sorsoltunk ki.
Kováts Viktória 
 Pothárn Miklós  Szabó Krisztina

A nyerteseket e-mailben értesítjük. A könyvjutalmakat személyesen vehetik át Szalainé Bodor Edittől előzetesen egyeztetett időpontban.
(e-mail: bedit@bdmk.hu, telefon: 94/513-534)
 
Sorsolás időpontja - A Helytörténeti morzsák és a Haladás kvíz online játékok kitöltői részére
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 23.

Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek a Berzsenyi Dániel Könyvtár által meghirdetett online játékokon. A jutalmazás sem marad el, természetesen. Augusztus 3-án (hétfőn) sorsolás útján fog eldőlni, kik részesülnek könyvajándékban. A több fordulót is beküldők nagyobb eséllyel indulnak az ajándékokért, hiszen mindenkinek annyiszor kerül be a neve a „gömbbe”, ahány megoldást beküldött.  A díjazottak neveit – a sorsolás után – a könyvtár honlapján és Facebook-oldalán nyilvánossá tesszük, valamint e-mailben is értesíteni fogjuk a szerencséseket.
 
Még három napig várjuk a megoldásokat!
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 14.

Helytörténeti morzsák címmel 2020 márciusában indított online vetélkedő a 30. résszel utolsó fordulójához érkezett. A régi cikkekhez tartozó kérdésekre adott válaszokat 2020. július 17-én (péntek) 18 óráig várjuk.
Szintén július 17-én 18 órakor lezárjuk a Haladás kvízt is, amelynek kérdései itt érhetők el.
Ezen időpont után megoldásokat már nem fogadunk. A sorsolást követően a könyvjutalomban részesülők neveit a könyvtár online felületein (honlap, Facebook) fogjuk nyilvánossá tenni.
 
Helytörténeti morzsák 30.: Miniatűr repülőgép-motor Szombathelyről
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 13.
 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1936-ban a Nyugatmagyarország c. folyóiratban kétoldalas tudósítás jelent meg a szombathelyi Mesterházy Sándor által konstruált motormodellről, amely több kiállításon is rendkívüli sikert ért el. A Mayer és Mesterházy gépipari vállalat üzemvezető társtulajdonosa egy miniatűr, de teljesen üzemképes repülőgép-motort készített mindenféle műszaki adat nélkül, csak egy, az aviatika értesítőben megjelent kép alapján.
tovább olvasom>>>
 
Helytörténeti morzsák 29.: Plágium-per diétás receptek miatt
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 9.
 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Érdekes, plágiummal kapcsolatos ügyet tárgyalt a szombathelyi törvényszék 1933-ban. Reigl László, a Pázmány Péter tudományos egyetemi klinikák élelmezési főnöke pert indított Foky Ferenc szombathelyi közkórházi főszakács ellen, mert állítása szerint Foky szakácskönyvében több olyan recept megtalálható, amelyet a szombathelyi séf az ő kötetéből vett át.
tovább olvasom>>>
 
Az Életünk folyóirat "vendéglátós" lapszámának bemutatója  - helytörténeti klub a világhálón 14.
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 10.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.

A helytörténeti klub eddigi összejöveteleinek utolsó etapjához érkeztünk: a vírushelyzet márciusi kezdete óta megosztottuk Önökkel az összes felvételt, amelyet a H+ Média és Kulturális Egyesület rögzített és elérhetővé tett a klub elmúlt öt éves működéséről. Az utoljára közzétett online felvétel 2020. január 28-án készült az Életünk című folyóirat 2019. 9-10-es lapszámának bemutatóján, amely időrendben és tematikusan, korabeli dokumentumok (cikkek, fotók, képeslapok, aprónyomtatványok, plakátok, hirdetések) segítségével mutatta be a szombathelyi vendéglátás történetét az 1800-as évek végétől a rendszerváltásig. A szám sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az összes példány elfogyott néhány hét leforgása alatt. Akinek tehát nem jutott, annak „marad” a rögzített felvétel. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Pammer István, Végh Lajos, Végh András és Kiss Ervin vendéglátós szakemberek, valamint Bajzik Zsolt levéltáros voltak.  A moderálást Gergó Judit szerkesztő-műsorvezető vállalta, míg a vendégeket Alexa Károly, a folyóirat főszerkesztője köszöntötte. Az esten az 1960-as, 1970-es évekbeli vendéglátós történelem mellett szó volt a mai trendekről is, sok jó sztorival, vicces és érdekes történetekkel. Ami viszont nem pótolható a film megnézésével sem, az a lapszámbemutatót követő jó hangulatú vendéglátás. Aki a programok felvételeinek megtekintése közben kedvet kapott, hogy csatlakozzon a klubhoz, az küldje el elérhetőségét a bedit@bdmk.hu e-mail címre. Körlevél formájában első kézből értesülhet a következő összejövetelről, a klub által szervezett sétákról, intézményi és tárlatlátogatásokról, kirándulásokról. Várunk mindenkit szeretettel!
 
Szent Márton temetői séta
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 7.
 
A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja és a Szombathelyi Szépítő Egyesület a következő időpontokban ismét sétákat szervez a Szent Márton úti temetőbe, Orbán Róbert helytörténész vezetésével.
2020. július 10. (péntek) – A temető legrégebbi síremlékei
2020. július 24. (péntek) – Szimbólumok az 1920-30-as évek síremlékein

A vezetések 16.30-kor indulnak a temető bejáratától. A részvétel ingyenes, előzetes regisztráció nincs.
Eső esetén a programok elmaradnak és egy későbbi időpontban kerülnek megszervezésre.
 
Séta a szombathelyi zsidó temetőben
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 7.

Időpontok:

2020. július 16. (csütörtök) 16.30 - A LÉTSZÁMKERET BETELT
2020. július 30. (csütörtök) 16.30 - LÉTSZÁMKERET BETELT
2020. augusztus 6. (csütörtök) 16.30
Találkozási pont:
a zsidó temető bejárata, Szombathely, Bercsényi Miklós utca 28.
A sétát vezeti: Mayer László, a Vasi Szemle főszerkesztője
A sétához előzetes regisztráció szükséges, amelyet július 15-ig várunk a bedit@bdmk.hu e-mail címen
vagy a 94/513-534-es telefonszámon. Eső esetén a séták elmaradnak és későbbi időpontban kerülnek meghirdetésre.
Szervezők: Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja Szombathelyi Szépítő Egyesület Szombathelyi Zsidó Hitközség
FIGYELEM! A Séta a zsidó temetőben programjainkon CSAK AZ ELŐZETESEN REGISZTRÁLT ÉRDEKLŐDŐK tudnak részt venni! A temető mérete és a sírok közötti szűk járás miatt a résztvevők számát 30 főben maximalizáltuk. Előzetes regisztráció nélkül és létszám felett senkit nem tudunk a temetőbe beengedni.
 
Olvasótábor
Zsigri Mária / 2020. június 30.

 
A Berzsenyi Dániel Könyvtár napközis tábort szervez általános iskolás gyermekek részére, július 6-ával kezdődően, négy héten keresztül.

1. turnus 2020. július 6-10.
2. turnus 2020. július 13-17.
3. turnus 2020. július 20-24.
4. turnus 2020. július 27-31.

Várjuk a gyerekeket, akik szívesen töltik idejüket könyvek és egymás társaságában játékkal, olvasással, mesehallgatással, alkotással. Akik megismerkednének könyvtárunk rejtett tereivel, a dokumentumok sokszínűségével és titkos útjukkal a könyvesbolttól a kölcsönző polcokig.

Érdeklődni személyesen a gyermekkönyvtárban (Szombathely, Dr. Antall József tér 1. em.), telefonon a 94/513-544-es számon, vagy e-mailben a gykvt@bdmk.hu címen lehet.
 
Helytörténeti morzsák 28.: Versenyfutás szerelemből
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 6.
 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
A szerelem sok mindenre képessé teszi az embert. Hősünkből gyors- és távfutót „képzett”, bár ezt inkább a férjnek köszönhetjük, aki meglepte a feleség és a szerető pásztoróráját. Történt, hogy a város kitűnő és közkedvelt sportembere (a cikk mélyen hallgat az illető kilétéről) csapni kezdte a szelet egy férjezett fiatalasszonynak a Széll Kálmán utcában.
tovább olvasom>>>
 
Gion Nándor: Virágos katona
Varga Dorottya / 2020. július 3.
 
Gion Nándor, vajdasági magyar író (1941-2002) egy csapásra ismertté vált 1973-ban megjelent regényével. A személyes emlékekből táplálkozó, meseszerű elemekkel átszőtt történet az 1800-as évek utolsó éveitől az első világháborúig mutatja be egy délvidéki falu, a magyarok, szerbek és svábok által benépesített Szenttamás hétköznapjait. A bácskai települést egy álmodozó kamaszfiú, Rojtos Gallai István elbeszéléséből ismerhetjük meg, aki a falu fölé magasodó Kálvária-dombról szemléli a lakók életét. Figyelme a falusiakról egy idő után a Kálvárián lévő festmények egyik szereplőjére, a Krisztust korbácsoló, rejtélyes Virágos Katonára terelődik, akinek mellén sárga virág rikít, arcán pedig megmagyarázhatatlan boldogság tükröződik...
tovább olvasom>>>
 
A szombathelyi huszárlaktanya története a dualizmus korában  - helytörténeti klub a világhálón 13.
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 3.
 
A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja 2017-ben indította útjára Helyek – épületek – építészek című sorozatát, amelynek keretében a város egy-egy jellemző épülete, területe kerül terítékre. Megismerkedtünk már Bajzik Zsolt levéltáros jóvoltából a Práter és a kámoni Reiszig-kastély történetével, valamint többször volt vendégünk Kiss Gábor régész, aki a középkori vár, legutóbb pedig a Szent Márton-templom építéstörténetével kapcsolatban osztott meg érdekességeket a hallgatósággal. A sorozat eddigi utolsó összejövetelén Tangl Balázs történész a szombathelyi huszárlaktanya históriáját elevenítette fel 2020. február 26-án. A szebb napokat is megélt szombathelyi lovassági laktanya egykor a város dísze volt. Az 1889 októberében átadott, több mint 40 kataszteri holdon elterülő, közel három tucat épület majd negyedszázadon keresztül adott otthont a cs. és kir. 11. huszárezrednek, Vas vármegye egyik háziezredének. Noha méretei már átadásakor impozánsak voltak, a világháborúig még több alkalommal bővíteni kellett.
Az előadás során a hallgatók nemcsak a laktanya építésének történetével, a körülötte folyó vitákkal, kialakításával, későbbi bővítéseivel ismerkedhettek meg, hanem a katonai beszállásolás korabeli gyakorlatával, jogszabályi hátterével és annak Vas vármegyei jellemzőivel, valamint a laktanyaépítés monarchiabeli jellegzetességeivel általában.
 
Működik a kémia
Waldinger Dóra / 2020. július 3.
 
Sam Rockwell neve néhány filmjét ismerve garancia lehet az egyedi filmélményre. A Működik a kémia (Better Living Through Chemistry) néhol furcsa humorú vígjátékában egy kisváros kisemberét alakítja.
Doug Varney (Sam Rockwell) a helyi patika vezetője, aki éppen átvette az üzletet apósától. A film első perceiben már tapasztalhatjuk, hogy milyen elnyomott élete van az edzésmániás felesége (Michelle Monaghan), furcsa – lázadó fia és macsó apósa mellett. Doug egy jó szándékú ember, aki könnyen enged mások akaratának. Élete akkor vesz nagy fordulatot, amikor megismerkedik a gazdag Elizabeth-tel (Olivia Wilde), akihez házhoz viszi a gyógyszereket.
tovább olvasom>>>
 
Helytörténeti morzsák 27.: Megszöktetett apáca
Szalainé Bodor Edit / 2020. július 2.
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
Sorsolás a 30. rész közzététele után!
***
Van még a világon romantika felütéssel tudósított 1908-ban a Vasvármegyei című napilap egy szenzációs apácaszöktetésről. Az eset kiindulópontja a helyi kórház volt, ahol Tóth Anna novícia türelemmel ápolta csaknem három héten keresztül Forgács József vasutast. A kettejük között fellángoló szerelem olyan erősnek bizonyult, hogy a fiatal nő megszökött a jóképű vasutassal.
tovább olvasom>>>
 
A gyermekkönyvtár mindennapjai - podcast
Spiegler-Kutasi Nikoletta, Waldinger Dóra, Zsigri Mária / 2020. június 30.

Negyedik adásunkban a korábban elkezdett témát folytatjuk: Zsigri Mária a Berzsenyi Dániel Könyvtár egyik gyermekkönyvtárosa beszél az óvodás- és iskolácsoportoknak tartott foglalkozásokról. Többek között a legkisebbeknek szervezett babamasszásról és Ringatóról, a kézműves foglalkozásokról, Meseládáról és Mesestafétáról és a gyerekkönyvtár mindennapjairól. 

 
 
Helytörténeti morzsák 26.: Eljárás szabadtéri rumba miatt
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 29.
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
A következő történet Ondódon játszódott le 1933-ban. Két földterület tulajdonos, bizonyos Bakucz József és Polgár József között élénk vita kerekedett abból, hogy a birtokaik közötti, fűzfabokrokkal tarkított sáv vajon kinek a tulajdona.
tovább olvasom>>>
 
Fimbe mentett emlékezet  - helytörténeti klub a világhálón 12.
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 26.
A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
2019. szeptember 18-án Filmbe mentett emlékezet címmel szervezett a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja, a Vasi Múzeumbarát Egylet és a H+ Média és Kulturális Egyesület beszélgetést a Boros Ferenc – Horváth Zoltán filmes alkotópárossal. 2019-ben volt 15 éve, hogy a függetlenfilmes páros helytörténeti dokumentum- és ismeretterjesztő filmek forgatásába kezdett. Ezen idő alatt több mint 30 alkotást készítettek, számos országos és nemzetközi fesztiválon megfordultak, amelyeken közel 70 díjat gyűjtöttek be. Specialitásuk Vas megye ismert személyiségeinek (Dr. Kuntár Lajos, Gál Ferusz József, Gazdag Erzsi, Nagy Marianna, Csonka Ernő, Spiegler Elemér, Ferkovics József, Dr. Széll Kálmán, Fűzfa Balázs, Szendiszűcs István, Devecz Oszkár, Varecza László) mozgóképes megörökítése. Feldolgozták többek között a szombathelyi és répcelaki ’56-os eseményeket, a szombathelyi rendszerváltás és a répcelaki árvíz történetét. Az elmúlt 15 év emlékezetes pillanatainak felidézését Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke moderálta.
 


Nyughatatlan özvegyek

Nagyváradi Nóra / 2020. június 25.
 
Egy csapat kemény bankrabló a félresikerült rablás közben meghal, és velük együtt a lopott milliók is odavesznek. Ez a pénz az egyik képviselőjelölt tulajdona volt, így az adósságot az özvegyeken akarják behajtani. Pár hetük van, hogy megszerezzék a pénzt. Nincs idejük gyászolni, be kell bizonyítaniuk, hogy a férfiak nélkül is képesek megállni a lábukon és megvédeni magukat. A film fő szálát az özvegyek drámája adja. A négy teljesen más háttérrel és személyiséggel rendelkező nőnek össze kell fognia egymással. Mindegyikük sorsa valamilyen elszenvedett tragédiát hordoz magában.
tovább olvasom>>>
 
Helytörténeti morzsák 25.: „Álruhás” rendőrök a gyorshajtó autósok ellen
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 25.
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1928-ban gyakori problémát jelentettek az őrületes sebességgel száguldozó automobil sofőrök. A tudósításban szereplő megengedett maximum sebesség napjainkban viccesnek tűnhet, de a szabálytalankodók ellen abban az időben is szigorúan lépett fel a rendőrség, hogy megóvja a „járó-kelő polgárság életbiztonságát.”
tovább olvasom>>>
 
Könyvtári plakátok fesztiválja
Spiegler-Kutasi Nikoletta / 2020. június 23.

2020. június 22-én időszaki kiállítás nyílt a Berzsenyi Dániel Könyvtár második emeleti olvasótermében Könyvtári plakátok fesztiválja : válogatás szombathelyi nagyrendezvények posztereiből címmel.
A galériakiállítás keretében – a könyvtár helyismereti gyűjteményéből – azoknak a nagy múltú városi rendezvényeknek a plakátjaiból látható kilenc tablónyi válogatás, amelyek évről évre megrendezésre kerülnek, ám idén a koronavírus-járvány miatt elmaradtak.
Az Iseumi Szabadtéri Játékok, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, a Lamantin Jazz Fesztivál, a Savaria Nemzetközi Táncverseny a város kulturális életének jelentős eseményei, fesztiváljai, de ide sorolhatjuk az országos rendezésű, de helyben is megszervezésre kerülő Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat is.
A válogatásnál fontos szempont volt a kiadványok grafikája, hangulata, amellyel megpróbáltuk felidézni az elmúlt évek nagy sikerű programjait, híres fellépőit, a nívós koncerteket, táncversenyeket, színházi előadásokat. Aki pedig nem elégszik meg ennyivel, az elolvashatja a rendezvények tudósításait a könyvtár gyűjteményében megtalálható országos és megyei hírlapokban, folyóiratokban.
A kiállítás 2020. szeptember 26-áig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

Virtuális séták a karantén után, de még otthon – Európa kulturális értékei
Szabó Csilla / 2020. 06.22. 

A járványhelyzet lassan múlik, a szigorú otthon-maradási szabályok enyhülnek, egyre szabadabban mozoghatunk. Aki teheti, elkezdhet külföldi utazásokat tervezni. Ehhez ad ötleteket alábbi, 3D virtuális túra linkajánlónk – ezúttal határainkon túli úticélokat kínálva. 
Természetesen ebben az esetben is a teljesség igénye nélkül válogattunk, mert a virtuális sétákat kínáló weboldalak kínálata és eszköztára napról-napra bővül, érdemes tovább keresgélni! Jó szórakozást!
 
Európa – Kastélyok
Buckingham-palota – London (Anglia)
Edinburgh-i kastély – Edinburgh (Skócia)
Schönbrunni kastély – Bécs (Ausztria)
Versailles-i kastély – Versailles (Franciaország)
 
Európa – Múzeumok, képtárak
British Múzeum – London (Anglia)
Ermitázs – Szentpétervár (Oroszország)
Louvre – Párizs (Franciaország)
Pergamon Múzeum – Berlin (Németország)
Sixtus-Kápolna – Vatikán
Uffizi Képtár – Firenze (Olaszország)

Helytörténeti morzsák 24.: Szombathelyi „szivarkultusz”
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 22.

 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Augusztus 15-én országosan új szivarokat hoztak forgalomba, amelyek 1928 augusztusában Szombathelyen még kuriózumnak számítottak. Bár az írás szerint az új dohánytermékek formásak és jó a zamatuk, az árukat illetően igen drágák voltak. Az új magyar termékek közül a Joviáles volt a legolcsóbb, darabonként 11 fillérbe került, de százas dobozokban is árulták, valamivel olcsóbban.

Helytörténeti morzsák 23.: Egy szál ingben fürdőző asszonyok
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 18.

 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Szombathelyen az első nyilvános strand 1905. június 29-én nyílt meg a Perint partján, a mai uszoda és a Haladás edzőpályák közötti szakaszon. A fürdő látogatása meghatározott rend szerint zajlott: külön ingyenes órái voltak a katonáknak, az asszonyoknak a gyerekekkel, és külön fürödhettek a férfiak. Az ingyenes óráktól eltérő időpontokban térítés ellenében lehetett használni a fürdőt.

„A haza gyökér, melyből életünk fája kisarjadt…” - kamarakiállítás a
130 éve született Baktay Ervin munkásságából

Vörösné Adler Erika / 2020. június 18.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár – kamarakiállítás keretében – tisztelettel emlékezik az 1890. június 24-én született magyar „polihisztorra”, Baktay Ervinre.
Foglalkozását tekintve festőművész, művészettörténész, asztrológus, író, műfordító, orientalista volt. Számunkra kiemelten fontos az India-kutató munkássága. Végigjárta és feltárta Kőrösi Csoma Sándor nyugat-tibeti állomáshelyeit, azokon emléktáblákat helyezett el. Tapasztalatait, élményeit saját „fotódokumentumaival” illusztrált kötetben írta meg.

A tárlók megörökítik többek közt India szellemóriásaival, Rabindranath Tagoréval és Mahatma Gandhival való kapcsolatát is, és ízelítőt adnak India gazdag, különleges kultúrájából.

A kiállítás megtekinthető a könyvtár I. emeleti kölcsönzőterében hétfőtől péntekig 10-18 óráig.

Helytörténeti morzsák 22.: Nyomozás „bivalyügyben”
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 15.

 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Történt, hogy egy marhahajcsár 1928. július 13-án két bivalyt hajtott a nagycsákányi bérgazdaságból Szombathelyre, amikor a Rohonci úton az egyik állat az autók zajától megriadva elszaladt. A marhahajcsár kiáltozására többen is odasiettek, de csak tovább fokozták a bajt: a csődület miatt a másik bivaly is megvadult és „vad iramban száguldott tova.”
tovább olvasom>>>

Dívák és bonvivánok  - helytörténeti klub a világhálón 11.
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 12.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának 2019. október 10-i összejövetelén Feiszt György levéltáros tartott előadást Dívák és bonvivánok címmel. Olyan színészóriások élete, pályája került terítékre, akik vagy Vas megyében születtek vagy életük egy ponton kapcsolódott a megyéhez, mint Jávor Pálé, aki iskoláit Szombathelyen végezte 1909 szeptemberétől 1914 áprilisáig. Bár egy időben az a „legenda” járta, hogy a színész a premontrei gimnáziumban érettségizett, de ez semmiképpen nem lehetséges, hiszen 17 évesen már a színművészetire járt. Családjával három helyen is laktak a városban, először abban az épületben, ahol Weöres Sándor is lakott. A bonvivánok közül szó volt még Somlay Artúr, Páger Antal, Benkő Gyula, Bodor Tibor, Keres Emil és Horváth József életének, pályájának vasi kötődéseiről. A dívák közül olyan színésznők pályáját ismerhették meg az érdeklődők, mint Horthy Hanna, Németh Mária operaénekesnő, akiről azóta könyv is született, Karády Katalin és a „szőke csoda”, Márkus Emília.

Helytörténeti morzsák 21.: Versenyfutás a gyorsvonattal
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 11.

 
Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1928 júliusában, egy forró délutáni napon egy győri és egy szombathelyi tanár kelt versenyre a budapesti gyorssal. A „kaland” úgy kezdődött, hogy a gőzmozdony – víz utántöltése miatt – Tatán megállt. A két tanár is nehezen viselte a meleget, így a kalauzzal folytatott rövid eszmecsere után leszálltak a vonatról, beültek a restibe, ahol sört rendeltek. Már a negyedik körnél tartottak, amikor észrevették, hogy a szerelvény elrobogott Komárom felé.
tovább olvasom>>>

Helytörténeti morzsák 20.: Tizenéveseket köröz a rendőrség
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 8.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Nem megrögzött bűnözőkről van szó, hanem a szombathelyi gyermekmenhely három lakójáról. Az egészen különös eset 1935. május 5-én kezdődött, amikor a csornai családhoz kihelyezett Galambos Pisti mellé megérkezett a Krizsik testvérpár. A három gyerek hamar barátságot kötött, és mivel nem voltak megelégedve sorsukkal, június 20-án reggel megszöktek és elindultak Budapest felé a jobb élet reményében.
tovább olvasom>>>

A játékok játéka: a gombfoci  - helytörténeti klub a világhálón 10.
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 5.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának 2019. február 27-i összejövetelén az érdeklődők a gombfoci történetéről hallhattak előadást. Vendégünk Dr. Gráfik Imre néprajzkutató, muzeológus volt, aki amellett, hogy áttekintette a sportág történetét, bemutatta a Vasi Gombfoci Egyesület tevékenységét is, amelynek aktív tagja. Az előadás keretében elhangzott, hogy a gombfoci magyar lelemény és a magyar diaszpóra révén terjedt el a földkerekségen. A gombfociból kialakult sportjáték, a szektorlabda pedig az egyetlen sport, amelyet a magyarok adtak a világnak. Ennek a játéknak a kultúrtörténetét vázolta föl az előadás, amely után a helyi egyesület bemutató mérkőzéssel szórakoztatta a közönséget.

Helytörténeti morzsák 19.: Újszerű tornászat
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 5.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
A vírushelyzetre való tekintettel az elmúlt hónapokban sokan nem mozogtunk eleget, így ezt pótolandó egy újszerű tornagyakorlatot osztunk meg Önökkel 1934-ből. A „könnyed, grációzus, mulatságos” módszer ötletgazdája Edi Polc.
tovább olvasom>>>

Helytörténeti morzsák 18.: „Óriási” léghajóforgalom városunk felett
Szalainé Bodor Edit / 2020. június 1.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Az 1898-as év közepén két léghajó megjelenéséről is tudósított a Szombathelyi Újság. Május 14-én bécsi léghajós tisztek szálltak le a koltai erdő mellett. A földet érést nagy érdeklődés kísérte: a Tanán időző Széchenyi Imre gróf és társasága meglátva a léghajót biciklire pattantak és Koltára siettek, hogy találkozhassanak a legénységgel. Szeptember 2-án egy hatalmas katonai léghajó jelent meg Sárvár felett. 

Sajtó a századfordulótól az ezredfordulóig Vas megyében - helytörténeti klub a világhálón 9.
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 29.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.

A Vasmegyei Lapok című napilap alapításának 150. évfordulója alkalmából 2017. november 28-án kerekasztal-beszélgetésre várta az érdeklődőket a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja. A diskurzust Merklin Tímea moderálta, aki vendégeivel – Halmágyi Miklós és Nagy Ildikó újságírókkal és dr. Melega Miklóssal, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár igazgatójával -– a sajtóval kapcsolatos helyi és országos változásokat, trendeket vette górcső alá a századfordulótól az ezredfordulóig. Olyan kérdésekre keresték a választ, hogy mennyire dokumentatív értékűek a hírlapok, hogyan és miből lett hír a különböző korszakokban, miként lehet információkat nyerni a hirdetésekből és milyen szerkesztési elveket követtek a print sajtó szerkesztői a különböző évtizedekben. A nagy érdeklődés mellett lezajlott beszélgetést most azok is visszanézhetik, akik 2017-ben lemaradtak a programról.

Helytörténeti morzsák 17.: Sarolta hercegnő városunkban
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 28.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1898. október 2-án illusztris személyek érkeztek Répcelakra a Magyar Királyi Államvasutak különvonatával. Másnap Szombathelyre látogattak, hogy megtekintsék a fejlődő várost. Saroltát, a német császár nővérét és a hercegnő férjét többen elkísérték, így Röder báró, Posadolfsky-Wehner Silvius gróf és neje, Radó Katinka, valamint Abecken k. a. udvarhölgy. A díszes kompánia először a lovassági laktanyába hajtatott, ahol megnézték a kaszárnya helyiségeit és díszszemlén vettek részt.

Bájoló kreatív 4.
Boros Ferenc / 2020. május 27.


Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.
Lutor Katalin újságíró, slammer, magyartanár. A Háklár testvérek közül Dóri énekel, Péter gitározik és dalszöveget ír.
tovább olvasom>>>

Helytörténeti morzsák 16.: A bűvös kecske
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 25.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
A történet Gérce községben kezdődött, ahol egy Torcsok nevű jómódú gazda felesége megbetegedett és az orvos kecsketejet írt fel neki. A gazda rögtön kecske után nézett, és talált is egyet Sáriban. Az üzlet után, hazafelé megszomjazott, így betért a herpenyői csárdába, ahol a kocsmárosnak – aki jó ismerőse volt – elmesélte, mi járatban van. Más sem kellett a furfangos barátnak, tréfából kicserélte a fejős kecskét bakkecskére.

Könyvtári kézműves percek 3. - Autós mesék
BDK / 2020. május 22.


Hodossy Péter maratoni futó (Csallóközkürt) úti és élménybeszámolója - helytörténeti klub a világhálón 8.
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 22.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
A helytörténeti klubban 2018. szeptember 20-án egy igazi sportembert láttunk vendégül Hodossy Péter hosszútávfutó személyében. A csallóközkürti fiatalember 1978. június 6-án született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Serdülőkora óta sportol, 24 éve kerékpározik, 22 évvel ezelőtt pedig beleszeretett a hosszútávfutásba. Eddig 106 klasszikus maratoni futóversenyen indult és teljesítette a távokat Honolulutól New York-on és Bostonon át egészen Moszkváig. 2010-ben gyalogosan átkelt öccsével, Tamással a Kárpát-medencén nyugat-keleti irányba 850 km-t 32 nap alatt megtéve. 2014-ben pedig megmászta a Kárpát-medence legmagasabb hegycsúcsát, a Gerlachfalvit. Ezek a teljesítmények önmagukban is csodálatra méltóak, de tovább növeli értéküket, hogy Hodossy Péter mindezt első típusú cukorbetegként vitte véghez. Az előadás során beszélt úti élményeiről, arról, miként sikerült kijutnia a versenyekre és mi motiválja, hajtja tovább, hogy újabb és újabb kihívásokat keressen és teljesítsen.

Helytörténeti morzsák 15.Katonák, rendőrök és civilek harca
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 21.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1897. augusztus 20-án Pájer István helyi kőműveslegény és féltestvére, Soós Miklós katona hazafelé tartottak a jól megérdemelt féldecijük után, amikor szembe találkoztak Léderer Károly őrmesterrel, aki szóvá tette a katona hanyag ruházatát. Ezt Pájer nehezményezte és védve rokona „becsületét”, kétszer arcul ütötte Léderer Károlyt.
tovább olvasom>>>

Helytörténeti morzsák 14.: Szélhámos „chameleon”
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 18.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Az 1898-as évek elején a csendőrség elfogta az egy éve körözés alatt álló, németperesztegi illetőségű szélhámost, Tóth (Toronyi) Gézát. Bűnlajstroma olyan hosszú volt, hogy az újságban is két hasábban jelent meg. Szinte művészi szintre emelte az emberek megtévesztését. Először Hegykőn –
marhakereskedőnek adva ki magát – elcsábította Haspel Ilkát, akinek nemcsak a szívét, hanem aranygyűrűjét és 15 Ft készpénzét is elrabolta.

A Szent István-parki KIOSZK - helytörténeti klub a világhálón 7.
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 15.


A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
Szombathelyt gyakran emlegetik a parkok városaként. Zöldterületei közül a Szent István park 1898–1899-ben került kialakításra, a helyi szépítő egyesület kezdeményezésére. Átadása után hamar a városlakók kedvelt kirándulóhelyévé vált, akik a pihenés és sétálás mellett fogyasztani és szórakozni is szerettek volna. Pollák Ármin kávézótulajdonos nyitotta meg az első Kioszkot 1900 júniusában. A könnyű faszerkezetes étterem nem volt hosszú életű, tűz következtében – 1902 novemberében – megsemmisült. Helyére Rauscher Miksa tervezett igazán mutatós épületet, amely 1906-tól működött. Az élet- és italkínálatáról híres vendéglőben büfé és melegkonyha állt az éhes vendégek rendelkezésére, szomjukat pedig Nagy Sándor híres boraival, ill. 17 féle gyógyvízzel olthatták. Az étterem gasztronómiai ínyencségek mellett kulturális programokat is kínált. Bár népszerű találkahelyszínként és kirándulási célpontként működött, üzemeltetése leginkább a szabadtéri, időszakos jelleg miatt soha nem volt igazán gazdaságos. Az 1910-es évektől szezonról szezonra váltották egymást a bérlők. 1946-ban egyszer még kinyitott, majd 1947-ben lebontották. Történetéről Spiegler Tibor helytörténész, magángyűjtő tartott élvezetes előadást a könyvtár helytörténeti klubjának keretében 2018. november 7-én.

Helytörténeti morzsák 13.: A Téglagyár csapatától a világhírig
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 14.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1948-ban egy fejkendős asszony állított be az akkori szombathelyi napilap, a Szabad Vasmegye szerkesztőségébe, ahol nagy büszkeséggel számolt be fia sikeréről, akit „igazi kapustehetségként” aposztrofáltak a francia lapok. Róth Károly labdarúgó pályája Szombathelyről indult, a Téglagyári csapat játékosa volt, majd az SZTK-hoz igazolt. A cikk megjelenése előtt öt hónappal került a francia Blénod városának együtteséhez, ahol bravúros védéseivel hamar felhívta magára az sportklub vezetőinek figyelmét.

Bájoló kreatív 3.
Boros Ferenc / 2020. május 14.

Harmadik adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén. A harmadik műsor alkotói Varga Richárd szövegíró, dalszerző, énekes és 
Varga Bence, a Zaporozsec együttes szövegíró, énekes-gitáros-dalszerzője.
tovább olvasom>>>

Ezt látni és hallani kell! - Horváth Imre komolyzenei előadássorozata - átmenetileg - az online térben
BDK / 2020. május 14.

Horváth Imre karnagy ezúttal J. S. Bach 133. kantátájának tételenkénti elemzésével várja sorozatának hallgatóit, a könyvtár előadóterme helyett a YouTube-on. Az online előadások segítségével jobban megismerhetjük a művet, a szöveg és a zenei kifejezések kapcsolatát, a bachi komponálás titkait.
Tovább a videókhoz>>>

Haladás 100 kvízjáték
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 12.

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár játékot hirdetett a Haladás Sportegyesület 100 éves évfordulója apropóján. A  kilencfordulós vetélkedő 2020. június végéig tart és összesen 100 kérdést tartalmaz. A helyes megoldást beküldők között a játék végén értékes nyereményeket sorsolunk ki. A kérdések megválaszolásához segítséget nyújt a könyvtár Facebook-oldalán Haladás 100 címmel létrehozott album és az internet.
Tovább a kvízekhez>>>

„Nem írom pennával...”
Vörösné Adler Erika / 2020. május 12.

Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulója alkalmából a Honvédelmi Minisztérium 2020-at Zrínyi-emlékévvé nyilvánította. Gróf Zrínyi Miklós horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér, politikus és hadtudós volt. Horvát eredetű főnemesi családban született 1620-ban, dédapja: Zrínyi Miklós, a „szigetvári hős”. Iskoláit több helyen végezte: a grazi jezsuita kollégiumban, Bécsben, Nagyszombatban és itáliai tanulmányúton. Hazatérve élete a török elleni szüntelen hadakozással telt: a Muraközből kiűzte őket, védte Magyarországot, Erdélyt, Karintiát, Stájerországot. Vitézsége elismeréséül kapta a 
horvát báni címet. Csáktornyai udvara politikai, társadalmi és kulturális központtá vált, európai színvonalú könyvtárat (Bibliotheca Zriniana) alapított. Beszélt magyar, horvát, olasz és latin nyelven, de értett németül és törökül is. Az 1664-es „téli hadjáratban” 20 ezer fős „nemzetközi”serege élén győzelmeket aratva egészen Eszékig jutott, sikerült feltartania egy jelentős török utánpótlást. Hadi sikereinek jelentős európai visszhangja volt, ekkor kapta a „Magyar Mars” nevet, IV. Fülöp spanyol király pedig aranygyapjas rendet adományozott neki. 1664 tavaszán Regensburgban egyesült keresztény hadsereget szerveztek a török ellen – fővezérnek Zrínyi Miklóst választották. Áprilisban hozzáfogott Kanizsa ostromához, de a bécsi haditanács visszarendelte. Az ő vezetésével augusztus 1-jén Szentgotthárdnál újabb győzelmet arattak, de 10-én megkötötték a számára nagy csalódást okozó vasvári békét. Zrínyit később a magyar államiság terve foglalkoztatta, de nem maradt rá ideje. 44 évesen, 1664. november 18-án a Csáktornya melletti kursaneci erdőben egy sebesült vadkan megölte. Halálának körülményei ma sem tisztázottak, felmerül a bécsi udvar által kitervelt merénylet ténye is. [1] [2] [3] [4] Zrínyi Miklós főképp politikusnak és hadvezérnek tartotta magát, s csak mellékesen költőnek. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja – írói-költői munkássága is nemzetszolgálat. [5]
Fontosabb munkái:
Szigeti veszedelem (1645-1646)

Szigeti veszedelem (1645-1646) hangoskönyv
Mátyás király életéről való elmélkedések (1655)
Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661-1663)

Helytörténeti morzsák 12.: Kerékpáros világutazó Szombathelyen
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 11.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1935 augusztusában Ficsor István Rudolf kerékpáros világutazó érkezett a városba, nagy feltűnést keltve a vasárnapi korzó sokaságában. A kunsági fiatalember eredeti szakmáját tekintve pék volt. Hivatásával felhagyva, 17 éves korában gyalogosan bejárta Európát, két év alatt mintegy 40 000 kilométert megtéve.
tovább olvasom>>>

Virtuális séták "maradj otthon" idejére - Magyarország
Szabó Csilla / 2020. május 8.

Az otthon végzett munka és a kényszerű bezártság heteiben nagy szükségünk van kikapcsolódásra. Ha már elolvastuk az összes könyvünket (és online elérhető könyvet sem találunk kedvünkre valót), megnéztük a tévében az összes sorozatot – éljünk a technika lehetőségeivel és lépjünk ki a négy fal közül, még ha csak virtuálisan is! Ha már nem utazhatunk oda személyesen, átélhetjük az ottlét élményét virtuális túrák segítségével. A mindenki által ismert Google Street View csak egy a sok lehetőség közül, mert ma már egyre több intézmény készíti/készítteti el saját virtuális bemutatkozását 3D-ben, hogy ezzel kedvet csináljon egy későbbi „élő” látogatáshoz. Íme, ízelítő, magyarországi látnivalókból, a teljesség igénye nélkül.



Fehér tenyér
Varga Dorottya / 2020. május 8.
 
Hajdu Szabolcs filmje a múlt és a jelen egymásra rímelő motívumaiból rajzolja meg egy tornász sajátos életútjának meghatározó fejezeteit. A számos díjjal kitüntetett alkotást a rendező saját gyerekkori emlékei, valamint testvére, a főszereplőt alakító egykori válogatott tornász, Hajdu Zoltán Miklós karrierjének főbb eseményei inspirálták.
A tehetséges és kimagasló eredményeket produkáló Dongó Miklós számára a sport a siker és a felszabadultság forrása lehetne, ám ehelyett a sporthoz fűződő viszonyát a sivár debreceni tornateremben kegyetlenkedő, a gyerekeket folyamatosan megalázó és rettegésben tartó edző, valamint érzéketlen, gyerekük sikereivel önigazolásként dicsekvő szülei határozzák meg.

tovább olvasom>>>

Az egykori szombathelyi Práter – ma Gáyer- és Brenner-park – története  - helytörténeti klub a világhálón 6.
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 8.


A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
A helytörténeti klub a 2018-as évet Bajzik Zsolt levéltáros előadásával indította. A ma már Szombathelyen feledésbe merült Szőkefölde és Práter elnevezések kapcsán elhangzott, hogy a helynevek egykor nemesi birtokot takartak, amely külterület volt. A város ezen része a 20. században vált kedvelt zöldterületté, miután a Batthyányak tulajdonában lévő földterület városi kézbe került. Az 1920-as, 1930-as években itt jött létre a Gáyer- és Brenner-park, majd a Puskin-liget, amelyek már közparkként funkcionáltak. Bajzik Zsolt beszélt a terület jelentős épületeiről is, a Brenner-villáról és a jelenleg felújítás alatt álló víztoronyról.

Helytörténeti morzsák 11.: Szombathelyé a lexikonvásárlási és -olvasási rekord
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 7.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Az 1936-ban megjelent cikk szerint Szombathely kultúrváros jellegét ékesen bizonyítja közintézményeinek, iskoláinak és irodalmi, művészi és zenei rendezvényeinek sokasága. A magyar könyvkiadók könyvnapi közlése alapján azonban ebben az időszakban volt még egy mutató, amelyben a város verhetetlennek bizonyult. Az akkori statisztikák szerint – a vidéki városok közül – itt vásároltak a legtöbbet az újonnan megjelent Révai Kis Lexikonból.

Bájoló kreatív
Boros Ferenc / 2020. május 6.

A Bájoló kreatív a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerző-énekesek munkálkodnak – egymástól függetlenül – otthoni környezetben egy-egy új dal születésén.
Alkalmazkodva a koronavírus-járvány okozta helyzethez, azt próbáljuk bemutatni, hogy az alkotásnak semmi sem szabhat határt, így izgalmas kreatív kihívásra invitáltunk pár szövegírót és dalszerző-énekest, akik már korábban részt vettek a Bájoló műsorban.
tovább olvasom>>>

„Olyan izgalmas, szép ez az élet: Simán és gyáván én sosem adom föl!”
Vörösné Adler Erika / 2020. május 4.

71 éve, 1949. május 4-én született Bérbaltaváron Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró, szerkesztő. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tett érettségi után Szombathelyen végzett népművelés és könyvtár szakon. 1976-1980 között a Móra Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. 1981-1985 között a Magyar Írószövetség titkára, 1988-tól a Hitel című irodalmi lap szerkesztője, 2004-től a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője volt. 2000-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Költői életművében különösen jelentős az 1956-os forradalom és szabadságharc „eszméinek felmutatása” és emlékezete. Több költeményét, többek közt A Fiú naplójából (1981) és az Öröknyár: elmúltam 9 éves (1983) az 1989-es politikai rendszerváltás „előkészítőjeként” tartják számon. Amely lapokban (Új Forrás, 1984. október és Tiszatáj, 1986. június) ezek a versek megjelentek, a cenzúra azokat bezúzatta, a költőt írószövetségi tisztségéről lemondatták. 1969-től megfigyelés alatt tartották, leveleit felbontották, telefonjait lehallgatták.  A rendszerváltás előtt Nagy Gáspár költészete mutatta be legnyíltabban a kommunista diktatúra bűneit, módszereit. A rendszerváltásra örömmel reagált, de azonnal szót emelt „visszásságai, felemássága, az árulások, elvtelen helyezkedések ellen”. Mindezt nagy erkölcsi felelősséggel, bátorsággal tette. Görömbei András irodalomtörténész írja róla, hogy „… művészi és emberi tartása a tisztesség, bátorság, tehetség egymást erősítő példája volt a magyar irodalomban.” Mindehhez megingathatatlan, erős hite adott alapot és reménységet… 57 éves korában, súlyos betegségben hunyt el Budapesten, 2007. január 3-án.
Digitális Irodalmi Akadémia adatbázisában összes önálló alkotása elérhető (versei, prózai művei), fotók, könyvborítók kereshetők. Bibliográfia segít életművének mélyebb megismerésében. 2018-ban portréfilm készült munkásságáról, életéről Angyali követés címmel. Az alkotás bemutatja a költő személyiségét, emberi gesztusait, kivételes világlátását.

Helytörténeti morzsák 10.: "Légitámadás" Szentgotthárd ellen
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 4.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Magyarországon elsőként Szentgotthárdon mutatkozott be a polgári légvédelem egy szabályos légitámadás keretében. A látványosságokban és izgalmakban bővelkedő program apropóját a helyi tűzoltóegyesület fennállásának 60 éves évfordulója adta.
tovább olvasom>>>

Források és lehetőségek egy paraszt család kutatásához - helytörténeti klub a világhálón 5.
Szalainé Bodor Edit / 2020. május 1.


A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
Második, családkutatással kapcsolatos programunkon - 2019. január 30-án - Dr. Pál Ferenc levéltáros volt a vendég. Források és lehetőségek egy paraszt család kutatásához című előadását több mint százan hallgatták, jegyzetelték végig. Míg az első előadó, Spiegler Tibor „munkáját” az nehezítette, hogy családja zsidó származása okán szinte nem maradt élő hozzátartozó és a családi dokumentumok is megsemmisültek, addig második vendégünk azzal szembesült, hogy a paraszti társadalom történetének forrásadottságai az erőszakos téeszesítés, valamint az ennek következtében kialakult elvándorlás következtében meglehetősen szűkös. A videofelvétel meghallgatása során kiderül, hogy Pál Ferenc kutatása során meddig tudta visszavezetni családfáját és milyen levéltári, könyvtári forrásokra támaszkodhatott.

Könyvtári kézműves percek 2. - Anyák napja
BDK / 2020. április 30.


Helytörténeti morzsák 9.: Regényes házasság
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 30.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
A híres-neves sárvári Eőry família neve ismerős lehet sokak számára, de azt kevesen tudják, hogy a család egyik tagja a világot jelentő deszkákat választotta, mint operettszínésznő. Eőry Erzsiről van szó, aki két évig az Operettszínház tagja volt, majd 1934-ben különböző színházakban vendégszerepelt és a kritikusok komoly karriert jósoltak neki. A sors azonban közbeszólt, Erzsi felhagyott a színészmesterséggel egy botáviai ültetvényes miatt.
tovább olvasom>>>

Könyvtári kézműves percek 1. - A kis herceg
BDK / 2020. április 29.


Helytörténeti morzsák 8.: „A lenge öltözető beduin lányok fotóit 
megtarthatja, csak a sivatagot hozza vissza nekem.”
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 27.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Almásy László Ede borostyánkői születésű (tehát földink) Afrika-kutatót érzékeny veszteség érte 1935 szeptemberében, egy budapesti látogatása során. A Földrajzi Intézetbe tartott, szabályosan leparkolta kairói rendszámú autóját a Szerb utcában, majd belépett az épületbe. Kádár László urat kereste, akinek 1000 darab fotót szeretett volna átadni.
tovább olvasom>>>

Emlékkiállítás a trianoni döntés 100. évfordulója alkalmából - Felhívás
BDK / 2020. április 27.

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, a Vasi Múzeumbarát Egylet és a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti kiállítással és ehhez kapcsolódó kísérőprogramokkal kíván megemlékezni a trianoni döntés évfordulójáról. A tervezett rendezvény bemutatja a trianoni békediktátum regionális és helyi eseményeit, illetve következményeit azzal a céllal, hogy – a legújabb történeti kutatások alapján – újraértelmezve megismertesse azokat Szombathely és Vas megye lakosságával.
A szervezők kérik mindazok közreműködését, akik rendelkeznek a két világháború közötti időszak tárgyi és egyéb emlékeivel. Olyan 20. századi dokumentumokat és tárgyakat keresünk, amelyek helyi és időbeni érintettséggel kapcsolódnak a témához. A lokalitást tekintve nem ragaszkodunk szigorúan a megyében keletkezett dokumentumokhoz, tárgyakhoz, de fontos az eredetiség! Keresünk minden olyan iratot és tárgyat, amely a 100 évvel ezelőtti Vas megyei eseményhez kapcsolódik. További részletekért kattintsanak a plakátra!
Amennyiben Ön bemutatásra érdemesnek tartott emlék(ek) birtokában van, kérjük hogy 2020. július 31-ig jelentkezzen az MNL Vas Megyei Levéltárában (Bajzik Zsolt levéltáros, 94/514-808, bajzik.zsolt@mnl.gov.hu), vagy a Vasi Múzeumbarát Egyletnél (Tóth Kálmán titkár, 30/9733328, titkar@muzeumbarat.hu), illetve a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának képviselőjénél (Szalainé Bodor Edit igazgatóhelyettes, 94/513-534, bedit@bdmk.hu)

Egyedül is megy - családkutatás amatőröknek - helytörténeti klub a világhálón 4.
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 24.


A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
A jelenlegi vírushelyzetben, nem ajánlatos hozzátartozóinkkal találkozni. Talán, ennek köszönhetően felértékelődtek a családi kapcsolataink. Vajon mennyit tudunk felmenőinkről és tudjuk-e, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, amennyiben rászánjuk magunkat a családkutatásra? A helytörténeti klub megalakulása óta fontos feladatának tartja, hogy segítséget nyújtson a családkutatásokhoz. Már két előadás is elhangzott a témában, valamint készült egy segédlet azokról a könyvtári forrásokról, amelyek segítséget nyújthatnak amatőr kutatóknak (is) ehhez a cseppet sem egyszerű „vállalkozáshoz”. Első ilyen jellegű programunkra 2018. október 2-án került sor. Vendégünk volt Spiegler Tibor helytörténeti kutató, magángyűjtő, aki saját családjának kutatástörténetébe avatta be az érdeklődőket. A kulisszatitkokat most újból meghallgathatják.

„Nem mondta nekünk senki, hogy maradjatok otthon…”
Palkó Andrea / 2020. április 24.

Csernobil nevét az 1986. április 26-án bekövetkezett atomerőmű-baleset tette ismertté. A robbanás 34 éve történt Ukrajnában, az akkori Szovjetunió területén, a Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin nevét viselő erőmű reaktorában. A katasztrófa hatása Magyarországon is érezhető volt.
Emlékezzünk együtt ezzel a korabeli sajtóból válogatott összeállítással!
Hét Dnyeperi Vízerőmű egy tető alatt! In: Vörös Zászló, 1972. december 15. 3. p.
Atomerőmű "a XII. század árnyékában". In: Fejér Megyei Hírlap, 1973. október 10. 6. p.
Vár a komszomolépítkezés. In: Vörös Zászló, 1982. június 8. 3. p.
Atomerőmű-program. In: Magyarország, 1984. december 16. p. 8. 
Atomerőmű-szerencsétlenség. In: Vas Népe, 1986. április 29. 2. p.
A reaktorbaleset várható következményeiről. In: Vas Népe, 1986. május 1. 2. p.
Nem fenyegeti rádioaktív kisugárzás a lakosságot. In: Vas Népe, 1986. május 4. 2. p.

Május elsejei ünnepségek, felvonulások megyénkben. In: Vas Népe, 1986. május 4. 2-3. p.
Nemzetközi sajtószemle. In: Amerikai-kanadai Magyar Élet, 1986. május 31. 3., 18. p.
Nem folytatják a csernobili atomerőmű építését. In: Vas Népe, 1987. május 28. 2. p.
Az "Üröm Városa". In: Vas Népe, 1991. április 26. 8. p.
"Csernobil-show" - dollárért. In: Vas Népe, 1992. április 22. 7. p.
Csernobil. In: Vas Népe, 1996. április 26. 6. p.
Csernobil: dobogósak voltunk. In: Vas Népe, 2006. április 29. 17. p.

Helytörténeti morzsák 7.: A „sportherceg”megbukott villaépítési terve
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 23.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
„Budapestnek havonta jut egy herceg, egy sztár, egy milliomos, egy maharadzsa. Sőt a vidéknek is.” 1935-ben Vas megyének a hírességek közül Juszuf Kemal egyiptomi herceg jutott, aki a tudósítás szerint nagyszerűen érezte magát az alsószelestei Baich család birtokán. A herceg kizárólag a sportnak élt, ezért emlegették „sporthercegként.”
tovább olvasom>>>

Özönvíz előtt - filmajánló a Föld napjára
Varga Dorottya / 2020. április 22.

Minden évben április 22-én ünnepeljük a Föld napját, mely immár 50 éve hívja fel a figyelmet a környezetvédelemre és a klímaváltozás elleni cselekvésre ezen a napon.
A 2016-ban bemutatott Özönvíz előtt című dokumentumfilm is sokat tett azért, hogy felkeltse  az érdeklődést a téma iránt – többek között azzal, hogy világpremierje után egy nappal ingyenesen elérhetővé vált az interneten. Leonardo DiCaprio, aki 2007-ben Az utolsó óra címmel már készített egy dokumentumfilmet a témában, ezúttal az ENSZ békenagyköveteként kalauzolja a nézőt földön, vízen és levegőben, hogy bemutassa, mi történik, mit tettünk és mit tehetünk.
tovább olvasom>>>

Helytörténeti morzsák 6.: Petőfi-fénykép Szombathelyen
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 20.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1937-ben óriási szenzációként hozta le – a Vasi Szemle című folyóirat közlése alapján – a Nyugatmagyarország, hogy Szombathelyen van Petőfi Sándor költő egyetlen eredeti fotója 1844-ből. A cikk szerint a fényképet N. Stokmann et Troché temesvári fényképíró mester készítette.
tovább olvasom>>>

Az elfeledett szombathelyi vár - helytörténeti klub a világhálón 3.
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 17.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.

2018. május 2-án Kiss Gábor régész volt a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának vendége, aki a mára feledésbe merült szombathelyi várról tartott előadást. A napjainkban már csak néhány elnevezésben (pl. Várköz) szereplő „erődítmény” Savaria 4. században épült helytartói palotájából fejlődött ki és egészen az 1700-as végéig töltötte be városvédő szerepét. A vár két részből állt: a kerek alaprajzú belső várból, benne a palotával, amely a győri püspök itteni rezidenciája volt, és a külső várból, amely gazdasági célokat szolgált. Ez utóbbiban voltak a különféle raktárak, istállók, ólak, pincék, konyhakertek, de itt állt egyebek mellett az iskola is. Legjelentősebb épülete a Szűz Mária-vártemplom volt, körülötte a temetővel. E templomban lelt otthonra 1578-ban a vasvári társaskáptalan testülete. Sorsát az új székesegyház építése pecsételte meg: a rossz állapotban lévő várat ekkor bontották el, köveit pedig beépítették a nagytemplom alapjába. Az egykori kisméretű, kerek vár történetéről, felépítéséről, tulajdonosairól szóló előadást most Önök is meghallgathatják.

Helytörténeti morzsák 5.: Marónisütőből dollármilliomos
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 16.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Maichin Rudolf élete – akiről a cikk szól – szó szerint egy megvalósult amerikai álom. A Laibachból Szombathelyre érkezett fiatalembernek az Uránia-udvarban volt üzlete, ahol asztali maróni sütőjén készítette ízletes, tiroli sült gesztenyéjét. Mikor azonban a gazdasági élet hanyatlani kezdett, édesanyjával együtt kivándorolt Amerikába.
tovább olvasom>>>


A roma kultúra napja
Spiegler-Kutasi Nikoletta / 2020. április 15.

A roma kultúra napja alkalmából a Berzsenyi Dániel Könyvtár minden évben a roma kultúra sokszínűségét bemutató rendezvényeket szervez. A kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel, idén sajnos egy későbbi időpontra kell halasztanunk a tervezett eseményünket. Mégis igyekszünk méltó módon ünnepelni, fogadják szeretettel Daróczi Ágnesnek, a Romano Instituto Alapítvány vezetőjének, kulturális menedzserének gondolatait, valamint Csányi Dávid színművész szavalatát.
 

„Szükségünk van az ünnepekre. A meghittségre és a körültekintésre. Ugyan mivel tudnánk jobban emelni az ünnepek fényét, mint a kultúránkkal: hogy nem feledkezünk meg az őseinkről, az előttünk járókról, hogy az élők egymásnak erőt, egészséget és szerencsét kívánnak, hogy a testvérség, az összetartozás hangsúlyozására együtt mulatunk, dalolunk és táncolunk, és a modern időkben is százezer módját találjuk annak, hogy a romani nyelv szépségét, szokásaink nagyszerű, megtartó erejét felmutassuk.
Ünnepeinkkel fejezzük ki az évszázadok viszontagságai és sikerei között egyformán fontos szolidaritást, az öregek megbecsülését és a gyermekszeretetet, a család fontosságába vetett mély meggyőződésünket, a világ igazságosságában gyökerező reményünket, és a Mindenható Isten hatalmába vetett mélységes hitünket, amely független attól, hogy mely egyháznak vagyunk, vagy nem vagyunk hívei.
Ezek a megmutatkozások és megvallások azok, amelyek megerősítenek bennünket emberi méltóságunkban. Ilyenkor érezzük át, hogy romának lenni jó, hogy vannak értékeink, amelyekre büszkék lehetünk, s hogy megalázottnak, kitaszítottnak lenni – nem az elődeink, vagy a mi személyes képességeink hiányából fakad. Éppen ezért nem kell menekülnünk identitásunktól, éppen ellenkezőleg, a minket elítélőkkel szembe kell fordulnunk, büszkén és bátran kell kijelentenünk: romák vagyunk, egy nép vagyunk Isten népeiből."

Helytörténeti morzsák 4.: Két fagylaltos nem fér meg egy utcában
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 13.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Ki hinné, hogy a nyári melegek hűsítő finomsága, a fagylalt körül is vita, sőt verekedés robbanhat ki? Az eset felgöngyölítéséhez tudnunk kell, hogy 1929-ben a fagylaltosok felosztották egymás között a város területét, és szigorúan tilos volt más területére merészkedni.
tovább olvasom>>>

Jókai Anna! - Ne féljetek
Vörösné Adler Erika / 2020. április 12.
 
Jókai Anna Ne féljetek című regényét már régóta el akartam olvasni: nem csalódtam benne – régen olvastam hozzá hasonló gyönyörű írást! Bár most soha nem tapasztalt nehéz időket élünk, a történet, mely az öregedésről és az elmúlásról szól, nem tudott elrettenteni.
A regény négy főhőse két-két emberpár: Mária 55 éves, férje Richárd 50 éves – Márió 60 éves, élettársa Villő 47 éves. A történet 1976-1977-ben kezdődik, hazánkban. 20 éven keresztül követhetjük végig életüket, családtagjaikkal, rokonokkal, ismerősökkel együtt. Jókai Anna éleslátása, kíméletlen megfigyelőképessége – ugyanakkor szeretetteli empátiája, átható lélekelemzése – sajátos stílusával, szerkesztésmódjával együtt letehetetlenné tette könyvét. Főképp attól, hogy azonnal észrevettem szereplői „valódiságát”: senki nem fekete vagy fehér, kapcsolataik titkai, fonákságuk mind feltárult.
tovább olvasom>>>

Írjunk verset! A Berzsenyi Dániel Könyvtár kihívása

Április 11. a magyar költészet napja.
Ennek apropóján indítjuk el kreativitást megmozgató versíró kihívásunkat.

Olyan alkotásokat várunk, amelyben szerepel legalább 2 sor magyar költők általunk megadott versrészleteiből. A sorok tetszőleges sorrendben használhatók, a versek terjedelme nem korlátozott. Szárnyaljon a képzelet!
A kihívásra született verseket az alábbi űrlapon tudják beküldeni 2020. április 26-ig.
A legjobb alkotásokat honlapunkon és közösségi oldalainkon fogjuk közzé tenni.


Felhasználható versrészletek:

„Egy madár ül a vállamon”
(Nemes Nagy Ágnes: Madár)

„Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok”

(Pilinszky János: Tilos csillagon)

„Az apaság mindenestül vagyok”
(Grecsó Krisztián: Két kiló hetven deka)

„Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét”

(Radnóti Miklós: Tétova óda)

„Kilépek az erkélyre, üresen iszom a kávét”
(Simon Márton: Életünk napjai)

Márai Sándor 120
Horváthné Kupi Ildikó / 2020. április 10.

Április 11-én Kassán, 120 éve született Márai Sándor, a XX. század meghatározó írója.
Az életmű kutatója, Mészáros Tibor honlapot hozott létre, hogy ily módon is segítse a tudományos kutatást, bevezesse az érdeklődőket Márai világába.
A Petőfi Irodalmi Múzeum kiemelt feladatának tartja a hagyaték gondozását. Életrajz, bibliográfia, tanulmányok olvashatók az oldalon, minden hónapban bemutatnak egy, az íróhoz köthető tárgyat, fotót, dokumentumot. Igazi csemegéket is találunk itt: Márai hangos levele családjának 1967-ből, vagy a Halotti beszéd című vers a szerző előadásában.
Az MTVA archívumából most ingyenesen megnézhetjük a Századfordító magyarok ismeretterjesztő sorozat 2000-ben készült, közel egyórás filmjét a kassai polgárról. Megszólal benne Lőrinczy Huba, a szombathelyi irodalomtörténész, főiskolai tanár is. Az ő, valamint Czetter Ibolya tanulmányait is olvashatjuk a PIM honlapján.

A szombathelyi Bagolyvár helye az építészet történetében - helytörténeti klub a világhálón 2.
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 10.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
A klub célja volt többek között az is, hogy lehetőséget adjon fiatal kutatóknak a bemutatkozásra, kutatási eredményeik bemutatására, illetve felhívja a figyelmet a város épített örökségére. 2018. március 27-én Pintér Bálint előadásában e kettő célkitűzés ötvöződött.
A Bagolyvár emblematikus épülete a városnak, a 19. század végétől kezdve rendszeresen megjelenik a várost reklámozó, bemutató képes levelezőlapokon, idegenforgalmi kiadványokban. A romantikus, tornyos kastélyt Zwitkovich Károly hadbiztos építtette 1851-ben, Károlyvárra keresztelte, a város lakói mégis Bagolyvárként emlegették a homlokzatát díszítő öt mázsás vasbagolyra utalva. Az épület népszerűsége a festői elhelyezkedésnek és az erődített várkastély jellegnek is betudható, ám a felépülését követően majd fél évszázadot kellett arra várni, hogy megemlítsék az útikalauzok, illetve általános leírások készüljenek róla. A 2018-as előadás ezt a hiányt kívánta pótolni: az épület viszontagságos történetének ismertetése mellett az előadó a Bagolyvár művészettörténeti jelentőségéről, továbbá az építése körül felmerülő bizonytalanságokról is szólt.

Helytörténeti morzsák 3.: Nemzetközi esküvő Szombathelyen
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 9.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozata. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
1938. márciusban egy érdekes esküvőre került sor Szombathelyen: londoni vőlegény és berlini menyasszony fogadott egymásnak örök hűséget. A cikk szerint fél Európa diplomáciáját mozgósítani kellett, külön külügyminiszteri és igazságügyminiszteri engedély kellett a ceremónia lebonyolításához.
Vajon miért a vasi megyeszékhelyet választották?
tovább olvasom>>>

Húsvét - linkajánló
Palkó Andrea / 2020. április 8.
Húsvéthoz közeledve az utóbbi 100 év ünnephez kapcsolódó cikkeiből ajánlunk Önöknek válogatott olvasnivalókat az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével. A kiadó a járványhelyzetre tekintettel április 16-ig ingyenessé tette Magyarország legnagyobb periodika adatbázisát. A nyilvános időszak alatt regisztráció után egy-egy letöltés is lehetséges. Kellemes böngészést kívánunk!
 Tilos a husvéti tojásfestés. In: Dunántúl, 1920. márc. 24. p. 2.
 Lindbergh husvéti rekordrepülése. In: Kis Újság, 1930. ápr. 23. p. 8.
 Ráth-Végh István: Judás a máglyán és egyéb husvéti furcsaságok. In: Tolnai Világlapja, 1940. 12. sz. p. 34.
 „ Az élet megjavult” – bizonyítja a hatalmas husvéti forgalom is. In: Vasmegye, 1950. ápr. 9. p. 3.
 Balogh Judit: Honnan ered húsvét ünnepe?  In: Szabad Föld, 1960. 16. sz. p. 10.
 Pintér Imre: A hímes tojásokról. In: Magyar Ifjúság, 1970. 12 sz. p. 16.
 Rákos Edit: Húsvéti népszokások. In: Népszava, 1980. ápr. 6. p. 9.
 Húsvéthétfő a Múzeumfaluban. In: Vas Népe, 1990. ápr. 17. p. 3.
 Húsvét a világban. In: Magyar Szó, 2000. ápr. 23. p. 14.
 N. Sz.: Bélyegvilág. Húsvét 2010. In: Kárpáti Igaz Szó, 2010. 33-34. sz. p. 12.
A cikkek címében az eredeti írásmódot vettük figyelembe.

Helytörténeti morzsák 2.: A Szombathelyi Szépítő Egyesület reklámötlete
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 6.

Ez itt a Berzsenyi Dániel Könyvtár online helytörténeti sorozataRégi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. Mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban, s a könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***

1938-ban a Szombathelyi Szépítő Egyesület – az oladi kilátótorony látogatószáma növelésének szándékával – a reklámnak egy rendkívül ötletes formáját eszelte ki. Felkérte a helyi kereskedőket, ajánljanak fel árucikkeket, hogy az egyesület a torony látogatói közül minden elsőt és tizediket jutalomban részesíthessen.
tovább olvasom>>>

Tanulj valami újat!
Waldinger Dóra / 2020. április 3.


Rengeteg tanulást, önfejlesztést szolgáló honlapot, alkalmazást találhatunk manapság. Ezek közül a már 10 éves múltra visszatekintő Skillshare honlapot ajánlom figyelmükbe. Itt sokféle témában találunk oktató videókat. A honlapra tanárok, különféle területek szakemberei tudnak feltölteni leckéket, videókat – ezek egy része pénzbe kerül, de ingyenesen is több videóhoz hozzáférhetünk. Az oldal az angol nyelvtanulóknak tökéletes – a leckék és a honlap ezen a nyelven érhető el. Olyan témákban találunk leckéket, mint a fotózás, képszerkesztés, illusztrálás, webfejlesztés, de marketingről, életmódról, statisztikáról, vállalkozói ismeretekről is töltenek fel tartalmakat.
tovább olvasom>>>

Tengerészsorsok a vitrinben - helytörténeti klub a világhálón 1.
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 3.


A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2016 októberében helytörténeti klub alakult, amely célul tűzte ki – többek között – szombathelyi várostörténeti programok szervezését. Az elmúlt közel három és fél évben számtalan vendégünk volt, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Ezeket (az első év kivételével) a H+ Média és Kulturális Egyesület munkatársa rögzítette. A mostani helyzetben, amikor nem ajánlatos otthonainkat elhagyni, tartalmas időtöltés lehet egy-egy videó újranézése/megnézése, így péntekenként felidézünk egy-egy régebbi programot.
A legelső rögzített előadás vendége Hideg István volt. Vajon mi visz rá egy fiatalembert, hogy egy tenger nélküli országban matrózmúzeumot alapítson, vagy szervezzen egy tengerész hagyományőrző csoportot? (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Magyarországon az egyetlen haditengerészeti legénységet megjelenítő csoport az övék.) Hol található a múzeum, mikor jött létre, hogyan látogatható és melyek a legértékesebb darabjai?  2017. október 5-én a közel egyórás beszélgetés során az érdeklődők ezekre a kérdésekre is választ kaphattak, de megtudhattak sok más érdekességet a tengerészéletről, és virtuális tárlatvezetésen is részt vehettek vetített képes formában. A beszélgetést Spiegler Tibor helytörténeti gyűjtő, a klub egyik szervezője vezette. Az eseményről Vitorlát bontunk címmel a Hírlevél+ oldalán írásos beszámoló is olvasható.

Helytörténeti morzsák 1.: Oktatási reformok 1938-ból
Szalainé Bodor Edit / 2020. április 2.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár új online sorozatot indít Helytörténeti morzsák

címmel. Régi lapok hasábjairól csemegézve Vas megyei, illetve szombathelyi tartalmakat osztunk meg Önökkel, amelyeket elolvasva, játszhatnak is velünk. A Helytörténeti morzsák megjelentetésekor mindig felteszünk egy kérdést az olvasásra javasolt cikkel kapcsolatban. A könyvtár újranyitásakor a helyes választ adók között értékes könyveket sorsolunk ki.
***
Az első hír, amelyet megosztunk Önökkel 1938. augusztus 29-én jelent meg a Nyugatmagyarország című hetilapban és a jelenlegi helyzetben kissé aktuális is. Miért is?
tovább olvasom>>>

Vírusok és járványok - linkajánló
Brückler Zsuzsanna / 2020. április 2.

Ezekre a világjárvány sújtotta napokra ajánlunk Önöknek érdekes olvasnivalókat ezúttal vírusok és  járványok témakörben az elmúlt évtizedek folyóirataiból. A kutatásban segítségül hívtuk az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisát. A kiadó az országos járványhelyzetre tekintettel április 16-ig ingyenessé tette Magyarország legnagyobb periodika adatbázisát. A nyilvános időszak alatt az előfizetéssel nem rendelkező felhasználók a tartalomletöltés kivételével a szolgáltatás minden funkcióját igénybe vehetik. Kellemes böngészést mindenkinek!

 Fel az álarccal! In: Magyar Ifjúság, 1970. 2. sz. 2. p.
 Tallózva. In: Magyar Ifjúság, 1970. 3. sz. 11. p.
 Az orvos válaszol. In: Magyar Ifjúság, 1970. 22. sz. 16. p.

 Kéreb, ez a dátha! In: Magyar Ifjúság, 1980. 39. sz. 26. 10-12. p.
 A hónap embere: az igazgató főorvos. In: Képes Újság, 1970. 9. sz. 15. p.
 A Hong-Kongi utóhatása. In: Képes Újság, 1970. 30. sz. 13. p.
 Himlőmentes a világ. In: Magyar Ifjúság, 1980. 4. sz. 4. p.
 Egy miniszteri utasítás ürügyén. In: Magyar Ifjúság, 1980. 7. sz. 2. p.
 A pusztító betegség. In: Képes Újság, 1970. 48. sz. 26-27. p.
 Szovjet orvosok eredményes offenzívája az influenza ellen. In: Ország-Világ, 1960. 7. sz. 10. p.
 Csokoládédrazsék – a gyermekbénulás ellen. In: Ország-Világ, 1960. 12. sz. 21. p.
 Influenza – még meddig? In: Ország-Világ, 1980. 16. sz. 23. p.


Bemutatjuk a Hévíz művészeti folyóiratot
Spiegler-Kutasi Nikoletta / 2020. április 1.


Ha azt kapnánk feladatul, hogy Hévíz város nevével kapcsolatosan szabadon asszociáljunk, szinte egyből a gyógyvíz, a fürdő jutna eszünkbe. 1992-ben azonban Hévíz Város Önkormányzata egy másik irányba is elkötelezte magát, ez pedig nem volt más, mint a kortárs irodalom. De vajon miért akar a gyógytaváról híres város a kultúra városává válni? Tudja meg ajánlónkból, amelyben az online is olvasható Hévíz folyóiratot mutatjuk be, amelynek ráadásul napokon belül érkezik a legfrissebb száma.
tovább olvasom>>>

Életünk - online is elérhető a 2020. januári szám
Spiegler-Kutasi Nikoletta / 2020. március 31.


Az Életünk lapszámoknál megszokhattuk, hogy nincsenek mereven elhatárolt rovatok, általában inkább van egy rejtett gondolatiság, egy tematika, ami köré gyűlnek a tanulmányok, kritikák, tárcák és regényrészletek, az egyes egységek között pedig a versek az átvezető elemek. Ezt a gondolati gerincet a januári számban talán az alábbi idézet tudná leginkább megragadni: „Ami igazán nehéz, az mindig a múltban van” (Szvoren Edina).
tovább olvasom>>>

Online tájékoztatás
Horváthné Kupi Ildikó / 2020. március 31.

A koronavírus okozta egészségügyi vészhelyzetre tekintettel a Berzsenyi Dániel Könyvtár személyesen nem látogatható, de 2020. március 31-től anyaggyűjtést vállal elektronikusan elérhető forrásokból – online olvasható dokumentumokat összegyűjtve.
Kérjük, kérését a kildiko@bdmk.hu címre küldje!

Ismeri-e?  MATARKA
Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa

Szabó Csilla / 2020. március 30. 

Ha vizsgákra készül, szakdolgozatot ír, otthon tanul vagy egyszerűen csak mélyebben érdekli egy adott téma, gyorsan és egyszerűen kereshet a MATARKA online folyóiratcikk-adatbázisban, amely bárki számára ingyenesen elérhető az Interneten. Használata egyszerű, gyors, a szerkezete jól áttekinthető.
Az országos adatbázist 2002-ben hozta létre a Miskolci Egyetem, azóta folyamatosan bővül, főleg Magyarországon megjelenő tudományos folyóiratok cikkeinek böngészését teszi lehetővé. Jelenleg több mint 1800 folyóirat 2,5 millió cikkét tartalmazza, a cikkek 26 fő szakterületet fednek le. A MATARKÁ-t nagyon jól használhatóvá teszi, hogy a tartalmazott folyóiratcikkek egyre nagyobb hányada teljes szövegű, a feldolgozott folyóiratok saját honlapjáról megtekinthetők. A kereséshez több opciót ad meg: kereshetünk szavakra, választható gyors, részletes és teljes szövegű keresés, többféle szűkítési lehetőséggel. Már angol nyelven is! 

Mindenhol jó, de a legjobb otthon!
Bábszínházi programajánló gyermekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek
Palkó Andrea / 2020. március 30.

 A szombathelyi Mesebolt Bábszínház a járvány idején a nappalinkba hozza a meséket. Több előadás videófelvételét is közzéteszik, pótolva a vasárnapi matinékat és Minden nap mesél egy bábszínész Facebook-oldalukon, ill. a Mesebolt YouTube-csatornáján.
 Budapest Bábszínház hetente egyszer, szombatonként 11 és 19 órakor ingyenesen, nem letölthető formában a színház YouTube-csatornáján az archívumából válogatott előadásfelvételeket tesz hozzáférhetővé.
 A kecskeméti Ciróka Bábszínház, ez idő tájt Cirókarantén Bábszínház néven heti három alkalommal – hétfőn, szerdán és pénteken – a színház Facebook-oldalán a színészek önálló produkcióival jelentkezik, illetve a nézők vasárnap délelőttönként 10.30 órától online előadásokat láthatnak.
 A győri Vaskakas Bábszínház – hogy a vészhelyzet alatt se maradjunk élmények nélkül – minden vasárnap 11 órakor elérhetővé teszi egy-egy előadásuk felvételét a közönség számára YouTube csatornájukon.
 Kolibri Színház Facebook-oldalán művészeik naponta egy-egy verssel, mesével, dallal jelentkeznek, illetve régebbi előadásokat is láthatunk a Kolibri Mobil Mesék sorozatban.
 babszinhaz.hu oldalon ingyenes bábfilmek, bábelőadások nézhetők, kicsiknek, nagyoknak egyaránt ajánlhatók.

Életünk  online is elérhető a vendéglátásról szóló lapszám
Bozzai Judit / 2020. március 27.

Az Életünk folyóirat elmúlt esztendőben megjelent számai közül kétség kívül a szombathelyi vendéglátás múltjával foglalkozó 9-10-es összevont lapszám volt a legnépszerűbb. A nyomdából érkezett példányokat hamar elkapkodták a helytörténet iránt érdeklődők és a kötet bemutatójára érkező vendégek. Most örömmel számolunk be arról, hogy már online is lapozgatható a sok-sok képből és szemelvényből összeállított anyag, amelyet a Berzsenyi könyvtár "kamrájában" talált alapanyagokből "főztek ki" a szerkesztők.
tovább olvasom>>> 

Litera, az irodalmi portál
Horváthné Kupi Ildikó /2020. március 27.

Amíg nem találkozhatunk kortárs íróinkkal a könyvtárban, s nem akarunk lemaradni az irodalmi élet híreiről sem, érdemes felkeresnünk a Literát, az irodalmi portált.
A több mint 17 éve létező portál naponta közzétett friss hírekkel, beszámolókkal, interjúkkal, videóriportokkal, kritikákkal segíti a kortárs magyar és külföldi irodalom megismerését. Állandó rovatok: Magazin, Irodalom, Média. Rendszeresen elolvashatjuk a hét versét, prózáját, megismerhetjük a hónap szerzőjét. A weblapon összeállítást találunk például Zoltán Gábor 60 éves születésnapjára, beleolvashatunk Krusovszky Dénes Hemingway szalvétája című új kötetébe, a Litera TV-n megnézhetjük Szabó T. Anna és Váli Dezső disputáját. A Litera Podcast egyik vendége Karafiáth Orsolya volt. Az Interjú rovatban Bódis Krisztát, a hetési Van Helyed Alapítvány létrehozóját kérdezték. A Galérián Bereményi Gézával sétálhatunk Valuska Gábor fotóit nézegetve.
Az újkoronavírus-járvány idejére megnyílt a Litera Tanoda. Segítik a távoktatásban részt vevő tanárok és diákok munkáját – összeállításokat tesznek közzé a tananyagban szereplő írókról. (Ady, József Attila, Móricz, Vörösmarty) Mese járvány idején címmel pedig történetmesélő sorozat indult a portál Facebook-oldalán: kortárs írók mesélnek naponta egy posztban és hetente a Literán. A harmadik alkalommal többek között Nádasdy Ádám és Bódis Kriszta írását olvashatjuk.

Olvasóvá nevelés egy gyermekkönyvtáros szemszögéből
Spiegler-Kutasi Nikoletta, Waldinger Dóra, Zsigri Mária / 2020. március 26.

Harmadik adásunkban a Berzsenyi Dániel Könyvtár egyik gyermekkönyvtáros kollégája, Zsigri Mária volt a vendégünk, aki az olvasásnépszerűsítés módjairól beszélt, személyes élményekkel. Aki meghallgatja az adást képet kaphat a gyerekkönyvtári munka sokszínűségéről; arról, hogy milyen olvasóvá nevelni könyvtárosként saját gyermekünket.  Az olvasásnépszerűsítéshez könyvet és honlapokat is ajánlunk, a további tájékozódáshoz. A téma a gyermekkönyvtári programokkal, gyermekkönyvtári munkával egy következő adásunkban folytatódik! Az összes adás itt található.

 

Tanulni otthon is lehet avagy nemzetközi online szakirodalmi források
Bozzai Judit / 2020. március 25.


Az egyetemek kapui már több mint egy hete zárva vannak, de a hallgatói élet csak látszólag állt meg. A házi karantén falai között most is sokan bújják a könyveket, tanulnak a soron következő vizsgákra. Megbizonyosodhattunk erről több olyan olvasói levél nyomán is, amelyben az otthoni tanuláshoz kértek tőlünk segítséget. Erre az igényre reagálva hívjuk fel a figyelmet arra a gyűjteményre, amely koronavírus-járvány idején szabadon hozzáférhető online szakirodalmi forrásokról tájékoztat. AElektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) oldaláról elérhető lista több mint 60 forrást sorol fel és a nemzetközi összefogásnak köszönhetően napról napra frissül, bővül. Ugyanitt a koronavírussal kapcsolatos, orvosok és egészségügyi szakemberek számára készült, szakirodalmi forrásokkal kapcsolatban is bárki tájékozódhat.

Válogatás elektronikusan elérhető magyar nyelvű
szépirodalmat, szakirodalmat, hangoskönyvet kínáló oldalakból
Horváthné Kupi Ildikó / 2020. március 24.

Magyar Elektronikus Könyvtár az OSZK online adatbázisa, közel 20000 dokumentumot tartalmaz – magyar nyelven. Magyar, illetve közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy kulturális célokra használható dokumentumok kaptak helyet benne. Külföldi klasszikusok magyar fordításait is olvashatjuk (Rejtő Jenő művei, Ottlik Géza: Iskola a határon, V. Hugo: A párizsi Notre-Dame, Tamási Áron: Ábel a rengetegben), sőt kötelező olvasmányokat, hangoskönyveket is (358 művet) letölthetünk mp3 formátumban. (Gárdonyi: Egri csillagok, Austen: Büszkeség és balítélet)
tovább olvasom>>>


Olvasd online! - 
Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
Varga Dorottya / 2020. március 23.
 
Hajnóczy Péter (1942-1981) tragikusan rövid életét saját maga által gerjesztett legendák övezték történelmi eredetű nevének rejtélyességével, bizonytalan születési adataival és önpusztító életmódjával kapcsolatban is. Kortársai kivételes tehetségként tartották számon, az irodalomtörténetben pedig a hazai posztmodern irodalom egyik legjelentősebb megteremtőjeként kapott helyet Esterházy Péter és Nádas Péter mellett.
A halál kilovagolt Perzsiából című, 1979-ben megjelent kisregénye egy alkoholizmussal küzdő író kiúttalan harcát, kiszolgáltatottságát, önmagával szembeni, kétségbeesett vívódásait és a józanságra irányuló gyötrelmes próbálkozásait mutatja...

A Berzsenyi Dániel Könyvtár szolgáltatásai
Waldinger Dóra / 2020. március 20.


Mivel 2020. március 16-ától a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárnak is fel kellett függesztenie személyes szolgáltatásait a koronavírus-járvány megelőzése érdekében tett intézkedéseknek megfelelően, ezért a Hírlevél Plusz oldalán összegyűjtöttük, hogy milyen szolgáltatásokat lehet otthonról, online módon igénybe venni a könyvtár felületein keresztül.

Itt a nyelvgyakorlás ideje!
Waldinger Dóra / 2020. március 19.

Beiratkozott olvasóink regisztráció után otthonról is használhatják EBSCO adatbázisainkat, melyek közül most az eBook Public Library Collection, vagyis az elektronikus könyvek gyűjteményét szeretném a figyelmükbe ajánlani.
tovább olvasom >>>

Internet Fiesta 2020 - Online játékok karantén idejére
Ramháb Mária (Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke) / 2020. március 18.

2020. március 19-én 21. éve, hogy az Informatikai és Könyvtári Szövetség meghirdette az Internet Fiestát, amelyhez ezúttal is több száz könyvtár csatlakozott. Sajnos a hazánkban kialakult vészhelyzet nem teszi lehetővé, hogy a személyes találkozásra épülő programok megvalósuljanak, de annál több érdekesség várja mindazokat, akik felkeresik a Fiesta honapját.

Ma éjfélkor több országos játék indul útjára a Katona József Könyvtárból.  A kismamáknak ajánlják a Babákról mamáknak c. kvízjátékot. A hazai élőlényekhez kapcsolódik az Írjuk jól! 3. osztálytól játszható fejtörő, míg az Olvasó Nyuli 13+1 találatos totó ezúttal Csukás Istvánra emlékezik. Felnőtteknek szól az okos eszközökről, új technológiákról szóló Net-totó. A Víz világnapján, március 22-én teszik közzé a Cseppecske, a Csepptől az óceánig és a Zöldfülűek természetismereti játékokat.

A jó megfejtők között nyereményeket sorsolnak ki a játékok végén, amelyekhez március 31-ig lehet kapcsolódni.
A könyvtárosok bíznak benne, hogy hasznos és szórakoztató időtöltést kínálnak mindazoknak, akiknek most különösen sok időt kell otthon tölteniük akár gyerekek, akár felnőttek. Játsszunk együtt a virtuális világban!

Kölcsönözz e-könyvet a Berzsenyi könyvtár EBSCO hostján keresztül!
Bozzai Judit / 2020. március 17.

Az EBSCO Publishing az egyik legjelentősebb információ- és dokumentum-szolgáltató cég az angol nyelvterületen. EBSCO eBooks szolgáltatásuk a Berzsenyi Dániel Könyvtár olvasói számára is ingyenesen elérhetők, így akár otthon, a kanapén ücsörögve is kölcsönözhetnek a több mint 850 ezer e-könyvet tartalmazó gyűjteményből, amely elsősorban angol, de német, olasz, francia, spanyol, kínai és japán nyelven íródott könyveket is tartalmaz. Használatához részletes útmutatót nyújtunk, amellyel az első ránézésre kissé bonyolultnak tűnő regisztrációt is hamar elintézhetik, s onnantól már könnyedén kölcsönözhetők a változatos témájú kötetek számítógépre vagy okos eszközre letöltve. A kutatóktól a kikapcsolódásra vágyókig mindenki megtalálhatja a kedvére valót!


Április 16-ig ingyenes az Arcanum Digitális Tudománytár
Bozzai Judit / 2020. március 16.

Egy hónapra ingyenessé teszi szolgáltatását az elmúlt két évszázad magyar újságjait, folyóiratait tartalmazó Arcanum Digitális Tudománytár. Az archívum érdekes lehet bárki számára, aki szívesen búvárkodik régi folyóiratokban, az egyetemisták, oktatók és kutatók munkáját pedig különösen megkönnyítheti. A BDK olvasói korábban is ingyenesen használhatták ezt a szolgáltatást, de csupán a könyvtár falai között. Most otthonukban is megismerkedhetnek vele, anélkül, hogy a "békeidőben" szokásos napi 2500 forintos díjat kifizetendő a zsebükbe kellene nyúlni.

Újabb dokumentumokkal bővült a Vasi Digitális Könyvtár!

Hiánypótló művekkel gazdagodott intézményünk digitális tárháza.
Elektronikusan hozzáférhető a Fehér Károly által szerkesztett
Szombathely 1777-1927, jubiláris emlékalbum,
valamint a Vasmegyei fejek című kötet
1930-as kiadása teljes egészében és az 1934-es bővített változat egy része.

A Vasmegyei Lapok első húsz évfolyama már digitalizált, kereshető változatban is!

A lap 1867. október 1. és 1888. december 30. közötti számait
a Berzsenyi Dániel Könyvtár mikrofilmről digitalizáltatta.
A kereshetősége megkönnyíti a helytörténeti kutatást, és lehetőség van a lapszámok nyomtatására is.
A digitalizált anyag évenként, azon belül számonként kereshető.
Az adatbázis a 2. emeleti olvasóteremben használható.

 

Új könyvek

Évente mintegy 10 ezer kötettel frissül könyvtárunk állománya.
Válogassanak újdonságainkból, kérjenek előjegyzésthogy az első olvasók között lehessenek!
Honlapunkon virtuálisan, könyvtárunkban személyesen is böngészhetnek az "Új könyvek" polcán.


Új német nyelvű
könyvek 2019/2
Új könyvek
2020. január
Új könyvek
2020. február
Új német nyelvű
könyvek 2020/1
Új könyvek
2020. március


A férfi mögött

Connecticut, 1992. Az ünnepelt író, Joe Castleman az éjszaka közepén értesül arról, hogy megnyerte az irodalmi Nobel-díjat. A külvilág számára ez egy sikeres írói karrier megérdemelt betetőzése. Joe (Jonathan Pryce) mellett ott van szerető, odaadó felesége, Joan (Glenn Close), az írói babérokra törő fia és várandós lánya. Minden tökéletes, szinte idilli a kép, ami a felszínen látszik. Ám a fogadáson – ahol az elismerések egymást érik – Joan tekintetén látszik, hogy valami nem stimmel.
A Meg Wolitzer nagysikerű regényéből (Útközben. Bp. Cartaphilus, cop. 2016 - W 92) készült film egy házasság drámája, amelyben a díjazás az utolsó csepp, amely felszínre hozza az évtizedek óta eltemetett sérelmeket.
részletek >>>

DVD filmjeinkről már honlapunkon is tájékozódhat! 

A filmek iránt érdeklődők tematikus bontásban
(gyermekeknek, játékfilmek, ismeretterjesztő filmek, színházi felvételek, sorozatok…)
tájékozódhatnak a kölcsönözhető DVD filmekről.
A válogatást segítik a borítók képei és a filmekről olvasható rövid információk.
Az újdonságokról külön menüpontban számolunk be.
DVD katalógus

 
Új DVD-k
2019. október
Új DVD-k
2019. november
Új DVD-k
2019. december
Új DVD-k
2020. január
Új DVD-k
2020. február

Nyelvtanulók figyelem!  
A nyelvtanulókat és nyelvtanárokat szeretnénk segíteni abban, hogy egy helyen, a második emeleti zenemű- és videótárban megtalálják a számukra szükséges irodalmat. Itt gyűjtöttük össze a felkészülést segítő egy-, két- és többnyelvű szótárakat, az emelt- és a középszintű érettségihez és a különböző típusú nyelvvizsgákhoz (TELC, Origó, BME, ECL, Euro) szükséges nyelvleckéket, hanganyagokat – melyekbe akár belehallgathatnak. Nyelvtankönyvek segítik az elmélyülést az egyes nyelvek szabályrendszerében, teszt- és gyakorlókönyvek a jártasság megszerzését. Kínálunk az egyes szakmák szókincsét bemutató könyveket a külföldön dolgozóknak, útiszótárakat, társalgási zsebkönyveket az utazóknak. A könnyített (kisebb szókinccsel íródott) olvasmányok azok számára hasznosak, akik még nem képesek eredeti nyelven elolvasni teljes műveket. Hatékony nyelvtanulási módszer a kétnyelvű könyvek olvasása, hiszen itt az eredeti szöveg és a fordítás egymás mellett olvasható. Nyelvtanulást segítő folyóirataink közül számonként is kölcsönözhetnek (5 perc angol, Deutsch perfekt, Minden nap németül), de bekötött, teljes évfolyamok is elvihetők (Teen, Zusammen). DVD-ink gazdag választékából idegen nyelven megnézhető filmeket is ajánlunk.

Újabb ritkaságok az interneten a BDK gyűjteményéből
Egy NKA pályázatból finanszírozott digitalizálási projektnek köszönhetően újabb nehezen hozzáférhető kiadványokat tett közzé a Berzsenyi Dániel Könyvtár az interneten. Az Életünk című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat ötvenévnyi (1963-2013) és Vasvármegye Hivatalos Lapjának vármegyei szabályrendeleteket, közérdekű határozatokat stb. közlő, a 20. század első felében (1903-1950) megjelenő lapszámai váltak így mindenki számára hozzáférhetővé a Hungaricana Közgyűjteményi Portál felületén.
Kattintson a 72 000 oldalnyi új tartalomért!

Fotóink és képeslapjaink
kereshető formában a Hungaricana Portálon
A Berzsenyi Dániel Könyvtár jelentős fényképgyűjteménnyel rendelkezik.
A megye társadalmi, gazdasági, művészeti életének, hétköznapjainak dokumentumai a képek, továbbá vasi személyiségekről, tájakról, településekről, épületekről és azok belső életéről, műemlékekről, fontos eseményekről és rendezvényekről is tanúskodnak e fényképfelvételek és a képeslapok.
Kattintson a 6000 Vas megyei fotó és képeslap böngészéséhez!

Másolatot szeretne a képekből?
A másolatszolgáltatás részleteiről itt tájékozódhat.

 

Az Akadémiai Kiadó folyóiratainak
teljes szövegű online elérése


A Berzsenyi Dániel Könyvtár olvasótermében hozzáférést biztosítunk az Akadémiai Kiadótól előfizetett időszaki kiadványok online változatához. Olvashatók és kereshetők az alábbi folyóiratok cikkei: Antik Tanulmányok, Archaeológiai Értesítő, Építés-építészettudomány, Magyar Pszichológiai Szemle, Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, Orvosi Hetilap.

 

Könyvtári segédlet családfakutatáshoz

A család, mint a nemzeti lét legkisebb hordozó egységének története része a magyar történelemnek, adatai fontosak lehetnek a történettudomány egyéb ágai számára is.
A segédlet célja a családfakutatás tevékenységének közérthetőbbé tétele, abban a reményben, hogy egyre többen és többen kapnak kedvet a saját családfájuk elkészítéséhez.

  tovább a segédlethez 

Ki mit tud a Berzsenyi Dániel Könyvtárról?
Kérjük, töltse ki lakossági kérdőívünket!

Arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy a Vas megyében élő embereknek mi jut eszébe a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárról, a könyvtári szolgáltatásokról. Azok válaszaira vagyunk kíváncsiak, akik jelenleg nem tagjai könyvtárunknak.

 
kérdőív kitöltése körülbelül 10-12 percet vesz igénybe.
 
Hálásak vagyunk, hogy válaszadásával segít minket abban, hogy megismerjük a könyvtárunk szolgáltatásaival kapcsolatos elvárásokat, véleményeket, igényeket.
Köszönettel: a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai

Elégedettségi vizsgálat 2019.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár ISO minőségirányítási rendszerének megfelelően
a látogatók könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét vizsgáltuk
kérdőív segítségével. Az összehasonlíthatóság elvét követve
az előző években alkalmazott kérdőívet használtuk.

A 2019-es eredmények itt tölthetők le.


A Berzsenyi Dániel Könyvtár új podcastja

Az idei első adásunk témája az újévi inspiráció jegyében azok a felületek, ahol megbízhatóan gyűjthetünk olvasmányélményeket. Szó lesz podcastokról, blogokról, Instagram oldalakról, könyvtárunk honlapjáról, de ajánlunk néhány konkrét olvasmányt is.


- EZT LÁTNI ÉS HALLANI KELL! -
Horváth Imre komolyzenei előadássorozata
a Berzsenyi Dániel Könyvtárban
A sorozat előadásai
2020. I. félév


E L M A R A D !
2020. március 20. péntek 17 óra
Verdi: Rigoletto


E L M A R A D !
2020. április 3. péntek 17 óra
Muszorgszkij - Ravel: Egy kiállítás képei
Muszorgszkij: Egy éj a kopár hegyen


2020. május 15. péntek 17 óra
Mahler: 2. c-moll szimfónia - Feltámadás

A koronavírus fertőzés megelőzése érdekében
a Berzsenyi Dániel Könyvtár márciusra és április elejére tervezett programjai elmaradnak.
A könyvtári szolgáltatások igénybe vehetők, a megszokott nyitvatartási időben várjuk látogatóinkat.
Az olvasószolgálati terekben kézfertőtlenítőt helyeztünk el.
Köszönjük megértő együttműködésüket!
2020. március 10.

SZŐKE LILI festő, grafikus
Madarat tolláról, embert barátjáról


A kiállítás megtekinthető 2020. március 21-ig

A képek a művésztől megvásárolhatóak:
E-mail: szokelili@hotmail.com
Facebook: Szőke Lili

M A G Y A R   S Z É P P R Ó Z A   N A P J A

Kiállítás évfordulós írók munkáiból,
első kiadású köteteiből

2020. február 18 - március 19.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár kamara-kiállítással tiszteleg a Jókai Mór születésnapjához (február 18.) köthető Magyar Széppróza Napja előtt.
A könyvtár első emeleti terében elhelyezett tárlókban
évfordulós írók munkáiból kínálunk válogatást.

 150 éve született Thury Zoltán (1870-1906)
 75 éve halt meg Szabó Dezső (1879-1945)
  75 éve halt meg Pap Károly (1897-1945)
 120 éve született és 50 éve halt meg Fekete István (1900-1970)
 120 éve született Márai Sándor (1900-1989)
 75 éve halt meg Gelléri Andor Endre (1906-1945)

A válogatás igyekszik felhívni a figyelmet irodalmunk jeles, de kevésbé ismert szerzőire is. A tárlókban  több első kiadású és más régi kötete is helyet kapott, a szerzőktől idézett gondolatokkal kísérve.
A kiállítás megtekinthető március 19-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Haladás 100 - Labdarúgó szakosztály
- dokumentumkiállítás -
2020. január 6-ig a könyvtár 2. emeleti olvasótermében
Meghosszabbítva február 29-ig!

A Szombathelyi Haladás Sportegyesület centenáriuma alkalmából Haladás 100 címmel sorozat indult 2019. április 4-én a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Az intézmény dokumentumaiból összeállított, egymást követő tárlatok szakosztályonként, fényképek, plakátok, aprónyomtatványok és újságcikkek segítségével, válogatva mutatják be az egyesület kiemelkedő sportolóit, eredményeit és a városban megrendezett jelentős versenyeket. A kéthavonta megújuló sorozat 2020. március végéig lesz látogatható.

A széria negyedik darabja a labdarúgó szakosztály történetét eleveníti fel a megalakulástól az 1990-es évek közepéig.

 
 
 A tagozat 1919-től 1995-ig működött a Haladás Sportegyesületben, majd 1996-tól önálló egyesületként jegyzik. Számos nemzetközileg is elismert labdarúgó versenyzett zöld-fehérben, például Szarka Zoltán olimpiai bajnok, Kereki Zoltán, Halmosi Zoltán és Király Gábor. A tárlaton - többek között - cikkek és fényképek mutatják be a versenyzőket és kiemelkedő sporteredményeiket, sajtóközlemények olvashatók a szakosztály történetéről és jelentős győzelmeiről, valamint plakát látható a Szombathelyen 1982. április 7-én megrendezett Haladás VSE – AC Milan labdarúgó mérkőzésről.
A kamarakiállítás megtekinthető 2019. november 6-tól 2020. január 6-ig február 29-ig a könyvtár 2. emeleti olvasótermében, nyitvatartási időben.

 
Kvíz!
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár játéka a Haladás Sportegyesület százéves évfordulója apropóján.
A többfordulós vetélkedő 2020. márciusig végéig tart és összesen 100 kérdést tartalmaz.
A helyes megoldást beküldők között a játék végén értékes nyereményeket sorsolunk ki.

részletek 

2008 őszén a BDK könyvtárosai és „egy maroknyi lelkes, könyvtárunk holdudvarához tartozó olvasó megalakította a BDK Olvasókörét”. Azóta is havi rendszerességgel találkozunk egy csésze tea és némi aprósütemény mellett, hogy aktuális, közösen kiválasztott olvasmányunkról beszélgessünk.
A körben szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A BDK Olvasókörének következő találkozója:
E L M A R A D !
2020. március 26. (csütörtök) 17 óra
Joyce Carol Oates: Állatok


Tovább a BDK Olvasókörének aloldalára


Számítógéphasználat
Egyéni és páros konzultációs lehetőség
korlátozott létszámban a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

A jelentkezés feltétele: érvényes könyvtári tagság

A jelentkezés módja:
- a könyvtár földszinti információs pultjánál
- név, olvasójegyszám,
- e-mail cím és telefonszám megadásával
- egy konzultációs téma kiválasztásával
- saját eszköz típusának, adatainak megadásával

A jelentkezés ideje: 2020. március 5-től


Konzultációs témák
1. Mindennapok az Interneten
(menetrendek, ügyintézés, szállásfoglalás, vásárlás stb.)
2. A Google - keresés az Interneten
A Google egyéb szolgáltatásai (térkép, fordító stb.)
3. Elektronikus levelezés, kapcsolattartás az Interneten
(Facebook, Instagram stb.)


A konzultációk 2020. március 19-től indulnak!
E L M A R A D !



E L M A R A D !
A Berzsenyi Dániel Könyvtár sok szeretettel hívja Önt
a Nap Kiadó gondozásában megjelent
Magyar szemhatár-sorozat köteteinek bemutatójára
2020. március 10-én (kedden) 17 órára
 
A kárpátaljai magyarság a 21. században (szerk. Zékány Krisztina)
A felvidéki magyarság a 21. században (szerk. Haják Szabó Mária)
 
A kiadványokat bemutatja Tóth Péter és Vörös Ferenc
Felkért hozzászóló Vörös Ottó
Moderátor Fűzfa Balázs 
 
Sorozatszerkesztő Pusztay János
A kötetek megjelenését támogatta az Anyanyelvápolók Szövetsége
Az eseményen részt vesz Haják Szabó Mária,
a Magyar Rádió pozsonyi tudósítója, a felvidéki kötet szerkesztője

Kustos Júlia irodalmi estje
2020. március 5. (csütörtök) 17 óra

Kustos Júlia Szombathelyen született,  a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. 2013 óta publikál. Jelenleg Budapesten él, tanul, ír és dolgozik. Verseit és prózáit az Élet és Irodalom, a Műút, a Tiszatáj, az Alföld, a kolozsvári Helikon, a Csillagszálló és a Hévíz is közölte. Jelenleg párhuzamosan dolgozik első verseskötetén és egy regényen. 2018-ban Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjban részesült.

Csatlakozz az esemény Facebook oldalához!

Tovább a Bájoló sorozat aloldalára
 

A Berzsenyi Dániel Könyvtár sok szeretettel hívja és várja Önt
2020. március 3-án (kedden) 17 órára

SZŐKE LILI festő, grafikus
Madarat tolláról, embert barátjáról
című kiállításának megnyitójára

A tárlatot az érdeklődők figyelmébe ajánlja
TORJAY VALTER festőművész, művészettörténész

Csellón közreműködik GYENGE ANDRÁS

A kiállítás megtekinthető 2020. március 21-ig


A képek a művésztől megvásárolhatóak:
E-mail: szokelili@hotmail.com
Facebook: Szőke Lili

A Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubja
és a Vasi Múzeumbarát Egylet
sok szeretettel meghívja Önt, kedves családját, barátait

Tangl Balázs történész (Smidt Múzeum)


A szombathelyi huszárlaktanya története a dualizmus korában
című előadására

Időpont: 2020. február 26. (szerda) 17 óra


 részletek 

Magyar robotfocicsapat a VB-n

a szombathelyi CROM Tehetséggondozó Klub beszámolója
a közelmúlt sikereiről

2020. február 24. 17 óra

Máskép(p)
Kiállítás az előző pályázatokra beérkezett alkotásokból
2020. február 22-ig


A pályázatot 2020. májusában újra kiírjuk!!!

További információért kattints a pályázat aloldalára!

Czirók András & Hargitai András
zenés estje

2020. február 20-án (csütörtökön) 17 óra

Czirók András és Hargitai András mindketten rock zenekarokban játszanak. 2012-ben saját szórakoztatásukra létrehozták az Ndrew’s Acoustic formációt. Kezdetben hazai és külföldi előadók dalait dolgozták fel akusztikus pop-rock stílusban, majd belefogtak saját szerzemények megírásába.
Dalaik hangulata borongós, komor, elgondolkodtató és vidám is egyben. Az est során feldolgozások és saját - Red Rockets, Ndrew's Acoustic - dalok is felcsendülnek.

Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!

Tovább a Bájoló sorozat aloldalára
 

M A G Y A R   S Z É P P R Ó Z A   N A P J A

A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a
Magyar Írószövetség Nyugat-Dunántúli Írócsoportja
a Magyar Széppróza Napja alkalmából
tisztelettel meghívja Önt

 
Ambrus Lajos író szerzői estjére
 
Köszöntőt mond Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató
Közreműködik Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész
 
Időpont: 2020. február 18. (kedd) 17 óra
 
A program kísérőrendezvényeként évfordulós írók munkáiból,
első kiadású köteteiből nyílik kiállítás az 1. emeleti kölcsönzőtérben.

- EZT LÁTNI ÉS HALLANI KELL! -
Horváth Imre komolyzenei előadássorozata
a Berzsenyi Dániel Könyvtárban


Dvořák: IX. szimfónia - Az Újvilágból
Elgar: e-moll csellóverseny

2020. február 14-én (pénteken) 17 órakor


Dvořák cseh zeneszerző amerikai éveiben írt
IX. szimfóniájára az indián népzene és a spirituálék is
hatással voltak. Elgar brit zeneszerző e-moll csellóversenye
a férfi líra egyik legszebb alkotása.

Csatlakozz az esemény Facebook oldalához!
Tovább a programsorozat aloldalára
 

Nemzetközi könyvajándékozás napja
2020. február 14.


 "Vakrandi" egy ismeretlen könyvvel a könyvtár földszinti
könyvajándék polcán

 Gyermekkönyvtári foglalkozás - rendhagyó mesélés és könyvajándékozás - bejelentkezett csoportoknak
 Apró üzenetekkel elveszített könyvek városszerte

Berzsenyi Dániel Könyvtár
Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
94/513-544

bookgivingday.com 
 gyermekirodalom.hu

#könyvajándéknap2020 #adjegykönyvetajándékba

M A G Y A R   S Z É P P R Ó Z A   N A P J A

A Berzsenyi Dániel Könyvtár,
a Cicelle Aranyháromszög Művészeti és Kulturális Társaság
és a Savaria University Press Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a

„Szél el ne hordja…” : Cicelle-konferenciák, 2012-2019
című könyv bemutatójára

A kötetet bemutatják Fűzfa Balázs és Markó Péter szerkesztők és a szerzők
Időpont: 2020. február 17. (hétfő) 17 óra
A kiadvány a helyszínen megvásárolható.



A kiállítás megtekinthető
2020. február 29-ig
a könyvtár nyitvatartási idejében.
FRAUenTITÄT TO GO
A budapesti Goethe Intézet által összeállított,
a nők társadalmi életéről szóló vándorkiállítás

Megnyitó:
2020. február 10. (hétfő) 16 óra
Berzsenyi Dániel Könyvtár, 1. emeleti hírlapolvasó


A kiadványok, német és magyar nyelvű könyvek képet adnak a nők választójogával megkezdődő társadalmi változások 100 éves történetéről.
A tárlat anyaga a női választójog kérdését és az ehhez kapcsolódó politikai konnotációkat tárgyalja; irodalmi, kulturális és publicisztikai kiadványokon keresztül mutatja be a női egyenjogúság történetét és aktuális helyzetét a német és európai kultúrában a politika, a mindennapi élet és a művészet területéről.


Ismerkedés küzdelmes női sorsokkal
a tárlathoz kapcsolódóan P. Toldi Márta Dr. szociológus vezetésével
előzetes időpontegyeztetés alapján
Időpontegyeztetés:
Nagyváradi Nóránál (
nori@bdmk.hu) vagy Zsigri Máriánál (gykvt@bdmk.hue-mailben vagy a 94-513-530-as telefonszámon.

Vincze Bence irodalmi estje
2020. február 6. csütörtök 17 óra

Vincze Bence jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ magyar-orosz tanárszakos hallgatója. 2016 januárja óta az f21.hu online kulturális magazin alapító főszerkesztője, 2019 januárjától pedig felelős kiadója is. 2017-ben hozták létre társaival a Nyolc Ág Művésztábort Kámban, amely idén már negyedik alkalommal nyílik meg a művészpalánták előtt.
Gimnazista kora óta próbálkozik szépirodalmi szövegekkel is, versei eddig a Pannon Tükörben, a Kulterben és a FelOnline-on jelentek meg.

Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!
 

Gondolatok a könyvtárban
- a magyar kultúra napján -

 

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár a magyar kultúra napja alkalmából egy saját készítésű rövidfilmmel jelentkezik, amelynek célja egyrészt felvillantani a könyvtáros szakemberek – kedvenc lírai és prózai alkotások választása által – kultúrához fűződő személyes viszonyát, másrészt szemléltetni az irodalom sokszínűségét. A huszonhat könyvtáros és könyvtári dolgozó által szabadon választott szépirodalmi mű előadása az intézmény különböző pontjain került rögzítésre, így a néző nemcsak az irodalomban, hanem a könyvek házában is rövid sétát tehet az ünnep alkalmából.

Vasi Gombfoci Egyesület
2020. február 8-án (szombaton) 13 órától
„kedvcsinálót”, bemutatót, oktatást tart könyvtárunkban.


A program ingyenes. Az egyesület általános és középiskolások részvételére számít elsősorban. Bárki csatlakozhat! Azok is akik „profi” módon űzik a sportágat és azok is, akik soha nem próbálták még a „gombfocizást”. Itt a lehetőség a kipróbálására!
Az egyesület tervei szerint rendszeres alkalmak lesznek a könyvtárban, így a sportág szerelmesei időről-időre találkozhatnak egymással, illetve később gombfoci-bajnokságra is sor kerülhet. De ne szaladjunk ennyire előre… Várunk minden érdeklődőt február 8-án 13 órakor. Gombfocira fel!

Bakonyi Katalin
fafaragó népi iparművész kiállítása


2020. január 16-tól 31-ig
a Berzsenyi Dániel Könyvtár 1. emeleti hírlapolvasójában


Bakonyi Katalin Szombathelyen született 1955. július 2-án. A középiskola után a Népművészek Szövetkezeténél helyezkedett el fafaragóként. A fafaragást férjétől tanulta. A szövetkezetnek a megszűnéséig tagja volt, 1980-tól folyamatosan zsűriztette munkáit. 1984 és 1986 között rendszeres hallgatója volt a Népművészeti Szabadegyetemnek. Két éven keresztül részt vett a Velemi Népművészeti Stúdió munkájában is. 1996-tól nyugdíjazásáig a gencsapáti gyermekotthonban dolgozott, ahol lehetősége nyílt arra, hogy az érdeklődő gyerekeket megismertesse a népművészeti motívumok szépségével és a fafaragás alapjaival.



A Berzsenyi Dániel Könyvtár szeretettel meghívja Önt az
Életünk folyóirat 2019. 9-10-es lapszámának
bemutatójára


A vendégeket köszönti Alexa Károly főszerkesztő

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői
Pammer István, Végh Lajos, Végh András és Kiss Ervin vendéglátós szakemberek, valamint Bajzik Zsolt levéltáros
Moderátor Gergó Judit szerkesztő-műsorvezető

Időpont: 2020. január 28. (kedd) 17 óra
Az Életünk folyóirat 2019. 9-10-es száma nem teljességre törekvő történeti áttekintés, de az étlapon elhelyezett könyvtári dokumentumok segítségével az olvasó nyomon követheti a szombathelyi vendéglátás történetét az 1800-as évektől a rendszerváltásig. A napi sajtó egy-egy részletének közlésénél azonban még izgalmasabb élményt nyújt, ha olyan bennfentes szakemberek történeteit is megismerhetjük, akik megtapasztalták a szakma „savát-borsát”. Így a lapszámbemutatón vendégünk lesz Pammer István, a Kereskedők és Vendéglátók Vas Megyei Érdekvédelmi Szervezete Ellenőrző Bizottságának elnöke, Végh Lajos és Végh András, a Ludwig Hidegkonyha üzemeltetői, valamint Kiss Ervin, az Uránia Borozó tulajdonosa. Bajzik Zsolt levéltáros (MNL Vas Megyei Levéltár) pedig a kocsmák, csárdák, vendéglők világába kalauzol el bennünket. Együttműködő partnerünk a Vasi Vendéglősök Klubja.

Vasi Gombfoci Egyesület
2020. január 25-én (szombaton) délelőtt
„kedvcsinálót”, bemutatót, oktatást tart könyvtárunkban.


A program ingyenes. Az egyesület általános és középiskolások részvételére számít elsősorban. Bárki csatlakozhat! Azok is akik „profi” módon űzik a sportágat és azok is akik soha nem próbálták még a „gombfocizást”. Itt a lehetőség a kipróbálására! Az egyesület tervei szerint rendszeres alkalmak lesznek a könyvtárban, így a sportág szerelmesei időről-időre találkozhatnak egymással, illetve később esetleg gombfoci-bajnokságra is sor kerülhet. De ne szaladjunk ennyire előre… Várunk minden érdeklődőt január 25-én 10 órakor a földszinti előadóterem előtt. Gombfocira fel!

A Berzsenyi Dániel Könyvtár, a körmendi Csaba József Honismereti Egyesület és a Nemeskoltáért Egyesület sok szeretettel meghívja Önt

2020. január 16-án (csütörtökön) 17 órára
Gál József
Rekviem a drámai szopránért:
Németh Mária emlékezete 1897-1967

című kötetének bemutatójára

. . . . . . . . . . . . . . . . .

A kiadványt az érdeklődők figyelmébe ajánlják
Gál József helytörténész, Benke Éva Radnóti-díjas pedagógus,
Dr. Vörös Ottó, a Csaba József Honismereti Egyesület elnöke és
Farkas Imre, Nemeskolta polgármestere

Az egykori alkalmazottak utódokra hagyományozott emlékeit idézik
P. Hajmási Erika és Kiss Judit, valamint hangfelvételről Závodszky Zoltán operaénekes

A kötet a helyszínen megvásárolható.

- EZT LÁTNI ÉS HALLANI KELL! -
Horváth Imre komolyzenei előadássorozata
a Berzsenyi Dániel Könyvtárban


Gershwin: Egy amerikai Párizsban
2020. január 17-én (pénteken) 17 órakor


Gershwin érdekes újdonságokkal lepi meg
a szimfonikus zene rajongóit.
Művében egy amerikai benyomásait igyekszik visszaadni,
amint Párizsban jár: új hangeffektusok és hangszerek,
dzsesszes elemek és ritmusok, blues-téma, autóduda,
charleston dallam segíti a hallgatóság elkápráztatását.
A számos zenei élmény mellett megtudhatjuk,
hogy a Kék Rapszódia címében miért is szerepel a kék szó?

Csatlakozz az esemény Facebook oldalához!
Tovább a programsorozat aloldalára

Bájoló 2020 tavaszán is!

2020. január 23.  csütörtök 17 óra
Kóbor Zsóka & Polgár Patrik

2020. február 6. csütörtök 17 óra
Vincze Bence

2020. február 20. csütörtök 17 óra
Czirók András & Hargitai András /Ndrew's acoustic/

2020. március 5. csütörtök 17 óra
Kustos Júlia

2020. március 12. csütörtök 17 óra
Doma Bence lemezbemutató

Az estek házigazdája: Boros Ferenc
A belépés ingyenes!

Kóbor Zsóka & Polgár Patrik
2020. január 23.  csütörtök 17 órakor

Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a korábbi teljes zenekaros felállás után 2018-ban alakult meg. Akusztikus, alternatív-pop örömzenét játszanak, abból a fajtából ahol a dalokban egyaránt fellelhető a múltba vágyódás, a szerelem, a szakítás és a fájdalom témája, de olykor teret kap a játékos vidámság is. A Petőfi Rádió rendszeresen játssza a dalaikat, a Valamiért című szerzeményük a DAL 2020 versenyprogramjába is bekerült.

Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!
Tovább a programsorozat aloldalára

E-könyv kölcsönzés már a BDK-ban is!

Mostantól olvasóink saját fiók létrehozásával
akár otthonról is kölcsönözhetik
az EBSCO eBooks gyűjtemény könyveit!


A gyűjtemény több mint 850 000 e-könyvet tartalmaz 1 000 kiadótól
angol, német, olasz, francia, spanyol, kínai, japán nyelven.
Mindenki meg
találhatja a kedvére valót!

Bővebben>>>

EBSCOhost indítása itt!

Új ARCANUM Digitális Tudománytár adatbázis előfizetés
300 folyóirat, 8 millió digitalizált oldal
 
2015. július 30-tól a Berzsenyi Dániel Könyvtárban is korlátozás nélkül használható a teljes szövegű adatbázis.
A folyamatosan bővülő  ARCANUM Digitális Tudománytár (http://adtplus.arcanum.hu)  kétrétegű PDF-eket és keresőprogramot tartalmaz.
Az adatok előállítója, a szoftver fejlesztője és üzemeltetője az ARCANUM Adatbázis Kft.
Folyóiratokat, évkönyveket, egyéb periodikumokat és könyveket tartalmaz (pl. Acta ... kiadványok, Vármegyei monográfiák, Magyar tájszótár, Történelmi Szemle 1912-2010, Vasárnapi Újság 1854-1921, Világirodalmi lexikon). A korlátozás nélküli keresés, böngészés mellett egyszerre 25 oldal letöltése lehetséges.
Az érdeklődők számos témakörben, tág időhatárok közötti irodalomban búvárkodhatnak a családtörténettől kezdve, a művészeteken át a természet- és társadalomtudományokig. 



Ünnepi és nyári zárvatartás 2020-ban

Január 1. szerda Újév  - munkaszüneti nap zárva
Április 10. péntek Nagypéntek - munkaszüneti nap zárva
Április 11. szombat Zárvatartás zárva
Április 13. hétfő Húsvéthétfő- munkaszüneti nap zárva
Május 1. péntek A munka ünnepe - munkaszüneti nap zárva
Május 2. szombat Zárvatartás zárva
Március 16. - Május 23. COVID-19 Vészhelyzeti zárvatartás zárva
Június 1. hétfő Pünkösdhétfő - munkaszüneti nap zárva
Augusztus 20. csütörtök Államalapítás ünnepe - munkaszüneti nap zárva
Augusztus 21.  péntek Pihenőnap zárva
Augusztus 22. szombat Zárvatartás zárva
Október eleje
(pontos dátum egyeztetés alatt)
Szakmai nap zárva
Október 23. péntek Az 1956-os forradalom évfordulója - munkaszüneti nap zárva
Október 24. szombat Zárvatartás zárva
December 24. csütörtök Pihenőnap zárva
December 25. péntek Karácsony - munkaszüneti nap zárva
December 26. szombat Karácsony - munkaszüneti nap zárva
December 31. csütörtök Zárvatartás zárva

2021. január 21.

Menü