Vakbarát változat |
Betűméret

Életünk 2020. 11-12. szám



Hamvas Bélától tudjuk – akinek felfedezéséért nem sok „hely” tett annyit, mint Vas megye – hogy nem szabad soha összetéveszteni a helyet a térrel. A tér mindig ábra, a térnek mérete van, képlete, a tér meghatározható, a térről való tudás lényegét úgy hívják: térkép. A hely inkább festmény, a helynek lelke van, géniusza, nem kiszámítható, a helyet csak megnevezni szabad, de azt is csak azért, hogy mesélni lehessen róla. A hely az a fajta tér, amit az ember magáénak hódít, nem azért, hogy kizsákmányolja, hanem, hogy lakni lehessen benne. Azt a helyet, amit megismertünk annyira, hogy szeretünk benne lakni, úgy hívjuk: otthon.

Az Életünk folyóirat 2020. évi 11-12. összevont száma egy kiállításnak köszönheti létrejöttét, egy kiállításnak, amely a Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2020. október 8-án A szépnek legilletékesebb és leghűbb ápolói: 135 éves a Szombathelyi Szépítő Egyesület címen készült el, nyílt meg és fogadta látogatóit. A kiállítás egy olyan intézmény – talán inkább: civil társulás –,  tevékenységéről számol be, amelynek munkálkodó évtizedeit – kimondva, kimondatlanul – az az eszme és érzület határozza meg, hogy a térben, ahova sorsunk vetett, lássuk meg a helyet, és ismerjük meg annyira, hogy megszerethessük.

Köszönet a közreműködőknek, a néhaiaknak éppen úgy, mint szombathelyi társainknak. És mindenekelőtt azoknak, akik a kiállítást megvalósították.

Meg kell jegyeznem, hogy a lapszámban külön nem jelzett dokumentumok a könyvtár helyismereti gyűjteményéből származnak. Köszönjük a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár és a Szombathelyi Szépítő Egyesület támogatását eme „dokumentum” összeállításához.

És végezetül nem mulaszthatom el, hogy ne fejezzem ki elismerésemet azoknak, akikkel együtt szerkesztettük ezt a lapszámot. Szalainé Bodor Editnek, Molnár Andreának és Spiegler-Kutasi Nikolettának köszönöm a közös munka keltette jó érzésen túl,  hogy sok mindent megtudtam arról a városról, ahol mindinkább otthon érzem magamat.

 Alexa Károly

A folyóirat megjelenését támogatta: