Skip navigation

Ellenőrző feladatok

Szókitöltős teszt

Olvasd el az alábbi bekezdést, és pótold a hiányzó szavakat!

A szombathelyi vasútállomást -ben a Déli Vasút építette építész tervei alapján.

Az első tömegközlekedési eszköz a városban az volt. Elsőként indított társaskocsi járatokat a és a főtéri vendéglő között.

1897-ben a villamosvasút próbamenetein az egyik kocsit , a másikat vezette. Amikor a villamosok elindultak a ról, a kigyulladtak és mindaddig világítottak, míg a villamosok a előtti kitérőben el nem kerülték egymást.

A Szent István park -ban jött létre. Híres vendéglátóhelye egykor a volt. A második faszerkezetű nyári mulató -ban nyílt meg és -ben bontották el.

Vas megye első automobil tulajdonosa vépi földbirtokos.

Az Erdei Iskola -ban azzal a céllal nyílt meg, hogy segítse a által veszélyeztetett gyermekek ügyét. Az iskola vezetését 1926-ig látta el.

A Vasvármegyei Kultur-Egyesület közvetlen elődje a . A szombathelyi múzeumot -ban adták át. -ben, a délkeleti részen egy kultúrházi résszel bővült.

A szombathelyi kőszínház 1880-as ünnepélyes megnyitása alkalmával szombathelyi születésű színésznő is fellépett. Az ő nagybátyja jogász, igazságügyminiszter, akinek szobra a Savaria Múzeum előtti parkban áll.

Enable JavaScript

Kik ők?

A virtuális séta során 12 helyi személy életével ismerkedhettél meg, akik a város századfordulós történetében jelentős szerepet játszottak. A feladat megoldása során 5 emberre kell ráismerned. Találd ki, kik ők, válaszd ki nevüket a legördülő listából!

Herényi születésű gépészmérnök, csillagász. Részt vett a szombathelyi villamosvasút 1897. évi elindításában. Nevét iskola őrzi a városban.

Szombathelyen született, de országos hírnévre tett szert. Részt vett a helyi kőszínház avatóünnepségén, az első magyar filmnek (A táncz) az egyik főszereplője. Emlékét tábla őrzi a Fő tér 25. számú ház falán.

A szombathelyi polgárosodás időszakának legjelentősebb építésze. A város számos szép épületet köszönhet neki. Ő tervezte többek között a premontrei gimnáziumot, a lebombázott Herczeg szállót és a Kioszkot.

Gasztonyi születésű magyar arisztokrata politikus. 1867-ben szolgabíróként kezdte meg pályafutását, Vas vármegyében. Deák Ferenc 1868-tól 1875-ig a nyarat mindig nála töltötte Rátóton. Nevét utca őrzi a városban.

Győrben született. 1876-ban pappá szentelték. 1877-ben került Szombathelyre, ahol a premontrei gimnázium matematika-fizika szakos tanáraként, majd igazgatójaként tevékenykedett. Részt vett a villamosvasút felavatásán.

Enable JavaScript

Totó

Kérdés

1. Melyik időszakot nevezzük a dualizmus időszakának?

Answers

1850–1867

1867–1914

1880–1920

Visszajelzés

Kérdés

2. Milyen állat látható a kultúregylet pecsétjében?

Answers

kócsag

bagoly

oroszlán

Visszajelzés

Kérdés

3. Ki volt, aki először indított omnibuszt Szombathelyen?

Answers

Strasser János

Gothard Jenő

Schübel Albert

Visszajelzés

Kérdés

4. Mikor robogott végig Szombathelyen az első automobil?

Answers

1900. augusztus 7-én

1800. augusztus 1-jén

1910. április 11-én

Visszajelzés

Kérdés

5. Ki volt Éhen Gyula?

Answers

polgármester

főmérnök

régész

Visszajelzés

Kérdés

6. Ki volt a második Kioszk építtetője?

Answers

Pollák Ármin

Raucher Miksa

Haitzmann János

Visszajelzés

Kérdés

7. Az országban hányadikként indult meg a városban a villamos?

Answers

elsőként

negyedikként

harmadikként

Visszajelzés

Kérdés

8. Melyik volt az első vasútvonal, amelyik elérte a várost?

Answers

SopronSzombathely–Nagykanizsa

Budapest–Győr–Szombathely

Pécs–Szombathely

Visszajelzés

Kérdés

9. A kőszínház megnyitóján a közönség kinek a darabját láthatta?

Answers

Szigligeti Ede

Kisfaludy Károly

Csiky Gergely

Visszajelzés

Kérdés

10. Ki adományozott egy millió téglát a múzeumi építkezéshez?

Answers

Kárpáti Kelemen

Wälder Alajos

Horváth Boldizsár

Visszajelzés

Kérdés

11. Hogy hívták a tüdőbeteg gyerekek részére létrehozott iskolát?

Answers

erdei iskola

mezei iskola

ligeti iskola

Visszajelzés

Kérdés

12. Mikor szűnt meg a villamosközlekedés a városban?

Answers

1900

1974

1966

Visszajelzés

Kérdés

13. Mi a neve a város jelenlegi színházának?

Answers

Csiky Gergely Színház

Jászai Mari Színház

Weöres Sándor Színház

Visszajelzés

Kérdés

13+1. Kinek a kezdeményezésére helyeztek postaládát a helyi villamoskocsikra?

Answers

Bodányi Ödön

Széll Kálmán

Pick György

Visszajelzés