Skip navigation

A város első tömegközlekedési eszköze

Az omnibusz feltalálása

A városi tömegközlekedés Szombathelyen 1865-ben indult meg. A 19. század közepéig a helyi közlekedés gyalogszerrel, lóháton, kerékpáron vagy fogatolt járműveken bonyolódott.

Az első tömegközlekedési eszköz, az omnibusz járatainak megindulása – más városokhoz hasonlóan – a vasút megjelenéséhez kapcsolódott: a belváros távol (másfél kilométerre) volt a pályaudvartól, így szükségessé vált megszervezni az utasok szállítását.

1865-ben egy helyi vendéglátóipari vállalkozó, Schübel Albert, a Zöldfa (később Hungária) étterem bérlője engedélyt nyert omnibuszjárat indítására. Üzletpolitikai megfontolásból, bevételnövelés és vendégcsalogatás céljából indított társaskocsi járatot a vasútállomás és a piactér (Horváth Boldizsár tér, ma Fő tér) között.

„Az omnibusz feltalálója Blaise Pascal francia matematikus és filozófus. Az első közkocsik/omnibuszok (utóbbi elnevezés csak a 19. században vált használatossá) 1662-ben indultak meg Párizs utcáin. Pascal ötletére az engedélyokiratot a Napkirály néven ismertté vált XIV. Lajos adta ki, aki maga is kipróbálta az új közlekedési eszközt. … A vállalkozás mintegy húsz évig szolgálta a francia főváros utazóközönségét, aztán feledésbe merült. Az omnibuszközlekedést 1819-ben fedezték fel újra, ismét Párizsban. Az omnibusz elnevezése is Franciaországból származik. A 19. század elején Nantes-ban nyílt meg egy elővárosi omnibuszvonal, amelynek belső végállomása egy Omnès nevű kereskedő szatócsüzleténél volt. Omnès elérte, hogy reklám céljából a kocsira az „Omnès omnibus”, vagyis az „Omnès mindenkinek” feliratot fessék. E szójátékból terjedt el az első tömegközlekedési eszköz megnevezése. Magyar megfelelője: társaskocsi.”[9]

 [10]

A szombathelyi társaskocsik

Magyarországon 1832-ben Pesten jelent meg először. Szombathelyen elsőként távolsági közlekedésre használták: 1847-ben egy Strasser János nevezetű fuvarász távolsági omnibuszközlekedést működtetett Szombathely és Sopron között a Bécsújhely (ma Wiener Neustadt, Ausztria) felé induló és onnan érkező vonatokhoz való csatlakozással.

A szombathelyi társaskocsik 8–12 személyesek, egyszintesek és kétfogatúak voltak. 1872-ben a város rendeletet dolgozott ki, amelyben szabályozta a bérkocsi- és omnibuszközlekedést. Eszerint, az omnibusz tulajdonosának, minden vonat indulásához és érkezéséhez társaskocsit kellett közlekedtetnie. Külön nyári és téli, valamint nappali és éjszakai menetdíjszabást használtak a kocsik üzemeltetői. 1874-ben már három vendéglő működtetett társaskocsijáratot. Az omnibusz csak azon az útvonalon közlekedhetett, amelyre az engedélye szólt és köteles volt utas híján is a meghirdetett időpontban elindulni. A kocsikban árszabályt kellett kifüggeszteni. Útvonalán megállóhelyek nem lettek kijelölve, útközben bárki megállíthatta és le- vagy felszállhatott.

1891-ben indult el az első olyan omnibuszjárat, amely nem a pályaudvarhoz közlekedett, hanem a városon belüli forgalmat bonyolította le. Ettől az évtől már négy vonalon közlekedtek a lófogatú társaskocsik.

„Stadler Dávid helybeli bérkocsi tulajdonos a mai naptól kezdve omnibusz közlekedést nyit az árvaháztól a perinti hídon át a Horváth Boldizsár térre (főpiaczra) s innen a Kámoni utczán keresztül a Horváth-féle uszodához.”[11]

 [12]

Ezen útvonal a mai megnevezés szerint: Dózsa György utca az Esze Tamás utca torkolatától–Óperint utca–Kiskar utca–Kossuth Lajos utca–Fő tér–Széchenyi utca–Szily János utca–Petőfi utca–Szelestey László utca a Gyöngyös-patakig.

Sokáig a társaskocsiknak nem volt konkurenciájuk, amíg 1897-ben meg nem indult a villamosközlekedés. Végleg 1907-ben szűnt meg.

Olvasnivaló

Kalocsai Péter: A 130 éve megindult szombathelyi omnibuszközlekedés története. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. 1995. 3. sz. 37-50. o.
Online elérés

Irány a harmadik helyszín!

A Zöldfa (később Hungária) vendéglő (Horváth Boldizsár tér, ma Fő tér) előtt leszállunk és utunkat gyalog folytatjuk tovább.