Budapest ikonikus, a turisták mellett a helyi lakosok számára is megannyi izgalmas titkot rejtő tereit mutatják be a Sétakönyvek név alatt futó széria egyes darabjai. A sorozat hatodik köteteként Morcsányi Elza az Andrássy út elbűvölő palotáit, impozáns bérházait járja körbe, miközben az építés részletei, a 19. század második felét meghatározó történelmi folyamatok is feltárulnak, de az egyes paloták híres lakói sem őrizhetik tovább titkaikat, a szemfüles szerző oknyomozói éleslátással lebbenti fel a fátylat az egykori arisztokratákról, nagypolgárokról.
továbbVajon lehet folytatni az életet akkor is, amikor már semmi értelmét nem látjuk? Hogyan lépjünk tovább egy elviselhetetlen trauma után? Kenneth Lonergan gyönyörű és megrázó filmje szerint az élet, bármilyen tragédia történjék is, megy tovább. A film egyik bravúrja épp abban áll, hogy ezt a közhelyszerű tényt magától értetődő természetességgel, meghökkentő realitással mutatja be, hétköznapi emberek megrendítő sorsán keresztül, melyben a gyász mellett lehet, sőt van helye a nevetésnek is, ugyanakkor el kell fogadni, hogy bizonyos traumák feloldásában semmi nem segíthet – egyszerűen meg kell tanulni együtt élni velük.
továbbCopyright © 1997-2020.
9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
Telefon: +36 94 513-530 (Titkárság), +36 94 513-540 (Olvasószolgálat)
E-mail: bdmk@bdmk.hu