Skip navigation

Házassága, hervadása

Vidéki idill

Vadász, 1909. 181. o.

Történt, hogy az első Helikoni ünnepekre meghívták Göndöcz Ferenc Vas megyei birtokos nemest is, aki meghallván az első magyar költőnőt, rögtön szerelemre gyúlt iránta. Literatúránk máig sem érti, hogy a ritka szép Dukai Takách Judit miért mondott igent az általa is „borzadtnak“ nevezett Göndöcznek.

Az 1818. augusztus 9-én, 23. születésnapján oltár elé vezetett Malvina házassága határkő lett életében. Véget értek ifjúkori évei, jóllehet verseket élete végéig írt, már elsősorban „szelíden boldogtalan“ hitves és anya volt, nem költő. Házasságukból négy kislány született. Közülük Juliskát 1829-ben elvesztette, majd 1830-ban férje is meghalt.

Vadász, 1909. 38-41. o.

Az én lakhelyem című versében meghatóan vall sorsáról. Hallgasd meg a verset!

Férje ugyanis a hagyományos (nemesi) nőideál híve volt, és ezzel tönkretette Dukai Takách Judit lírikusi pályáját. Ráadásul ő maga is vágyott költői babérokra. Egyetlen versét Sümegre vitte, Kisfaludy Sándorhoz. „Barátom, Sándor” - lépett az írószobába -, „csináltam ám verset!” Kisfaludy kérdezett: „Mutattad-e feleségednek?” A válasz: „Azt már nem cselekedtem. Asszony nem fog az én munkáim felett ítélkezni. Elhoztam Néked. Itt van, olvasd el, aztán a bírálatot küldjed meg postán!” Nap nap után várta a postát. Bízott nagyon magában, illetve abban, hogy Kisfaludy bírálatával majd dicsekedhet a felesége előtt. A várt levél megérkezett. Dukai Takách Juditnak volt címezve és benne lezárt kopertában a vers és a bírálat. Dudi ezeket átadta férjének. A lírai „műremek” ez volt:

Göndöcz Ferenc: Az ősz

Fának nincs levele, minthogy lehullott már,
Ebből tudhatjuk, hogy az ősz itt van már,
A pitypalatty elment, cinege van s veréb,
Ebből láthatjuk, hogy az élet csak cserép.

Dukai Takách Judit nem hagyott hátra jelentős életművet, nem volt különös, vagy kiemelkedő személyiség. A vidéki idillt, az egyszerű polgári élet báját énekelte meg. Schöpflin Aladár ezt a következőképpen fogalmazta meg. Hallgasd meg a felvételt!

„Egy darab abból a Biedermayer-levegőből, mely akkor, mint mindenütt, nálunk is betöltött mindent, amely körüllengte a falusi nemesi kúriák és a kisvárosi polgárházak félhomályos szobáit, kiárad még ma is sok úri házban még meglevő bútoraikból, női kézimunkáikból, képeikből, felcsendült a furcsa alakú klavírok nótáiból, ott van Kisfaludy Sándor regéiben, Csokonai dalaiban és valami kevés él belőle még Berzsenyi viharos ódáiban is. A bécsi kongresszus levegője ez, kedves, puha, olvatag, szentimentálisan érzéki, semmi sincs, ami igazabb volna édeskés hazugságánál, mert ízlés, egy kornak a leglelke szól belőle hozzánk. Ha látom a képet, biztosan tudom, hogy akit ábrázol, nem írhatott más stílusú verset, mint amilyet Takách Judit írt, ha tehetségesebb, jobbat írt volna, de akkor sem másfélét.” 

A szövegben említett biedermeier átmeneti művészeti stílus volt elsősorban Közép-Európában, főként 1815 és 1848 között. Több művészeti ágban, így a festészetben, az irodalomban és a lakáskultúrában is megmutatkozott. A stílus kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt egyszerű eszközökkel, pátoszmentesen.

Feladat

Nézd meg a képeket (a-d), olvasd el ezt a cikket,  és keress információkat ezen a linken, hogy megtudd, hogyan jelent meg a lakásokban a biedermeier!

[a]  [b]  [c]  [d] 

Válaszd ki a fotók közül, melyik bútor (A-E) felel meg a stílusirányzatnak! Több megoldás is lehetséges. Válaszaidat az utolsó lapfülön tudod ellenőrizni.

A)


B)

C)

D)

E)

F)

G)

H)

I)

Önellenőrzés

A jó válasz A) és E).

Az utolsó évek

Csaknem tizenkét évi házasság után, 1830-ban Göndöcz Ferenc meghalt, és Judit magára maradt három gyermekével. Az özvegy a gazdálkodás terhei-gondjai, de főleg a peres ügyek intézése során Patthy István ügyvédre támaszkodott, aki két év elteltével megkérte a kezét. Judit igent mondott, és 1832. szeptember 5-én Ágfalván – apja ellenkezése miatt titokban – házasságot kötöttek. Házasságkötésük után Sopronba költöztek. Boldogabb időszak következett, de ebből már csak három és fél év adatott meg Juditnak. Hallgasd meg az ebben az időszakban született, Sóhajtás az elmúlt idő után című versét!

Egykori szeretett iskolavárosa sem inspirálta igazán, keveset írt. Ebben közrejátszhatott az is, hogy kiújult a tüdőbetegsége. 1836. április 15-én halt meg Sopronban.

1990. április 7-én a helyi városszépítő egyesület táblával jelölte meg azt a házat, ahol Judit tanulóévei alatt lakott. Hagyomány, hogy minden év májusában az emléktáblára koszorút helyeznek a búcsúzó líceumi diákok.

   [3]