Skip navigation

Oktatási csomag Szombathely nyomda- és sajtótörténetéről (1800–1945)

Bevezető gondolatok

Szombathely első nyomdája 1787-ben létesült Szily János püspök közbenjárására, soproni nyomdász Siess család ekkor telepített fióknyomdát a városba. E nyomdában készült a magyar szépirodalom egyik korabeli remekműve, Mikes Kelemen Törökországi leveleinek első magyar kiadása 1794-ben. Kultsár István szombathelyi gimnáziumi tanár érdeme a Mikes-kézirat értékeinek felfedezése, sajtó alá rendezése.

A nyomtatásban megjelent dokumentumok száma az 1860-as évektől kezdett emelkedni. Naptárak, helységnévtárak, szabályrendeletek, takarékpénztári mérlegek és hasonló kiadványok jelezték a társadalom növekvő igényét. Az irodalmi művek kiadása a kiegyezést (1867) követő évekre tehető. Az oktatási célú digitális tartalomban a diákok számos példát találhatnak az 1800–1945 között megjelent helyi kiadványokra (könyvek, folyóiratok, aprónyomtatványok).

Az elektronikus tananyag célja, hogy megismertesse az általános és középiskolás diákokat a 19. századi és 20. század eleji könyvnyomtatás helyi történetével, bemutassa az ekkor készült jelentősebb nyomdatermékeket, köztük az első nyomtatott megyei hírlapokat (Vasmegyei Lapok, Vasvármegye). Az oktatási tartalom kitér a nyomdászati szakkifejezésekre, a nyomdai munkafolyamatok és a nyomdászélet bemutatására is.

Célok, megszerezhető kompetenciák

A tananyag elsődlegesen nyomda- és sajtótörténeti ismereteket nyújt, ugyanakkor az 1800–1945 között megjelent dokumentumok bemutatásával fel kívánja hívni a figyelmet a könyvtárak helytörténeti gyűjteményeinek és a helyben keletkezett kiadványoknak a fontosságára a lokális ismeretek megszerzésében és kutatásában. Célunk az is, hogy a diákok megismerkedjenek a különböző dokumentumtípusokkal (aprónyomtatványok, kalendáriumok, újságok) és megtanulják ezek használatát. A tananyagban szerepel több, a város életében jelentős szerepet játszó személy életrajza is, amelyet a használó a névre kattintva olvashat el. A nevek mellett szereplő dátum a születési és halálozási évet mutatja.

Szükséges eszközök, források, feldolgozási idő

  1. digitális források
  2. képek (szkennelt könyvoldalak, képeslapok, illusztrációk)
  3. online teszt
  4. saját könyvtári adatbázisok (OPAC, Vasi Digitális Könyvtár)

Az oktatási anyag gerincét a

  • Vasvármegye részletes cím- és helységnévtára : 1925. Szombathely. Pannonia Sajtóvállalat Rt., 1925.;
  • Heimlich Ferenc: Szombathely rendezett tanácsu város 1900. évi lak- és czimtára. Szombathely. 1900.;
  • Vasmegyei naptár az 1879-ik évre. Szombathely. Bertalanffy könyvnyomdája, 1878.;
  • "Savaria" : naptár az 1875-ik évre. Szombathely. Bertalanffy könyvnyomdája, 1875.;
  • "Savaria" : naptár az 1876-ik szökő évre. Szombathely. Bertalanffy könyvnyomdája, 1876.

című kötetek adják, amelyek a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia keretében a könyvtári digitalizálási pályázat részeként váltak elektronikusan elérhetővé.

90 perc, vagy 2*45 perc, 2 tanóra