Vakbarát változat |
Betűméret

Életünk 2016. 5. szám

 


Az Életünk 2016/5. számának egyik kulcsszava az „álom”. Pápes Évának  2015-ös, Hévízi Tanulmányi Napokon elhangzott előadásának szerkesztett változata az álomról szól, ami „megvalósult”, Zalán Tibor megnyitóbeszéde pedig szintén az „álom” és a „képzelet” körébe utalja kiállításmegnyitó szövegében  Rónaszéki Lindának a Csendzápor című tárlatát, amelynek képei a lapszámot díszíti.

AZ Életünkben fentiek mellett olvasható többek közt Fábián László különös hangulatú novellája, Sarusi Mihály könyvrészlete, Sümegi György pedig Kós Károly publicisztikájáról közöl tanulmányt. Olvashatjuk Tornai József, Balogh Robert és Pauljucsák Péter verseit: az Életünk újra számos élményt kínál olvasóinak.