Skip navigation

Pannónia Sajtóvállalat Rt.

A nyomda 1922-ben részvénytársasági formában jött létre. A kiadványok megjelentetése mellett hirdetéssel és újságárusítással is foglalkozott. A Pannóniánál jelent meg több sajtóorgánum, mint a Hír, a Nyugati Újság, a Nyugati Csarnok, a Nyugati Sport és a Fényszóró. A vállalkozás sokszor költözött, de nem ez okozta megszűnését. Felszámolására és a részvények elárverezésére azért került sor, mert a Vasvármegye című napilappal folytatott versengés következtében veszteségessé vált.