Szombathelyen az első könyvnyomdát a bécsújhelyi (ma Wiener Neustadt, Ausztria) születésű Siess József János soproni nyomdász állította fel 1787-ben a jórészt üresen álló papnevelő intézetben (ma Szily János utca 1.)

Nézd meg az épület fotóját a Berzsenyi Dániel Könyvtár helyismereti gyűjteményéből!

Az egyházmegye létrejötte után szükségessé vált egy nyomda létrehozása a püspöki körlevelek, közgyűlési meghívók, intézkedések és egyéb egyházi nyomtatványok sokszorosítása céljából. Egyes források szerint Szily püspök ajánlására a vármegye hívta a városba 1787-ben a soproni nyomdászt, Siess József Jánost, más publikációk szerint viszont a püspök maga kereste fel a „szakembert.” A műhely kezdetben a püspök által ingyenesen felajánlott papnevelő intézetben működött, majd 1790-től a postaépületbe (Főpiac; ma Fő tér) költözött. Ettől az évtől fogva már nemcsak az egyházmegye igényeit elégítette ki, hanem a vármegye és a város aprónyomtatványai is itt készültek.

A Siess nyomda működésének tizennyolc éve alatt, 1787 és 1806 között közel kétszáz kiadványt jelentetett meg – néhány oldalas alkalmi verseket, megyei és egyházi vezetők beszédeit, elmélkedéseket, prédikációkat – latin, német, magyar nyelven. Ennek megfelelően váltakozva írta a nevét is (Siess, Sziesz, Sziess, Sissiana).

A városban ekkor még könyvkereskedés nem működött. A kiadványok annyi példányban jelentek meg, ahány darabra a szerzők előfizetőt tudtak szerezni. A nyomda felszereltségéről nincsenek adataink és arról sem, hányan dolgoztak a műhelyben. A nyomtatványok „kinézete” alapján azonban kijelenthetjük, hogy korszerű és betűanyaggal jól ellátott volt.

A Magyar–Szó–Játék című kiadvány szerzője ismeretlen, ami a 18. századi köteteknél nem volt ritka. Ebben az időszakban még nem vált általános gyakorlattá a szerzők és a közreműködők feltüntetése a nyomtatásban megjelent könyveken.

Az eredeti kézirat Egerben, az érseki könyvtár gyűjteményében található. A Berzsenyi Dániel Könyvtár példánya Chernel Kálmán kőszegi ügyvéd tulajdonából, majd Vasvármegye és Szombathely Város Kulturegyesülete Könyvtárából került az intézmény állományába.

Siess Antal szombathelyi működése két püspök – Szily János és Herzan Ferenc (1735–1804) – főpásztorsága idejére esett. Az őket követő Somogyi Lipót (1748–1822) támogatását már nem élvezhette. 1800 körül elköltözött a városból. A kiadványok továbbra is az ő neve alatt jelentek meg, de az „üzletvezető” igazi személyéről nincs adatunk. 1806-ban halt meg Sopronban.

Szily János püspök megbízta Schönvisner István régészt, egyetemi tanárt, hogy írja meg a város történetét, de nem a helyi Siess nyomdának adta a munkát. A latin nyelvű kötet 1791-ben a pesti Trattner Mátyás nyomdájában látott napvilágot, pedig a szombathelyi műhely akkor már négy éve működött. Egyes elképzelések szerint a püspök attól tartott, hogy a Siess nyomda nem képes elkészíteni a kötetet vagy Siess nem vállalkozott a könyv kinyomtatására, mivel a terjedelmes mű túl nagy lekötöttség lett volna vállalkozásának. (A betűkészlet és a felszerelés tekintetében a szombathelyi előállításnak nem lehetett akadálya, hiszen 1791-ben ennél terjedelmesebb, 724 oldalas könyv került ki a nyomdából.)

„Gutenberg találmánya a szétszedhető, összerakható betű. Az ezzel foglalkozó szakember, a kéziszedő munkája ötszáz évig alapja volt a nyomtatványok elkészítésének. A betűk betűszekrényekben foglaltak helyet, minden szekrényben egy betűtípus egy meghatározott fokozatának betűi voltak. A betűszekrény rekeszekre volt osztva. Középen helyezkedtek el a leggyakrabban használt betűk rekeszei, ezek voltak a legnagyobb méretűek. Legtávolabb a legritkábban használt betűk, a legkisebb rekeszekben. A kéziszedő egyesével emelte ki a betűket a szekrényből, és helyezte a sorjázóba, amíg a sort tele nem szedte. Ezután következett a sorkizárás, amivel elérték, hogy minden sor egyforma hosszú legyen. Ha a sorjázó megtelt, akkor a sorokat az úgynevezett hajóra emelték ki. A hajón a sorok sokasága alkotta a hasábot. A szedés lényegesen meggyorsult a szedőgépek alkalmazásával. Kétféle öntéssel működő szedőgép terjedt el, a Monotype és a Linotype. A Monotype szedőgép két részből állt, szedő és öntő részből és a kézi szedéséhez hasonló, különálló betűkből öntötte ki a szöveget. A Linotype szedő és öntőgép a sorokat egy darabban öntötte ki. Elsősorban a napilapkészítésnél alkalmazták.”^[2]

Az elárvult szombathelyi nyomdát az egyik segéd, Perger Ferenc vette át, aki 1806-tól 34 éven keresztül működött a városban. Kiadványai között még sok volt az alkalmi jellegű, több német és horvát nyelven jelent meg. 1840-ben eladta az üzletét Reichard Károly kőszegi nyomdásznak. Ő hat évig „űzte az ipart”, de nyomdájából nem sok kiadvány látott napvilágot.