Roald Dahl: Boszorkányok
Bár Roald Dahl a Meghökkentő mesék írójaként vált ismertté, Nagy-Britanniában gyermekkönyveivel lett igazán népszerű. Az Esernyőember, A varázsujj vagy a George csodagyógyszere mellett a Boszorkányok lett legnépszerűbb regénye, mellyel 1983-ban szerzője elnyerte a Whitebread-díjat, mely a legjobb kortárs szerzőt illeti meg. A most hangoskönyvként megjelenő, Mácsai Pál színművész előadásában meghallgatható regény főszereplői a boszorkányok, de nem a mesebeliek, hanem a valódiak. Ezek a boszorkányok teljesen hétköznapi külsővel rendelkeznek, hétköznapi ruhában járnak, sőt rendes állásuk is van, így csak a tapasztalt megfigyelő ismeri fel őket. Legfőbb jellemzőjük, hogy gyűlölik a gyerekeket, és egyetlen céljuk minél több gyermek elpusztítása. Hetente egy gyerektől meg akarnak szabadulni, s mint ahogy a mottójuk is fogalmaz: "összenyomni, szétkenni, eltüntetni" akarják őket. Erre ki is eszelnek egy haditervet, mellyel a világ összes gyermekét rövid idő leforgása alatt egérré változtatnák, az egereket pedig az emberek ugyebár elpusztítják. Ördögi tervüket azonban a főhős, egy kislány kihallgatja, és bátorsága, talpraesettsége, őszintesége révén sikerül legyőznie a boszorkányokat. Humor, báj és bölcsesség, valamint meghökkentő fordulatok teszik felnőtt olvasók számára is izgalmassá a történetet. / Forrás: www.kello.hu
Kölcsönözhetőség ellenőrzése és egyéb információk
Jelzet: D 11 LE 655
D 11 LE 656
D 11 LE 656
2024. július 08.