Az első szombathelyi légiposta-járat postatörténete (1920-1921) | előadás
Németh Balázs hadtörténeti kutató előadása a könyvtár helytörténeti klubjának szervezésében.
Az első világháború utolsó éveit követően a repülés rohamos fejlődése lehetővé tette rendszeres repülőjáratok indítását. A rövid életű, 1918-as Bécs-Budapest légijáratot követően, 1920. november 7-én belföldi járat indult Budapest és Szombathely között. Az első felszállásra Rákosmezőn került sor ünnepélyes keretek között. A repüléstörténeti vonatkozásokon túl e járat filatéliai és postatörténeti szempontból is érdekes, ugyanis indulásától kezdve szállított légipostát is. A küldemények feladására három címletből álló bélyegsorozatot adtak ki, amely kizárólag a légiposta viteldíjának kiegyenlítésére szolgált. Már a járat működése alatt felkeltették e küldemények a gyűjtők figyelmét, így legtöbbször maguk a bélyeggyűjtők voltak a levelek, levelezőlapok feladói. Az első szombathelyi légijárat nem élt meg hosszú kort, röviddel elindulása után, 1921 márciusában az antant végül betiltotta működését, a repülések néhány hónap után megszűntek, a járat tárgyi emlékei azonban itt maradtak közöttünk.

2022. október 13.