Élet-képeim: válogatás Vörös Ferenc festőművész alkotásaiból | kiállításmegnyitó
2022. szeptember 07. 17:00
BDK, földszinti előadóterem
A sárvári születésű, de munkássága, pályája révén szombathelyi kötődésű festőművész életművéből láthatnak válogatást az érdeklődők: portrék, csendéletek, tájképek, aktok váltogatják egymást a kiállítótérben. A tárlat 2022. szeptember 30-ig tekinthető meg.
Megnyitja Dr. Nemény András polgármester (SZMJV)
Közreműködik Mátyás Gyöngyi (fuvola), Bozsodi Zoltán (cselló) és Tóth Lászlóné (vers)
Vörös Ferenc (1931–2019) festőművész, grafikus, tanár. Sárváron született. Pécsett a Tanárképző Főiskolán 1954-ben rajz-történelem szakon szerzett tanári diplomát. Pályáját 1955-ben Sárváron kezdte, 1975-ben került Szombathelyre a Kanizsai Dorottya Gimnáziumba. Nyugdíjba vonulásáig, 1995-ig itt dolgozott, majd még húsz éven keresztül, három középiskolában óraadó tanár volt. Rajztanárok, képzőművészek, építészmérnökök, dekoratőrök, festőművészek, fotóművészek, művészettörténészek, restaurátorok egyaránt elindító mesterének tartják őt. Fő erőssége volt az akvarell. Képein figurális kompozíciók, karakteres portrék, hangulatos tájképek és úti élmények jelennek meg. Anyagszerűen megjelenített csendéletei, anatómiai hűséggel ábrázolt aktjai szerves részét képezik életművének. Grafikusként közel száz könyvet – tankönyvet, verseskötetet és novelláskötetet – illusztrált. Országos és megyei lapokban, szaklapokban megjelent munkái meghaladják a négyezret. (https://www.savariaforum.hu/rovat/konyv-keszult-voros-ferenc-eletmuverol)
Vörös Ferenc: "AZ ÉLET SZÉP, mindenkinek tudom ajánlani" (Szerk. Vörösné Budai Mária. Kiad. Szülőföld Könyvkiadó) című kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.

2022. augusztus 25.