Éhen Gyula és a város | előadás
2023. november 21. 17:00
BDK, földszinti előadóterem
„Mindent Szombathelyért, Szombathelyt semmiért!” (Éhen Gyula)
170 éve született a város egykori polgármestere
A Berzsenyi Dániel Könyvtár tisztelettel meghívja
Önt, kedves családját és barátait
Dr. habil. Kalocsai Péter tanszékvezető, egyetemi docens
(ELTE Savaria Egyetemi Központ)
Éhen Gyula és a város című előadására
Kalocsai Péter történész előadásában két szempontból közelít a városhoz. Egyrészt a modernizáció motorjának számító városokról tesz említést, amelyek nagymértékben felkeltették Éhen Gyula érdeklődését. Ezért vizsgálta az USA és Nyugat-Európa városainak 19. századi fejlődését. E tevékenysége a hazai urbanisztikai szakirodalom nyitányának számító A modern város című könyvének megírására és kiadására sarkalta. A másik szempont, hogy elméleti felkészültsége és a szóban forgó könyve alapján hogyan valósította meg programját szeretett városában, Szombathelyen. Az előadás többek között választ ad arra is, hogy miért állítottak tiszteletére szobrot, miért neveztek el róla városrészt és közteret is városunkban.

2023. november 14.