Bősze János festőművész emlékkiállítása | megnyitó
2022. november 03. 17:00
BDK, földszinti előadóterem
A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteménye közös programja
Köszöntőt mond Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató
A kiállítást megnyitja Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, a gyűjtemény kurátora
Közreműködik Flier Edit zongoraművész
Bősze János (Szombathely, 1913 – Maryland, 2013) már a harmincas évek elejétől Jaksa István festőművész magántanítványa volt, majd a mester által a MÁV Művelődési Házban létrehozott festőiskolában folytatta művészeti tanulmányait. A II. világháború végén Ausztriába távozott, majd 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Itt a tradicionális üvegfestészet felé fordult, üvegablakai tengerentúli keresztény templomokban ma is láthatók. A halála előtti évben megfordult szülővárosában. A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményét látva úgy rendelkezett, hogy örökösei juttassák el hátrahagyott alkotásainak egy részét ebbe a gyűjteménybe. Bősze László, a festőművész fia teljesítette kérését, így a hajdan Magyarországon született művei visszakerültek szülőföldjére.
Bősze János életéről és a hagyaték hazakerüléséről további cikkek olvashatók az alábbi linkeken:
A tárlat megtekinthető 2022. december 10-ig Köszöntőt mond Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató
A kiállítást megnyitja Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, a gyűjtemény kurátora
Közreműködik Flier Edit zongoraművész
Bősze János (Szombathely, 1913 – Maryland, 2013) már a harmincas évek elejétől Jaksa István festőművész magántanítványa volt, majd a mester által a MÁV Művelődési Házban létrehozott festőiskolában folytatta művészeti tanulmányait. A II. világháború végén Ausztriába távozott, majd 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Itt a tradicionális üvegfestészet felé fordult, üvegablakai tengerentúli keresztény templomokban ma is láthatók. A halála előtti évben megfordult szülővárosában. A Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményét látva úgy rendelkezett, hogy örökösei juttassák el hátrahagyott alkotásainak egy részét ebbe a gyűjteménybe. Bősze László, a festőművész fia teljesítette kérését, így a hajdan Magyarországon született művei visszakerültek szülőföldjére.
Bősze János életéről és a hagyaték hazakerüléséről további cikkek olvashatók az alábbi linkeken:
2022. október 24.