Vakbarát változat |
Betűméret

Balló 69 | irodalmi délután

2022. április 12. 17:00

A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Szülőföld Könyvkiadó tisztelettel meghívja Önt a Balló 69 című irodalmi délutánra
 
A vendégeket köszönti Horváth Soma, SZMJV alpolgármestere
Az íróval beszélget dr. Czetter Ibolya, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője és Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó igazgatója
Közreműködik Bujtás Ervin énekes-dalszerző és Szabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész, a Weöres Sándor Színház igazgatója
 
Balló László, a Magyar Írószövetség tagja, sajátos költészetének világát hátrahagyva egy időre, és megjárva az újraéledő magyar avantgárd egyszeriben Tűrt, Támogatott és Tiltott ösvényeit, széles érdeklődésének és alkotói mozgásterének harmadik nagy területén, a 18. századi iparművészet történetének világában jelentkezik megújult erővel. Érdeklődése már ifjan az építőművészet és a bútortörténet felé fordult, diákévei alatt építészeti magániskolát végzett, a fővárosba kerülve rendszeres kapcsolatot tartott az Iparművészeti Múzeum munkatársaival, így képezve magát, majd a nagy nyugat-európai aukciósházakkal lépett kapcsolatba és a tőlük kapott bőséges bútortörténeti szakirodalom segítségével tett szert speciális műtörténeti ismeretanyagra. Ekkor kerül érdeklődésének középpontjába a stilisztika, a műtörténeti dekoráció fejlődéstörténetének korszakolása is. Azután, visszatérve sajátos költészetének színpompás világához száz év előtti hölgyek elegáns és finom bájától megihletve kétszáznál több régies hangulatú és nyelvezetű "szerelmetes" verssel lepi meg olvasótáborát.                                                                    
(Részlet a szerző egyik utóbbi kötetének szakmai ismertetőjéből)
 
Balló László eddig megjelent könyvei a szerző dedikálásával a helyszínen kedvezménnyel megvásárolhatók lesznek.

2022. április 04.