Vakbarát változat |
Betűméret

Kőszegi Filmes Napok


Kőszegi Filmes Napok
 
2017. szeptember 19-20-án ismét egy különleges speciális filmes programban volt része az érdeklődőknek. A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület első alkalommal rendezte meg a Kőszegi Filmes Napok elnevezésű hiánypótló szakmai programját a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben.
A kétnapos találkozóra - ami egy konferencia, egy alkotótábor és egy filmszemle tulajdonságait ötvözi - öt alkotóközösség érkezett. A rendezvényen az elmélet mellett a gyakorlati filmkészítés, a közösségi együttlét mellett a szakmai értékelések is helyet kaptak. 
 
A rendezvény első napján filmkészítéssel kapcsolatos szakmai előadások várták a résztvevőket.
Erdélyi János, Balázs Béla-díjas filmrendező nyitotta a programot. A filmezés jótékony hatásairól mesélt és egyben alkotásra is ösztönözte a jelen lévő fiatalokat. Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke a speciális filmezés kezdeteiről és jelenlegi helyzetéről tartott előadást. Beszélt az értelmileg sérülteknek szóló nyári tatai mozgókép táborról, az ott elkészült alkotásokról is. Elmondta, hogy 2017. október elején újra elindul a filmes vetítéssorozat az értelmileg sérült fiataloknak a szombathelyi AGORA - Savaria Filmszínházban, valamint folytatódik a Speciális Filmszemle, melyre idén több mint 80 alkotás érkezett nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is. Ezután Dr. Ihász-Kozmor Barbara a Rum Kastély EGYMI filmes gyakorlati módszerét mutatta be: alapvető és állandó célkitűzés számukra a részvétel az egyes speciális filmfesztiválokon, bemutatókon, az integráció jegyében pedig egyéb amatőr filmfesztiválokon és fotópályázatokon. Fontos helyen szerepel a diákok „filmkultúrájának” fejlesztése, továbbfejlesztése.

 

Fotó: Sarlainé Albert Lívia
 
Szalay József, az Ágfalvai Pszichiátriai Betegek Otthonának filmes csoportvezetője saját alkotásaik vetítésével színesítette előadását, bemutatva ezzel filmes gyakorlati módszerüket. Az alkotások témája többségében az önmegismerés (Ki vagyok én?) kérdéskörét helyezte a középpontba. Ezután következett Boros Ferenc függetlenfilmes, a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársa, akinek előadása a gyakorlati dokumentfilmezés rejtelmeibe és szépségeibe vezette az érdeklődőket. Kulcsfontosságú a riportalannyal való bizalmas baráti légkör kialakítása, a valóság teljes rögzítése, valamint a folyamatfilmezés, mely során a történetet a szereplő(k) pillanatnyi reakciója, döntései és cselekedetei szüli(k). Kulcsár Tamás filmrendező évek óta nézi az alkotásokat a Speciális Filmszemle zsűrijében. A speciális filmezésben nagyon fontosnak tartja, hogy minden műfaj (etűd, kisjátékfilm, dokumentumfilm) képviseltesse magát a kész produktumokban. Végezetül jó tanácsokkal és ötletekkel látta el a filmezni vágyó közösségeket, a történetírás, a szerepjáték, a csapatmunka, a vágás és a felvételek terén is. Az első este közös beszélgetéssel, ötleteléssel zárult.

Másnap minden alkotónak, vagy alkotóközösségnek egy délelőtt állt rendelkezésére, hogy elkészítse filmjét, amelyhez Kőszeg városa biztosította a festői „díszletet”. A csoportvezetők és a filmes szakemberek segítették a közösségek alkotói munkáját. A délelőtt folyamán elkészített hat kisfilmet szakmai zsűri értékelte: Erdélyi János és Kulcsár Tamás filmrendezők, Boros Ferenc függetlenfilmes, Fábián Gábor, az MSMKE elnöke.
Különdíjban részesült Kovács Márton és Gombás András két alkotása. Az első filmjük középpontjában Kőszeg romos épületeinek különleges ablakai álltak. A másik alkotás egy mini portré, melyben a rendező Kovács Márton a saját jövőbeli terveit, álmait rajzolta le egy papírlapra, majd mindezt szavakba öntve mesélte el a kamerának. A rajzon megjelent az örök szerelem, az állandó utazás és egy saját lakókocsiként használt mozdony is.


Fotó: Sarlainé Albert Lívia
 
Harmadik helyezést ért el a XV. kerület ÉNÓ Palota Média Filmes Csapata, akik apró gegekből építkező kisjátékfilmjük központi alanyának egy szenzációs recepcióst választottak. Az alaptörténetben egy fiatal pár Kőszegre érkezik, de a szálláshelyen csak a nászutas lakosztály szabad, amit csakis kizárólag házasoknak lehet kiadni. Itt jön a képbe a minden problémát megoldó recepciós, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve össze is adja a fiatalokat…
A második helyen két csoport is osztozott. A FÉHE Szombathely Filmes Szakköre az elfogadásról, az összetartozásról, a közösségről, a barátságról forgatott rövidfilmet. A történet egy mozgássérült lányról szól, aki a padon ülve, vágyakozva nézi, ahogyan a társai labdáznak. A csoporttagok még csak pár hónapja kezdték a közös filmezést, de máris összeszokott közösségként nagyon szerethető, szívvel teli alkotást tettek le a vászonra.
Szintén második helyezést ért el a Rum-Kastély EGYMI Média Szakköre. A rumi műhely nagyon különleges csapat, tele energiával, szeretettel, ötlettel, állandó frissességgel és megújulással. A rájuk jellemző vidám és kedves módon mutatták be a szőke herceg után vágyakozó lány és a gonosz boszorkány történetét. Okostelefon, békává változott herceg és a film végi csattanóra épített népmesei motívumok kiforgatása színesítették a történetet.
Első helyen végzett Ágfalva Filmes Csapata. A közösség eddigi filmjei már az előző napi bemutatkozáskor is nagy hatással voltak az érdeklődőkre: különös erő és energia áradt belőlük. A tagok az őszinteség, az állandó önmegismerésre való törekvés és a hitelesség nyelvén alkotnak. Jelen filmjükben mindezt a hit köré építették. Hatalmas erő kell ahhoz, hogy önmagukkal szembenézve vállalják és elmeséljék múltjuk egy-egy részletét. Ismét sikerült nekik.

Fábián Gábornak e rendezvény elindításával is az volt a célja, hogy az intézményekben, szervezetekben, vagy akár a családban élő értelmileg sérült alkotók bátran merjenek hozzányúlni a film önkifejező eszközéhez. Ne féljenek a nehézkes kezdeti lépésektől, lássák a pozitív példákat, telítődjenek egymás összetartó erejéből, szívják magukba a közösség hangulatát és apró lépésekben fedezzék fel a speciális filmezés szépségeit.

Boros Ferenc

2021. január 21.