Vakbarát változat |
Betűméret

Wendy T. Behary: Hogyan kezeld a narcisztikust?

„A tudományos kutatásokon alapuló gyakorlati tanácsok segítségével egy új élet nyílhat meg – előtted és az életedben jelenlévő narcisztikus előtt is. A könyv tanulmányozásába fektetett energia bőven megtérül. Ha a narcisztikussal való viszony kihívás számodra, mihamarabb fogj bele az olvasásba. Lapozz és tudd meg, hogyan javíthatsz életeden.” E szavakkal zárja Dr. Daniel J. Seigel Wendy T. Behary könyvéhez írt előszavát, melyből két dolog már rögtön az elején kiderül: egyrészt egy narcisztikus emberekkel és a velük való interperszonális kapcsolatokkal foglalkozó kötetet vett kézbe az olvasó, másrészt, e könyvből kiderül, hogy e kapcsolatokon akár még javíthatunk is. A narcisztikus emberekre jellemző az alacsony empátiaszint, mások kihasználása, a verbális abúzusok, melyekkel a hétköznapok során – kiváltképp, ha családi vagy munkahelyi környezetben találkozunk velük – komoly kihívás elé állíthatják az embereket. A jelen könyv abban segít, hogy felismerjük a környezetünkben a narcisztikus személyiségzavarral küzdő személyeket, megtanuljuk őket megfelelően kezelni, korábbi kapcsolatainkon javítsunk. A szerző az agyban, s ezáltal a viselkedésben tetten érhető sémák felől közelít a kérdéskörhöz, majd a narcisztikus emberek alapvető személyiségjegyeit és viselkedésbeli mintázatait különíti el: a narcisztikus emberekre ugyanis az empátia hiánya mellett olykor a túlzott szexfüggőség, a túlzott agresszivitás és ebből adódóan a bántalmazásra való hajlam is jellemző lehet. A könyv lépésről lépésre vezet végig a megküzdési stratégiákon, hogy végül kiegyensúlyozottabb viszony alakulhasson ki köztünk és a narcisztikusok között. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 150 B 44
 

2023. május 16.