Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Virágok vetélkedése | kiállításmegnyitó

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2021. november 4-én (csütörtökön) 17 órakor kiállítás nyílik a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének virágcsendéleteiből Virágok vetélkedése címmel. A tárlatot megnyitja Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, csellón játszik Benkő Éva, zongorán kísér Horváth Annamária. Az alkotások 2021. november 27-ig tekinthetők meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
 
A könyvtár és a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének együttműködése 2015-ben kezdődött. Az első közös kiállításra Tájképek a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményéből címmel 2015. november 4-én került sor. 2016-ban portrék, míg 2017-ben csendéletek kerültek a falakra. A 2018-as, 2019-es és 2020-as tárlatok rendhagyóak voltak, egy-egy művész (Dr. Szabadfi József, Szakács László és Drimmer László) alkotásaiból láthattak válogatást az érdeklődők.
 
A vasvári képzőművészeti gyűjteménynek helyet adó épület a 18. század közepén épült.  A török háborúkat lezáró Vasvári béke megkötésének színhelyén áll, így kapta a Békeház elnevezést. 2011-ben pályázati forrásból felújították és elnyerte mai közösségi ház funkcióját, mellyel  a Vas megyei képzőművészek alkotásainak kiállítóhelye lett.
 
2012. szeptember 14-én Tóth Csaba „A plein air festészet Vas megyében Nagybányától Vasvárig” című előadását követően nyitotta meg kapuit a Vas megyei Képzőművészeti Gyűjtemény, melynek megalapozója egy aukcióról Vasvárra került festmény volt. Ez a Vasvárt ábrázoló 1914-ben készült mű valószínűsíthetően Soproni Horváth József alkotása. Ezt követte dr. Szabadfi József szombathelyi belgyógyász főorvos magángyűjteménye, melyet özvegye, Tömösközy Elvira ajándékozott a városnak és a kiállítás különtermében kerültek elhelyezésre. V. Tóth László szombathelyi festőművész özvegye férje hagyatékából kisebb kollekciót helyezett letétbe, mely egy másik teremben látható. 2012-ben Szakács László szombathelyi festőművész örökösei, Szakács Csilla és Szakács Kinga édesapjuk életművének jelentős részét Vasvárnak adományozták, így az ő művei tekinthetők meg a harmadik teremben. Ezzel a gyűjtemény alapjainak lerakása befejeződött.

Forrás: Vasi Értéktár

További információért kattintson a Vasvári Békeház Képzőművészeti Gyűjteményének ismertetőjére!

2021. október 09.

Menü