Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Tasiné Csúcs Ildikó: Szent-Györgyi Albert, a tudós politikus
A jelen kötet a sokak által ismert, nemzetközleg is elismert magyar tudós, Szent-Györgyi Albert munkásságát szeretné új fénytörésbe állítani. Tasiné Csúcs Ildikó, aki Szent-Györgyi visszaemlékezéseit is kiadta magyarul és angolul, a Nobel-díjas tudós politikai szerepvállalását járja alaposan körbe. A huszadik század jelentős kutatói rendre kénytelenek voltak korukkal is szembenézni, csak kevesen tehették meg, hogy ne vegyenek tudomást a Monarchia felbomlásáról, a Horthy-rendszer kiépüléséről, a világháborúk borzalmairól, s végül a szovjet-éra magyarországi hatásáról. Szent-Györgyi lelkes humanistaként a tanulás szabadsága és a kutatások támogatása mellett tette le a voksát, arra törekedett, hogy az adott rendszer kultúráért és felsőoktatásért felelős politikusaival a lehető legjobb viszonyt alakítsa ki. A szerző kronológiai rendben beszéli el az eseményeket: a családi háttér és a tanulmányok felvázolása után az első világháború élményeit mutatja be, majd a trianoni döntés után a határon túlra került egyetemek Magyarországra telepítését. Szent-Györgyi a korábban Kolozsvárott székelő tudományegyetem szegedi kialakításában vett tevőlegesen részt, s egészen Klebelsberg Kuno 1931-es lemondásáig szorosan együttműködött a természettudományok iránt is elkötelezett kultuszminiszterrel. A harmincas évek a gazdasági válság miatt a fennmaradásért és a forrásokért vívott küzdelem ideje volt. Szent-Györgyi életében és megítélésében az 1937-ben neki odaítélt Nobel-díj hoz gyökeres fordulatot, ám a második világháborúban ez is kevés volt, a frontról kellett őt a szovjeteknek kiemelnie, hogy ne végezze ott. A koalíciós időszakban is próbált a demokratikus átalakulásért tenni, ám Rákosiék elől végül elmenekült az országból. A könyv végén az Amerikában is tovább kutató és politizáló világfi portréját ismerhetjük meg. A számos levéltári forrást felhasználó monográfia végén a jegyzeteket, a bibliográfiát, illetve a névmutatót találjuk – valószínűleg számos olvasó figyelmét felkelti majd ez az alapos összefoglaló. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 570 T 33
 
Megnézem a Moly.hu-n is.

2023. május 08.

Menü