Széchenyi Terv Plusz
 Vakbarát változat |
Betűméret

Sarah Crossan: A szív helye

Balladisztikus versformájú, szívszorítóan szép történetet írt Sarah Crossan, amikor két fiatal szerelmének krónikáját valós eseményekre, az Írországban 1845-ben elkezdődött burgonyavész nyomán kialakult éhínségre építette fel. 1846-ban az időjárás miatt a burgonyatermés egésze megrohadt, az embereknek pedig nem volt már tartaléka a korábbi évekről sem. Az éhezés, a betegségek (vérhas, kolera, tífusz) miatt a lakosság közel fele éhen halt. A történet egyes szám első személyű elbeszélője a fiatal lány, Ellen Quinn (Nell), szüleivel, édesapjával, Michaellel édesanyjával, Maryvel és öccsével, Owennel tisztes szegénységben él a földbirtokos uraság földjén. A nyitott, érdeklődő lány nagyon szeret olvasni, főként verseket, de el kell szegődnie a nagy házba mosogatólánynak, mert a családja az éhhalál szélére került. Itt ismerkedik meg a földesúr unokaöccsével, és örökösével, John Browinggal. Az ifjú nemsokára felfigyel a szép és értelmes lányra, beszélgetni kezdenek, majd kibomlik egy végtelenül tiszta, kezdetben a testi érzékektől mentes, a lélek húrjait halkan pengető, éteri szerelem. Közben az éhhalál pusztít, meghal Nell kisöccse, az édesapja is egyre gyengébb, majd amikor az apa a lázongó falusiak élére áll, hogy a földesúr magtárából megszerezzék a felhalmozott gabonát, megtörténik a baj, mert Quinn leüti gazdáját, aki ugyan nem hal meg, de azért a vétségért akasztás jár. Nell és John az életüket kockáztatva kiszabadítják a férfit a börtönből, majd a Quinn házaspár, sok más sorstársukhoz hasonlóan elindul a lehetőségek világa, Amerika felé, Nell és John pedig örökre megtalálja egymást… A könyv szövege a maga tiszta egyszerűségével, megejtően szép képekben jeleníti meg a fiatalok mindent felülíró szerelmének történetét. / Forrás: www.kello.hu

A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk

2026. január 26.