Vakbarát változat |
Betűméret

Pataki Ági: Nyitottan a világra

A hetvenes évek egyik legkeresettebb és legismertebb modellje mindig visszafogott eleganciájáról, „diszkrét bájáról” volt híres, soha nem hivalkodott sikereivel, ismertségét is mindig a helyén kezelte. Mostani albumszerű kötetében beavatja az olvasókat életének eseményeibe, amikor születésétől kiindulva napjainkig, betekintést enged életpályájába. A hetvenes években a véletlennek köszönhetően lett a Fabulon „arca” ez hozta meg számára az országos ismertséget, majd miután bekerült a Váci utcai Rotschild Klára ikonikus szalon manökenjei közé egyenesen ívelt felfelé a pályája. Számos külföldi bemutatón vett részt, igazi sztármanöken volt a hetvenes években. Húsz esztendőn keresztül modellkedett, de közben a ’80-as években, elindította saját vállalkozását, két divatbutikot is működtetett a Váci utcában, amely annak idején a hazai „divatdiktátorok” központja volt. A 2000-es évek elején éles váltással filmproducerként „mutatkozott” be a mozinézőknek, többek sorában az Üvegtigris című hatalmas kasszasikert magáénak tudó, többrészes filmet is ő és harmadik férje, Kovács Gábor menedzselték. Pataki Ági időről időre meg tudott újulni, mert mindig nyitott volt a világra, vallomásában azt is leírja, hogy csapatjátékosként mindig tehetséges emberek vették körül olyanok, akiktől tanulni tudott és inspirálták őt a pályáján. Miközben peregnek az életképek, aközben megéled a szocializmus építésének időszaka, a besúgások (Pataki Ágiról is jelentettek), a politikai megbízhatóság feltételrendszere és az egész magunk mögött hagyott „átkos korszak”, amelyből Pataki Ági szépségével, tehetségével mindig kiragyogott. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 659 P 42
 

2022. január 05.