Vakbarát változat |
Betűméret

Pamela Druckerman: Se hiszti, se nyafogás

Pamela Druckerman neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak, mert már két könyve is megjelent hazánkban. az egyik a francia nők szépészeti trükkjeiből ad ízelítőt, a másik pedig - egy több alkalommal is kiadott munka - a gyermeknevelés egy, a megszokottól eltérő módszerét mutatja be, amelyet a francia szokások ihlettek, és amelynek alapelve az, hogy a kisgyermekek kell a helyét elfoglalnia egy családban a felnőttekhez alkalmazkodva, nem pedig a szülőknek kiszolgálniuk minden módon, magukat és addigi életüket feladva a kicsi igényeit. Ez utóbbinak új címmel megjelenő edíciója a jelen kötet. A szerző, Pamela Druckerman Párizsban töltött néhány évet, s nem gondolta, hogy éppen a francia szülők nevelési gyakorlata, szokásai fogják magukkal ragadni, hiszen a franciák közismerten inkább a konyhájukról, divatjukról és sármjukról híresek. Ráadásul az ottani anyák szerint ők nem csinálnak semmi különöset gyermekeikkel. Gyermekeik mégis 2-3 hónapos koruktól átalusszák az éjszakát, míg az amerikai gyerekeknél az első év az éjszakázásé. Azt kellett látnia, hogy választott hazájában nincsenek szerepmodellek, követendő szuperanyák, mint Amerikában, mégsem kell huszonnégy órás szolgálatnak tekinteni az anyaságot. A francia hölgyek - szemben angolszász sorstársaikkal - mindig szakítanak időt magukra, van tekintélyük a gyermekek előtt és irigylésre méltóan nyugodtak. Miközben a szerző még két gyermeket hozott a világra, ennek a titoknak próbált a nyomába szegődni abszolút elfogultság mentesen, olyan témákat érintve, mint a várandósság tüneteinek kezelése, az alvásra, válogatás nélküli evésre, szobatisztaságra és illemre szoktatás, vagy a szülői tekintély megőrzése. A valóban megszívlelendő tanácsokat tartalmazó, olvasmányos nevelési útmutatót jegyzetek és bibliográfia, illetve a francia gyermeknevelési kifejezések gyűjteménye zárja. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 370 D 92
 

2023. április 21.