Vakbarát változat |
Betűméret

Margit Benes-Oeller: A klímabarát kert

A klímaváltozás mára a szakemberek általi „riogatásból” megélt tapasztalat lett: az idei nyár évszázados aszállyal sújtotta Amerika, Európa és Ázsia jelentős részét. Azonban e folyamatokkal szemben mi magunk is felléphetünk, lokális környezetünkben is van mód arra, hogy olyan klímabarát kertet alakítsunk ki, amely egyrészt otthonunk, szűkebb vidékünk klimatikus viszonyaihoz passzol, másrészt a jól elhelyezett növénytársulások révén még akár javít is azon. A jelen kötet szerzője bemutatja, milyen változókat kell figyelembe vennünk kertünk kialakítása során. A megfelelően elrendezett fák, bokrok és egyéb lágyszárú növények képesek lehetnek a talaj nedvességtartalmának megőrzésére, annak újratermelésére, egymás segítésére, s nem mellesleg, olyan élhető és békés környezetet és atmoszférát teremtenek kertünkben, ahol a napi gondoktól, a stressztől is megszabadulhatunk. A körforgásos gazdálkodás a klímabarát kert alapja, vagyis hogy az erőforrásokat ne vonjuk ki környezetünkből, hanem azt visszaadva egy folyamatosan működő és megújuló rendszert hozzunk létre: ezt például a mulcsolással, trágyázással, komposztálással érhetjük el legjobban. Emellett a biodiverzitás kialakítására és fenntartására is érdemes odafigyelnünk: minél több faj (állat, növény és gomba) él és fejlődik kertünkben, annál stabilabb lesz ez a mikro-ökoszisztéma. S mivel az élet alapja a víz, a kizsákmányoló vízgazdálkodás helyett szintén a megújuló forrásokra (esővíz eltárolása, páracsapdák kialakítása magasabb fűvel és más növényekkel, kerti tavacska létesítése) kell alapozni kertünket. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 635 B 50
 

2022. december 06.