Vakbarát változat |
Betűméret

Lorraine Kaltenbach: A katonkirályné titka

Nemrég jelent meg, az Európa Kiadó gondozásában Christian Sepp: Zsófia Sarolta (202113124) című kötete, amely Sisi legkisebb húga, Ferdinand d’Orléans feleségének életét mutatta be. Most Lorraine Kaltenbach francia szerzőnek, illetve a Helikon Kiadónak köszönhetően Erzsébet egy másik húgának, a Marcel Proust által „katonakirálynénak” elnevezett, a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyság uralkodóházába beházasodott Mária Zsófiának életét ismerhetjük meg, valamint a házasságtörő kapcsolatból született lányával, Daisy-vel való kapcsolatát. A lány valódi kilétét annak idején eltitkolták a nyilvánosság elől, és a szerző is csak nemrég tudta meg, hogy távoli rokona Daisynek (a dédnagyanyja, Hélène az eltitkolt lány unokatestvére volt). Ezután kezdett kutatómunkába Mária Zsófiával és Daisy-vel kapcsolatban, és született meg jelen kettős biográfia. A szerző azon történelmi pillanat felidézésével kezd, amely talán a legjobban beleégett az olaszok emlékezetébe, nevezetesen a Gaeta erődjénél folyt csatával, ahol a királyné is hősiesen helyt állt, ám végül férjével együtt kénytelen volt Rómába menekülni. Amikor pedig a Risorgimento már a Pápai Államot fenyegette, a trónfosztott királyi pár Párizsba költözött, később pedig a Starnbergi-tó partján telepedett le, miután Lajos nevű bátyjától megvásárolták a garatshauseni kastélyt. De vajon miként telt gyermekkora Münchenben és Possenhofenben? Milyen volt a kapcsolata szüleivel és testvéreivel? Hogyan köttetett meg a calabriai herceggel, Ferenccel való házasság? Miként vezetett az útja Prágán és Bécsen keresztül Nápolyba? Hogyan kerültek nem sokkal később, Ferdinánd király halála után a trónra? Mi minden történt rövidre szabott uralkodásuk alatt, 1859 májusa és 1860 ősze között? Hogyan telt a római száműzetés, IX. Pius pápa, egyben a Bourbonok lekötelezettjének oltalma alatt? Miként pattant ki az a botrány, melynek keretében hamisított pornográf képeket terjesztettek a királynéról? Hogyan keveredett szerelmi viszonyba az elszegényedett brüsszeli nemessel, Emmanuel de Lavaÿsse-al, aki önkéntesként szolgált a pápai zuáv ezredben? Hogyan született meg 1862-ben Daisy (teljes nevén: Mathilde Marie Sophie Henriette Elisabeth Louise), és a bajor uralkodócsalád nyomására miként volt kénytelen titkolni őt egész életében? Mi történt később Emannuellel? Miként teltek Mária Zsófia későbbi évei Párizsban, majd Bajországban? Milyen sikertelen próbálkozásai voltak, hogy valahogy visszakerülhessen a trónra? És mi tudható az 1896-ban elhunyt Daisy életéről? Mindez kiderül az érdekfeszítő biográfiából. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 920 K 13
 

2022. november 15.