Lackfi János: Elmúlik
Lackfi János lírája az elmúlt években a kereszténység istenélményével, a krisztusi életérzés személyiségformáló erejével itatódott át. A Miért engedi Isten? után egy újabb, keresztény alapokon álló, valamint a mindennapi élet kérdései felett töprengő, naiv filozófus lírai maszkja által dominált verseskötettel lép olvasói elé. A költeményekre, miként a felidézett korábbi kötet esetében, a könnyed élőbeszédszerű megnyilatkozás, de e kollokviális közvetlenséget – a hétköznapi tapasztalatokon keresztül átszűrődő – evangéliumi látásmód mélyíti. A banalitások ebben az esetben is sorjáznak, melyeket olvasva akár az egész életet e banalitások soraként is olvashatnánk, mégis, végső soron oda lyukad ki a költő, s erre próbálja olvasóit is rávezetni, hogy e könnyed semmiségek mögött valami mélyebb, elemibb dolgot is tetten érhetünk. „Ez a könyv arról is beszél, ami nem múlik el: a kegyelem, a valódi élet, a teljes szeretet. Ám a Teremtő ezeket is változatos formába bújtatja, amelyek mind elmúlnak.” E kegyelmi pillanatok nyakon csípésére vállalkozott Lackfi János. A szabadverseket valami kamaszos pimaszság hatja át, a teológiai és ontológiai mélységet egy pillanat alatt ellensúlyozza egy váratlan, meghökkentő képpel: „Mire egyet pislantok, / Isten már kétszer átúszta a végtelent, / kezicsókolommal köszön neki a halál, / és mikor Bell feltalálta a telefont, / már volt két nem fogadott hívása Istentől” (Kezicsókolom). Elmúlik című költeményében afelett mereng, ismét csak a kocsmafilozófusok bölcseleti alteregója mögé rejtőzve, hogy minden elmúlik, az emberiség az időbe belevetve nem tudja megállítani a pillanatot. A jó és a rossz egyaránt tovatűnik ebben a végtelen sodródásban. „Ami elmúlhat, el is múlik, jobb a múlhatatlanba / fektetni be ingó és ingatlan értékeinket” – zárja költeményét. A keresztény értékek mentén szerveződő kötet nem csak keresztény olvasókhoz szól. / Forrás: www.kello.hu
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
Lackfi János lírája az elmúlt években a kereszténység istenélményével, a krisztusi életérzés személyiségformáló erejével itatódott át. A Miért engedi Isten? után egy újabb, keresztény alapokon álló, valamint a mindennapi élet kérdései felett töprengő, naiv filozófus lírai maszkja által dominált verseskötettel lép olvasói elé. A költeményekre, miként a felidézett korábbi kötet esetében, a könnyed élőbeszédszerű megnyilatkozás, de e kollokviális közvetlenséget – a hétköznapi tapasztalatokon keresztül átszűrődő – evangéliumi látásmód mélyíti. A banalitások ebben az esetben is sorjáznak, melyeket olvasva akár az egész életet e banalitások soraként is olvashatnánk, mégis, végső soron oda lyukad ki a költő, s erre próbálja olvasóit is rávezetni, hogy e könnyed semmiségek mögött valami mélyebb, elemibb dolgot is tetten érhetünk. „Ez a könyv arról is beszél, ami nem múlik el: a kegyelem, a valódi élet, a teljes szeretet. Ám a Teremtő ezeket is változatos formába bújtatja, amelyek mind elmúlnak.” E kegyelmi pillanatok nyakon csípésére vállalkozott Lackfi János. A szabadverseket valami kamaszos pimaszság hatja át, a teológiai és ontológiai mélységet egy pillanat alatt ellensúlyozza egy váratlan, meghökkentő képpel: „Mire egyet pislantok, / Isten már kétszer átúszta a végtelent, / kezicsókolommal köszön neki a halál, / és mikor Bell feltalálta a telefont, / már volt két nem fogadott hívása Istentől” (Kezicsókolom). Elmúlik című költeményében afelett mereng, ismét csak a kocsmafilozófusok bölcseleti alteregója mögé rejtőzve, hogy minden elmúlik, az emberiség az időbe belevetve nem tudja megállítani a pillanatot. A jó és a rossz egyaránt tovatűnik ebben a végtelen sodródásban. „Ami elmúlhat, el is múlik, jobb a múlhatatlanba / fektetni be ingó és ingatlan értékeinket” – zárja költeményét. A keresztény értékek mentén szerveződő kötet nem csak keresztény olvasókhoz szól. / Forrás: www.kello.huA kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
2025. július 25.