Vakbarát változat |
Betűméret

Kondor Vilmos: Második magyar köztársaság

A magyar krimiirodalom nemzetközi ismertségű alkotójának új regénye egy sosemvolt, mégis mindenki számára ismerős Magyarországon játszódik. Ez az ország a II. világháború után különös útra lépett, hiszen különbékét kötött a szövetségesekkel, így lett a köztársasági elnöke ifjabb Horthy Miklós. Az ország látszólag nem hurcolta magával sem a nyilasok, sem a kommunisták történelmi terhét, a fiktív cselekmény mégis számos szálon kapcsolódik az ország 20. századi történelméhez. Maga a bűnügyi történet 1966-ban kezdődik, közvetlenül a Beatles együttes budapesti föllépése előtt. A koncert a rajongó tömegek legnagyobb bánatára elmarad, mert az együttes egyik technikusát holtan találják a hangfalak mögött. Az ügyben a fiatal és tehetséges nyomozó, Nemes Albert jár el, aki Nagy Britanniából kap segítséget egy különös skót detektív személyében. Együttműködésük meglehetősen akadozva indul, pedig Budapest rendőrfőkapitánya, Kádár János gyors eredményre számít. Ám ahogy a nyomozás halad előre, egyre sötétebb és súlyosabb ügyekre derül fény. Ebben az időben a budapesti alvilágot a csepeli szabadkikötő csempészbandájának vezetője, a Játékos fedőnevű alak irányítja, aki a gyanú szerint érintett lehetett a hangtechnikus halálában. Ugyanakkor valami dekadens vidám hangulat fedi el ezt az alvilágot és a sötét múltat, mert hangosan szól a rock and roll, a Hungária együttes megannyi remek száma. Azért a múltból mégis földereng néhány arc, mint a „reverendás gyilkos”, Kun páter alakja, vagy Puskás Ferenc képe, az 1946. évi népbírósági perekben elítéltek figurája. Vagyis kiderül, hogy a képzeletbeli Budapest mégis magával hurcolja sötét múltja számos emlékét. A nyomozás történetének középponti figurája Nemes Albert, a nyomozó, aki éles eszével és mértéktartó iróniájával beszéli el a különös történetet, amelynek legtöbb szereplője valóságos személy, csak épp itt nem olyan és nem abban a pozícióban van, ahogy az olvasók ismerni vélik. A részletekben gazdag, lassan, de szélesen áradó cselekményű bűnügyi regény a krimi műfaj noir változatának olvasmányos darabja. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: K 38
 

2022. december 28.