Életünk 2025. 1. szám

Azon túl, hogy fájdalmas a háború pusztításait látni, sokszor jut eszünkbe, mi marad a végén, mit viszünk ebből tovább? Lesz-e vége és ha igen, tanulunk-e belőle? Éppen ezért talán nem is meglepő, hogy a lapszám Báger Gusztáv második világháborús emlékidézésével veszi kezdetét. A szerző írása arra világít rá, miként épülnek be a háború borzalmai egy kisfiú hétköznapjaiba, milyen a háború miatt elveszíteni szeretteinket, nélkülük felnőni. Az apait helyettesítő anyai szeretettel miként válnak a hiányok, a veszteségek, az értelmetlen konvenciók életünk alkotóelemévé. Traumáinkat hogyan adjuk át örökségül az utánunk következő generációknak. Báger Gusztávtól hiteles képet kapunk, arról hogy hogyan lehetett Herénynél a Don-kanyarba induló katonáktól utoljára búcsút venni, milyen volt 6-7 évesen büszke katonai motortulajdonosnak lenni, Csörötnek közelében sírva csokoládét zsákmányolni, eltemetett katonai raktárba zuhanni, kézigránátot kemence tetején rejtegetni, dühös rokonoktól értelmetlen pofonokat kapni, drága Mamák sóhaját hallgatni: „csak ne ismétlődhessen meg…”, kulák minősítéssel egy zsákban életet cipelni, végül közgazdász diplomával akadályokat ugrani. Sajnos kevesen vannak már, akik a hetven évvel ezelőtti esemőényekről mesélnek. Történetükben komplexen benne vannak a 20. század sebei. Báger Gusztáv életének története bár fájó Apa-Isten hiányokkal küszködő, mégis erőforrása lehet a fiatal generációknak. Versekkel jelentkezik még: Acsai Roland, Kovács István, Balog Robert, Babics Imre, Hegedűs Gyöngyi, Bozók Ferenc, Debreczeny György, Turczi István, Oláh András, Péntek Imre, Csontos Márta. Tóth Csaba festőművész tanulmányában azt veszi sorra, hogyan miként lett a Derkovits-életmű inspiráló erő a vasi képzőművészek számára. A felsorakoztatott alkotók közül volt, aki személyesen ismerte, elleste, mások szinte tudattalanul építették be képzőművészetükbe a nagy előd stílusát, technikáit. Zalán Tibor Belgrádban megszervezett kötetbemutatóján ismerkedett meg Danko Stojnic orvossal, aki mellesleg novellista is. Bevallása szerint: „érdekelt mit ír; aki érdekes az emberek számára – a tévedés beismerésével – íróként nem lehet érdektelen.” Fordításának köszönhetően megismerhetünk egy újabb világot. Az Életünk folyóirat kezdetektől nagy hangsúlyt fordított az emigráció irodalmának, képzőművészetének megismertetésére. Ám ha az 1956-os forradalom utáni emigráció képzőművészeit próbáljuk vallatni a műveikről, bizony nincs könnyű dolgunk. Nehezebbnek ígérkezik, mint az irodalmi emigráció kutatása. A tárgyak behozatala, rejtegetése és egyéb fenyegető körülmények logikus válasznak tűnhetnek, ám azért érdemes Sümegi György hivatkozásokkal ellátott esszétanulmányában pár apró részletre felfigyelni. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár a Vasi rádiótorta és más valós és nyelvi édességek című tanulmányában a rádiótorta, rádiós szelet nevének eredetét tárja fel. A név kialakulásának lehetséges forgatókönyve mellé, megkapjuk annak receptjét is, így nem csak érteni fogjuk, de érezni, kóstolni is. Teljességre nem törekvő ajánlómat Csontos Márta A pofon című verséből idézett sorokkal zárom:

„arcom vöröslött a zavar fénye, s most,
annyi év után is értetlenül állok,
nem tudom levonni a tanulságot,
a feloldozáshoz nincsenek meg a hozzávalók,
a múlt öntőformájába beleragadt az anyag,
a véső is ott maradt a szobrász asztalán.”
 

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta