Életünk 2020. 1. szám

 


Az Életünk lapszámoknál megszokhattuk, hogy nincsenek mereven elhatárolt rovatok, általában inkább van egy rejtett gondolatiság, egy tematika, ami köré gyűlnek a tanulmányok, kritikák, tárcák és regényrészletek, az egyes egységek között pedig a versek az átvezető elemek. Ezt a gondolati gerincet a januári számban talán az alábbi idézet tudná leginkább megragadni:

Ami igazán nehéz, az mindig a múltban van. (Szvoren Edina).

A múltat vizsgáló alkotások közül a Szombathelyen született író Csikós Attila tárcáját emelném ki. A történet egy zongorahangolás alkalmával feltörő múltbéli emlék jelenre gyakorolt hatásait mutatja be a délelőtti napfényben, hideg sör kortyolgatása közben. Bődy József egész életére kiható, utólag értelmet nyerő és adó döntéseit tartalmazza a Magyar odisszea a XX. században (Szombathely, 2014.) című kötet, melynek kapcsán Borsi-Kálmán Béla múlt és jövő összefüggéseit kutatja. A fiú, Bődy Bertalan így tekint apja életútjára:

Az 1944-ben hozott döntése, hogy családjával elhagyja Magyarországot, életre szóló kérdést jelentett. Mindezek a döntések végül helyesnek és életszerűnek bizonyultak. Ezek mutatják, hogy kitűnően mérte fel a történelmi helyzeteket és valódi előrelátása volt.

A múlt jelenben történő értelmezéseként tekinthetünk azokra az irodalomtörténeti kutatásokra, melyek eredményeként Gömöri György napjaink egyik legjelentősebb Békássy Ferenc kutatójává vált. Negyvenéves munkáját foglalja össze, melynek fontos mérföldkövei az Életünk korábbi lapszámaiban megtalálhatóak (Életünk 1995/11., 2001/3.). Gömöri közreműködésével 2016-ban megjelent Alien in the Chapel című angol Békássy-kötet, mellyel egy fejezet végére ért. Ám a kutatói szenvedély tovább ég:

Lezárult a Noel-levelek kutatásának története; de nem maga a Békássy-hagyaték-kutatás, ami a Noel-James Strachey levelezés átvizsgálásával és egy, Békássy Emmától Dickinsonnal átküldött Békássy-búcsúlevél felfedezésével azóta is hozott néhány értékes új eredményt.

Az ajánlóm végére pedig egy igazi „nagy durranást” tartogattam, ez pedig nem más, mint Füleki Gábor „A dal madárrá avat” című tanulmánya, melyben Weöres Sándor költészetének hatásait vizsgálja az egyéb művészeti ágakra. Különös tekintettel költészete zeneiségét elemzi, hisz Füleki szerint „alapvető törekvése volt költészetét mennél zeneibbé tenni, a nyelvvel elérni a tiszta muzsikáig”. Izgalmas tanulmány, melyben megtalálható Weöres Sándor 1967-ben tett vallomása a zenéről.

A lapszámot ez alkalommal Csikós Attila író különleges hangulatú fotográfiái illusztrálják.

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta