Vakbarát változat |
Betűméret

Új év - új én

Az újévi fogadalmakhoz, inspirálódáshoz kollégáink személyes kedvenceit ajánljuk. Olyan könyveket válogattunk össze, melyek nagy hatással voltak ránk, tanultunk belőlük valamit, vagy nehéz helyzetekben segítségünkre voltak.


Hermann Hesse: Sziddhárta. Hindu rege

H 65

Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenteljesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.

A Nobel-díjas író regényében az ifjú Sziddhárta szüleit hátrahagyva keresi az igazságot, az élet értelmét. Önsanyargató aszkétaként megtanul gondolkodni, várni és böjtölni, majd a Buddhával való találkozás hatására saját útját járva próbál közelebb kerülni a legfőbb tudáshoz. Sorsa a világi örömök hajszolásával folytatódik, hogy aztán lelki újjászületése során, a szemlélődés, a szeretet és a lemondás tapasztalatának birtokában elérjen a végső bölcsességhez, az igazi boldogsághoz.
Hesse regényében az élet örök körforgása, önmagunk megismerésének fontossága és a mindent átható szeretet, a keleti bölcselet és a keresztény tanítás legalapvetőbb gondolatai elegyednek.
Nyitott szívvel, szeretettel élni, tanulni kudarcainkból, elfogadni hibáinkat, türelemmel és figyelemmel fordulni minden létező felé – ez Sziddhárta tanítása. Gondolatébresztő olvasmány, mely az év bármely napján segítségünkre lehet.

Varga Dorottya


Susan David: Érzelmi rugalmasság

150 D 31

Az érzelmi rugalmasság azt jelenti, hogy végtelen számú zaklató gondolatunk és érzésünk lehet, mégis sikerül úgy cselekednünk, hogy azt az életet tudjuk élni, amelyet szeretnénk. Ezt jelenti, hogy hátrébb lépünk és leakadunk a horogról.

A szerző lépésről-lépésre megmutatja, mik azok a merev viselkedési módok, berögződések, melyek sokszor észrevétlenül mozgatnak bennünket. Rádöbbent, hogy milyen álpárbeszédeket folytatunk magunkban, például amikor előre elképzelünk valami negatív, feszültséget keltő helyzetet és amitől egyből plafonon vagyunk, pedig a valóságban lehet, hogy pozitívan alakul az adott esemény.
A könyvben többek között foglalkozik az elfojtással, szorongással, az elengedés (megbocsátás) fontosságával. A társadalmi nyomásokkal, elvárásokkal szemben a saját értékeink meghatározását – követését támogatja.
Ajánlom az újévi inspirációhoz, mert megvalósítható gondolatokat tartalmaz, önreflexióra ösztönöz, további olvasnivalót is lehet belőle meríteni.

Waldinger Dóra


Edith Eva Eger: A döntés

323 E 29

Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit veled tettek. De dönthetsz, hogy most hogyan élsz.

Edith Eva Egert 16 évesen hurcolták el szülővárosából, Kassáról Auschwitzba, családjával együtt. Szüleit Mengele gázkamrába küldte, Edith nővérével együtt túlélte a borzalmakat, bár élete egy hajszálon múlt. A háború után Amerikában kezdett új életet, 53 évesen lett klinikai szakpszichológus. Arra tanítja pácienseit, hogy bocsássák meg a múltjukban történteket, szabaduljanak meg félelmeiktől. Ez saját döntési szabadságunk: kiszabadulhatunk a saját magunk által létrehozott börtönünkből. Memoárja 90 éves korában jelent meg, elsöprő sikert aratott az egész világon. A koncentrációs tábor által okozott trauma feldolgozásának folyamatát írja le.

Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.

Edith Eva Eger S. Takács András és Cseke Eszter dokumentumfilmjében vallott életszemléletéről, beszélt szenvedéseiről, a túlélésről, majd a boldogság megtalálásáról. (On the Spot – Az ellenség gyermekei)
A tavaszi járvány idején is üzent olvasóinak. Elmondta, hogy nem akar a vírus miatt félelemben élni: „Ugyanez a hozzáállás tartott életben Auschwitzban is.” 

Horváthné Kupi Ildikó


Eszterhai Katalin: Akaratunk gyógyereje. Gyógyító ételek, lélekvidító történetek, hasznos tanácsok, hogy szemünk és lelkünk újra ragyogjon.

613 E 95

Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő, televíziós producer. 1987-ben férjével és lányaival Olaszországba költöztek, majd két év múlva Kanadába, ott találtak új hazát. A szerző a 2010-es évektől egymás után jelentette meg lélekhez szóló, elgondolkodtató könyveit. Elsőként adták ki 2016-ban az Akaratunk gyógyerejét, melyben Katalin saját szembetegségére talált gyógyírt.
Összegyűjtötte azokat az ételeket, italokat, fűszereket, zöldségeket, gyümölcsöket, melyek hozzájárulhatnak látásunk javításához, erősíthetik szervezetünk betegségekkel szembeni ellenálló képességét. Könyvében a természetgyógyászat, az egészséges táplálkozás találkozik az egészséges gondolkodással.
Ám mindez sokkal több holmi receptkönyvnél – gyönyörű fotókkal kísérve – Katalin mesél ételekről, tájakról, emberekről… Mindezt finom, szelíd női hangon, csupa reménnyel, hittel, szeretettel. Bárki, akinek szeme egészséges is, csodálattal olvashatja ezt a kötetet, ahogyan a szerző más munkáit is (többek közt a Légy az élet csodálója. Éljünk úgy, ahogy a madár dalol).

Vörösné Adler Erika


Viktor E. Frankl: Az élet értelméről

615 F 91

Cselekvően, szeretve, végül pedig szenvedve adunk értelmet az életnek. Mert ahogy az ember állást foglal a cselekedeteit és szeretetét érintő életlehetőségei korlátozásával szemben, ahogyan ehhez a korlátozottsághoz viszonyul, ahogyan ilyen korlátok közé szorítva a szenvedést magára veszi, értékeket valósíthat meg.

 

…nemcsak értelmes igent mondani az életre minden körülmények között – hiszen maga az élet értelemteli -, hanem minden körülmények között lehetséges is.

A kötetben közölt szövegek Viktor E. Frankl pszichiáter, holokauszt-túlélő 1946 márciusában és áprilisában, a bécsi Ottakring kerület népfőiskolájában tartott három előadásának írott változatai. Az előadó a később világhírűvé vált terápiás módszerét, a logoterápiát mutatta be, amelynek középpontjában az élet alapvető értékei állnak.
Az első írásban az életértelem forrásairól olvashatunk, a másodikban az orvos-páciens kapcsolatról, végül pedig a koncentrációs táborokban fogvatartottak lelki életéről, pszichológiájáról. Viktor E. Frankl írásai rövid terjedelmük ellenére is mélyenszántó és tanulságos gondolatokat tartalmaznak, árad belőlük a pozitív, életigenlő szemlélet. A könyv segítséget nyújthat mindenkinek, különös tekintettel azoknak, akik kilátástalannak érzik az életüket, betegséggel, illetve traumákkal küzdenek. Ajánlom a szerzőtől a Mégis mondj igent az életre! című kötetet is, melyben a koncentrációs táborban átéltekről számol be.

Molnár Andrea

Az ajánlóban szereplő könyveket kérhetik Könyvterasz szolgáltatásunkkal!

2021. január 07.