Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Kaffehr Béláról, a vasi sajtó- és kultúrtörténet jeles alakjáról | előadás A Berzsenyi Dániel Könyvtár tisztelettel meghívja Önt a helytörténeti klub
következő programjára
 
Kafferhr Béláról, a vasi sajtó- és kultúrtörténet jeles alakjáról
című előadásra
 
Közreműködnek
Nagyné Piroska Lilla nyug. könyvtáros és
Orbán Róbert helytörténész
 
Kaffehr Béla 1855-ben a Somogy megyei Kürtösön született. Kaposváron és Nagykanizsán tanult, majd 1877-ben Törökországba ment, ahol belépett a hadseregbe. Harcolt az orosz-török háborúban, ahonnan sebesülése után tért haza. Harci érdemeiért kitüntetésben részesült. Hazatérte után íróvá, újságíróvá vált, de versírással is foglalkozott. Több lapnak is dolgozott. Hírlapírói munkásságát 1873-ban műfordításokkal kezdte meg a Vasárnapi Újságnál. Emellett önálló kötetei is jelentek meg. Verseit, szépirodalmi műveit Kőváry Béla néven tette közzé.
Élete és tevékenysége Somogy, Zala és Vas vármegyékhez kötötte. 1879-ben költözött Szombathelyre, de kezdetben még ügyészségi írnok volt Zalaegerszegen. 1886-tól élt életvitelszerűen a megyeszékhelyen, ahol a későbbiekben lapszerkesztőként dolgozott. Nevéhez fűződik a Vasvármegye című társadalmi és gazdasági lap megalapítása 1889-ben.
A közéletnek és a társasági életnek is jelentős, aktív résztvevője volt, fáradhatatlanul tevékenykedett a város fejlesztése érdekében. Időközben családot alapított, hat gyermeke született.
52 éves korában, hirtelen érte a halál. Szombathelyen, a Szent Márton úti sírkertben van eltemetve.
 
Regényes életéről bővebben

Kaffehr Béla két könyve és a Berzsenyi-szobor felavatására általa szerkesztett Berzsenyi-emléklap a Vasi Digitális Könyvtárban
Verőfényes napok - humoreszkek https://vdk.bdmk.hu/eredmenyek?rnums=54479
Költemények https://vdk.bdmk.hu/eredmenyek?rnums=54400
Vasvármegye Berzsenyinek https://vdk.bdmk.hu/eredmenyek?rnums=56085
 
Kőváry-Kaffehr Béla (Ali efendi) kitüntetése: a Medzsidje-rend V. osztálya
 
Kőváry Béla: Utazásom Törökországban, a Görög-szigeteken és Szerbiában

2026. szeptember 22.

Menü