Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

„Szellemi azonosulásával érzett rá portréalanyai személyiségére”
110 évvel ezelőtt született és 30 évvel ezelőtt halt meg a szombathelyi születésű Reismann Marian fotográfus, fotóművész. Jómódú zsidó polgárcsaládból származott. A helyi izraelita népiskolában végezte tanulmányait, az első négy osztályt magántanulóként, s onnan 1921-ben került be a Szombathelyi M. Kir. Ált. Leánygimnáziumba, ahol 1929-ben érettségizett. A szakma alapjait Knébel Jenőtől sajátította el, de később kapcsolatba került Kraszna-Krausz Andorral (szintén Szombathelyen született), a magyar fotóirodalom jelentős képviselőjével, az angol Focal Press megalapítójával is, aki idősebb bátyja, Ferenc osztálytársa volt. Első fényképezőgépét 13 éves korában kapta és másik testvére, János hatására kezdett el fotózni. Érettségi után a Müncheni Állami Fényképészeti Tanintézetbe járt. Az iskola elvégzése után Berlinbe dolgozott fotósként. 1932 márciusában hazatért: először Szombathelyen dolgozott Knébel Jenő fényképésznél, majd Budapestre költözött. Mivel müncheni képesítését nem fogadták el, amatőrképek kidolgozására nyitott üzletet. 1934-ben mestervizsgát tett és megnyitotta Fotó Marian névvel önálló portréműtermét. Újszerű táncfotóival, gyermekfelvételeivel hamarosan ismert fényképész lett, iskolát teremtett. A gyermekfényképezés mellett a művészeti élet hírességeiről készült portréival is hamar nevet szerzett. 1945 után elsősorban politikai témájú képeket készített, majd miután megbízhatósága megkérdőjeleződött újra visszatért a műtermi fényképezéshez. 1951-től 1967-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium fotó-szakosztályának tanára volt. Több egyéni és csoportos tárlaton szerepelt: 1973-ben könyvtárunkban volt kiállítása, 1987-ben a két világháború között dolgozó magyar női fotográfusok munkáiból Rómában rendezett kiállításon mintegy 20 képét láthatták az érdeklődők, a Magyar Fotográfiai Múzeum 2003-ban rendezte meg Reismann Marian és Reismann János életműkiállítását. Nyolcvanadik életévében, 1991. szeptember 28-án halt meg Budapesten.


Kincses Károly „Soha nem akartam innen elmenni, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.”

Tegnap délután megnyílt V. Reismann Marian fotóművész kiállítása – Vas Népe, 1973. október 2. 8.o.
Beszélgetés Reismann Marian fotóművésszel – Vas Népe, 1973. október 7. 9.o.
Megmártóztak a feledésben : a két Reismann fotókiállításával nyílt meg a III. Zsidó Művészeti Fesztivál – Vas Népe, 2005. szeptember 9. 7.o.

2022. július 08.

Menü