Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

„Aki megfordult benne, az visszatérő vendég lesz”
Helytörténet a javából sorozatunkban legutóbb a Május 1. söröző megnyitásának évfordulójáról írtunk, de időrendben ide kívánkozik a szombathelyi Tó vendéglő 1966. május 1-jei megnyitása is. 55 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a város kultikus étterme. A korabeli újságcikk alapján első fogyasztói győri, szőnyi és budapesti turisták voltak. A téglagyár helyén létrehozott mesterséges tó partján felépült vendéglátóhely 200 személyes kerthelyiségéből pazar kilátás nyílt a környező dombokra. Fantasztikus kialakítása ellenére két héttel a nyitás után mégis bírálat érte, mivel nem tudta kiszolgálni a „város egyik legszebb pihenő-szórakozóhelyére” érkező embertömeget: „a kora délután érkezők hosszas sorbaállás után még csak hozzájutottak egy-egy pohár italhoz, a gyerekek fagyihoz, de később már egy pohár málnaszörpöt sem lehetett kapni.” Virágkorát az 1980-as években élte, amikor bővítés és korszerűsítés után egyszerre, két teremben 250 főnek tudtak tálalni és további 100 ember fért el a teraszrészen. Naponta 600 főnek főztek, még a szomszédos Toronyba is innen szállították az ebédet az általános iskolásoknak. Ebben az évtizedben vendéglátói oktatási kabinet is működött benne, itt képezték a megye áfészei részére a leendő szakácsokat, cukrászokat és felszolgálókat. Több tulajdonosváltás és több évtizedes működés után 2020. augusztus 26-án a Tóvendéglő Facebook-oldalán jelent meg a hír, miszerint a vendéglő csapata 2021. január 1-től a Park Hotel Pelikánba költözik, az épület pedig a továbbiakban irodaépületként hasznosul.




Szemelvények a témáról korabeli lapokból:
Épül a Tó-vendéglő - Vas Népe, 1965. március 21. 8.o.
Megyénkben ünneplik május elsejét - Vas Népe, 1966. május 1. 12.o.
Tóparti "látomás" - Vas Népe, 1966. május 18. 3.o.
Holnaptól nagyszabású jubileumi Expo Szombathelyen, a Skála Gyöngyös Áruházban - Vas Népe, 1984. október 3. 4.o.

2021. május 02.

Menü