Vakbarát változat |
Betűméret

„A gyorsírás a leghasznosabb s legkellemesebb művészetek egyike.”

A gyorsírás a 19. században jelent meg Magyarországon, „egyenesen a modern gyorsírás megalapításának hazájából, Angliából.” Az első magyar, ezzel a témával foglalkozó könyv 1820-ban jelent meg Gáti István tollából, de az igazi áttörést Danzer J. C. német nyelvű tankönyvének fordítása hozta meg, amely alapján megjelenhetett a később alapműnek számító Kovács Imre: Stenographia, vagy a sebes, másképen a gyorsírás mestersége című munka egy évvel később. A gyorsírás szükségessége a reformkor idején vált nyilvánvalóvá, amikor alig akadt olyan személy, aki a „jegyzésekre” vállalkozott volna. A cenzúra miatt az országgyűlési beszédek utólag, többnyire emlékezetből lettek vázlatosan feljegyezve. Az első magyar országgyűlési gyorsíró Hajnik Károly volt: 1832-ben ő jegyezte le a pozsonyi országgyűlésen elhangzott beszédeket. Vas megyében 1841-ben került először szóba az újszerű tudomány: adakozás indult sebesíró foglalkoztatására. 1843-ban a helyi nemesek azt szorgalmazták, hogy az országgyűlés naplóját gyorsírók szerkesszék, majd szintén ebben az évben rendezték meg Pesten az első magyar gyorsíró versenyt. Szombathelyen ez első megmérettetésre 1931 júliusában került sor a reáliskola fizikai előadótermében. 100, 120, 150 és 200 szótagos versenyekre lehetett jelentkezni 20 fillér nevezési díj ellenében. A győztesek oklevélben és könyvjutalomban részesültek, a legszebb eredményeket felmutató helyi intézmény pedig megkapta a Dr. Ujváry Ede vándorserleget. A közölt cikkekből az is kiderül, hogy végül ki nyert és melyik iskola kapta a becses trófeát.

Szemelvények a témáról korabeli lapokból:
Az első szombathelyi gyorsiró verseny sikere - Vasvármegye, 1931. július 18. 2.o.
Az első szombathelyi gyorsiró-verseny - Vasvármegye, 1931. július 7. 6.o.
A junius 17-iki gyorsiro verseny programmja - Vasvármegye, 1931. július 14. 6.o.

2021. július 07.