Gyenesh Judith: Az ítéletet végrehajtották
Gyenes Judith életét többször is alaposan felforgatta a történelem. 1932-ben született, értelmiségi-földbirtokos családba. A neves, ám rendkívül szigorú bentlakásos iskola, a Sacré Coeur növendéke volt, majd mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Származása miatt azonban nem tanulhatott tovább, 1951-től Nógrád megyében dolgozott mezőgazdászként, majd egy közlekedési balesetben szerzett súlyos sérülést követően visszaköltözött a fővárosba. 1953-ban szeretett bele a nála tizenöt évvel idősebb távoli rokonába, Maléter Pálba, és szülei tiltakozása ellenére 1954-ben házasságot kötöttek. Arról a magas rangú katonatisztről van szó, aki az ’56-os forradalom fontos szereplője, rövid időre a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere lett, és akit 1956. november 3-án a tököli szovjet bázison letartóztattak, a Nagy Imre-perben halálra ítéltek, 1958. június 16-án kivégeztek, és ezt követően jelöletlen sírba helyezték. Maléter Pálné, aki 1955 óta az Agrártudományi Egyetemen dolgozott, 1957 februárjában elvesztette az állását. Hosszú ideig csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni, még leánykori nevén sem igen tudott sokáig egy helyen megmaradni, ráadásul a lakásukat is elvették tőle. Éveken át szélmalomharcot vívott a hatóságokkal, hogy kiderítse, hol nyugszik a férje. 1967-ben aztán névházasságot kötött egy másik távoli rokonával, a szintén özvegy Ghyczy Liviusszal, az ő halála után pedig előbb eladóként, majd pénztárosként tudott elhelyezkedni. 1983-tól az ORFI-ban volt leltárellenőr, majd miután elvégezte a középfokú orvosi könyvtáros tanfolyamot, az Orvostörténeti Könyvtárban helyezkedett el, ahol egészen 1992-ig dolgozott. Közben eljött a rendszerváltás, egyik alapítója volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságának, amely Nagy Imre és társai újratemetését szervezte. 1992 és 2010 között az 1956-os Intézetben dolgozott könyvtárosként. Egyik ottani munkatársa, Molnár Adrienne kétszer is készített vele interjút: egyszer 1998-ban, ekkor főleg a megtorlásra és az 1989-es változásokra emlékezett, 2013-14-ben pedig egy részletes életútinterjút készítettek. Az együtt huszonhat órányi hangfelvétel gépelt változatán alapszik jelen kötet, kronologikus rendben mutatva be Gyenes Judith életét. A szövegen érdemi változtatások nem történtek; Molnár Adrienne csak az ismétléseket hagyta el, az élőbeszédből adódó nyelvi sutaságokat igazította ki, a tárgyi tévedéseket pedig lábjegyzetekben korrigálta. A kötetet névmagyarázat, valamint fénykép- és dokumentummelléklet zárja. / Forrás: www.kello.hu
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
2024. július 25.