Vakbarát változat |
Betűméret

Gajdó Tamás: Huszti Péter

Huszti Péter színművész, rendező és színigazgató életét és pályáját mutatja be Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet muzeológusának albumformátumú kötete. Sok-sok fekete-fehér és színes illusztráció kíséretében ismerhetjük meg a Hendel Péter néven született művész családját, gyermekkorát, iskolai tanulmányait a Lórántffy Zsuzsanna Általános Iskolában és a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, valamint gyermek- és kamaszkori fellépéseit az iskolai színjátszókörökben (gimnazista harmadikos korában például Bánk bánt alakította). Megtudatjuk, hogyan vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára és lett Várkonyi Zoltán osztályának tagja, milyen volt a viszonya tanáraival, hogyan rendezte Iglódi István osztálytársával közösen kisebb jelenetekben diáktársait, köztük Csernák Árpádot, Kránitz Lajost, Szakács Esztert, Tahi Tóth Lászlót és Voith Ágit. A főiskolai jeleneteken túl olvashatunk első kisebb színpadi fellépéséről a Madách Színházban, az Antigoné című Szophoklész-tragédia tévéfelvételéről, és arról, hogy a főiskola elvégzését követően, Ádám Ottó hívására miként szerződött a Madách Színházhoz, melynek egészen 2007-ig volt a tagja. Válogatást kaphatunk itteni szerepeiből, az emlékezetes Shakespeare-alakításaiból, olvashatunk a Peer Gynt és a Sirály főszerepeiről, a külföldi turnékról és olyan filmekben vállalt szerepeiről, mint a Fekete gyémántok (1977), a Csillag a máglyán (1979) vagy Az élet muzsikája – Kálmán Imre (1984). Szó esik fontosabb rendezéseiről, a Madách Kamara művészeti vezetőjének történő kinevezéséről 1989-ben, rendszerváltás utáni fontosabb szerepeiről, oktatói tevékenységéről és rektori időszakáról a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Soproni Petőfi Színházban vállalt tanácsadói szerepéről, kitüntetéseiről vagy éppen családi életéről. A szerző az életrajzi kötetben nagyban támaszkodik a művész interjúira, valamint 2015 és 2020 között három kötetben megjelent memoárjára / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 792 G 16
 

2023. december 08.