Vakbarát változat |
Betűméret

Gaelle Jose: Egy asszony ellenfényben

A kis kötet főszereplője Vivian Maier (1926-2009) kiemelkedő tehetségű fotós, akinek életét rekonstruálja Josse, Gaëlle francia írónő, a nagysikerű Ellis Island utolsó őre szerzője. A francia-osztrák származású amerikai fényképész nevelőnőként dogozott, és emellett hobbiból fotózott szenvedélyesen. New York és Chicago utcáit járva az elesetteket, az amerikai álomból kirekesztetteket örökítette meg nagy érzékenységgel. A különös személyiségű alkalmazott és titkos művész gyakorlatilag nem is látta képeinek zömét. Munkáit ugyanis csak halála után fedezték fel, sokáig egy bútorraktár mélye rejtette fotóklisékkel, filmtekercsekkel, negatívokkal teli dobozait. Vivian 1956-ban költözött New Yorkból Chicagóba bébiszitternek, ahol jó negyven éven keresztül több mint százezer fényképet készített az emberekről és a városról. 1959-ben és 1960-ban világ körüli útra indult egyedül: fotózott Los Angelesben, Manilában, Bangkokban, Sanghajban, Pekingben, Indiában, Szíriában, Egyiptomban és Olaszországban. Idős korában rendkívül szerény körülmények között élt. A Gensburg testvérek (John, Matthews és Lane), akikre gyermekként vigyázott, béreltek neki egy kis lakást Chicago északi részén, ahol aztán élete végéig lakott. 2008 novemberében elesett a jeges utcán és súlyos fejsérülést szenvedett, amiből haláláig nem épült fel. Fotói 2007-ig teljesen ismeretlenek voltak, míg egy aukciósház árverésén egy helyi történész, John Maloof történeti adalékokat keresett a városrész múltjával foglalkozó könyvéhez, így vásárolta meg alig 400 dollárért a körülbelül 30 000 negatívot tartalmazó dobozt. A képeket elkezdte beszkennelni és az interneten megosztani. Ily módon bukkant a gyászjelentés révén az alkotó nyomára. Majd a kezdeti „szerény” gyűjtemény után vásárolt további negatívokat, képeket és filmtekercseket az aukciós háztól, és a többi licitálótól. A rendkívüli életmű 90%-a előhívott negatívban, több ezer papírmásolatban és számtalan előhívatlan filmtekercsben maradt fenn. A fényképekből több könyv született és filmek is készültek többek közt Maloof kezdeményezésére Charlie Siskell közreműködésével 2013-ban (Finding Vivian Maier). Josse, Gaëlle rendkívüli empátiával vázolja föl egy magányba és anonimitásba menekülő nő portréját, éles fényt vetve nyugtalanító és rendhagyó sorsára, mert amilyen fényes hírnév övezi ma Vivian Maier nevét, olyan sötét homály fedte az életét. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: J 79
 

2022. december 12.