Vakbarát változat |
Betűméret

Földes László Hobo: Térdig a szarban, fülig szeretetben

Földes László, azaz Hobo a hazai blues egyik úttörője 2022-ben ünnepli 77. születésnapját. A jeles alkalomból Térdig a szarban, fülig a szeretetben címmel jelent meg vaskos önéletrajzi könyve, két hasonló című különálló lemezzel egy időben, melyek összesen harminchárom dalt tartalmaznak. A nem csak rajongói számára izgalmas kötet mozaikszerű szerkesztésben, laza időrendben halad végig Hobo eddigi pályáján. Magánéleti, társadalmi, történelmi, művészeti kitekintést, melyet anekdotikus, önironikus formában mesél el a szerző. Felidézi élete nehéz korszakait, tragédiáit, bukásait, botrányait, sikereit, találkozását az igaz szerelemmel és kalandozásait a zene, az irodalom, a film és a színház világában, valamint személyes kapcsolatait híres költőkkel, zenészekkel, rendezőkkel. A Kossuth-díjas előadóművész jelenleg zenészként szabadúszó, előadóként pedig 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik. Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 52 albumot, tíz könyvet adott ki, hat színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai), hat monodráma, kilenc filmszerep (pl. Agitátorok, Kopaszkutya), kilenc színházi szerep és számtalan irodalmi est köthető a nevéhez. Hosszú lenne felsorolni, ki mindenkivel dolgozott együtt eddigi, főleg a Hobo Blues Band fémjelezte munkássága során. Az említett lemezek tematikája szorosan kötődik a könyvhöz, amelyek a Covid-járvány miatt elhalasztott koncertjén is visszaköszönnek majd, s így bepillantást nyerhetünk életének olyan részébe is, amiket eddig nem láthattunk. Együtt utazunk vele a korszakokon át, s együtt éljük át vele a pillanatokat, melyek meghatározóak voltak életében. A szerzőt idézve, mindent megértünk könyve célját illetően: „Dolgaim pocsékul indultak, először elhittem a hazugságokat, aztán megtagadtam őket, de ez nagyon kevés. Hitet találni a legnehezebb, ha az ember magára marad és menekülnie kell. »Egyedül voltam én sokáig, Majd eljöttek hozzám sokan…« ‒ írta József Attila. Velem is ez történt… De most, utam vége felé úgy éreztem, el kell mondanom még sok-sok mindent, amit a zenében nem tudtam.” / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 785 H 72
 

2022. november 22.