Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Embert írásáról
Podonyi Hedvig újságíró egyben szakképzett íráselemző és grafológus. Az ő szerkesztésében jelenik most meg az Embert írásáról című kötet, amely huszonhét szerző együttműködéseként született. A kiadvány a grafológia alapjait foglalja össze, „nem csak grafológusoknak”, emellett pedig számos kultúrtörténeti érdekességgel is szolgál. Az első részben olvashatunk egyebek mellett a kézírás születésétől, arról, hogy milyen a célszerű írássztenderd vagy hogy napjainkban szükség van-e még kézírásra. A következő egység, Grafológia egykor és ma címmel egyrészt a terület neves külföldi és hazai képviselőit mutatja be a múltból, mint Jean-Hippolyte Minchon abbé vagy Románné Goldzieher Klára, másrészt olyan új lehetőségekkel is foglalkozik, mint a számítógépes képfeldolgozás a grafológia szolgálatában vagy a komputeres grafometriás vizsgálatok. Külön főfejezet tárgyalja a kézírás és a személyiség kapcsolatát, így itt olvashatunk például a gyerekes írásról (felnőttek esetében) vagy a balkezesség megjelenéséről a kézírásban. Vélhetően az érdeklődők számára a Mire jó a grafológia című rész lesz a legtanulságosabb, melyben olyan témákról esik szó, mint a munkahelyi grafológia, vezetőkiválasztás grafológiai módszerrel, a tehetséges gyermeke kézírása, a társfüggőség grafológiai megközelítésben, grafológiai kutatás szexnaplókkal vagy kézírásváltozás sztrók következtében. Az ötödik rész történelmi alakok és más hírességek kézírásával foglalkozik, azokat elemzi, olyan személyek esetében, mint Mária Terézia és II. József, XIV. Lajos, Marie Antoinette, Sade márki, Charles Dickens, Sigmund Freud, Antoine de Saint-Exupéry, Maria Callas, Stefan Zweig, David Attenborough vagy Freddie Mercury. Az utolsó részben további érdekességekről olvashatunk, mint a második világháborús hadifoglyok leveleinek elemzése, vegetarianizmus a grafikumban, a színek és az írószerek jelentősége a kézírásban, a kézírásos weboldalak rejtett üzenetei vagy az aláírás-hamisítás és -imitálás (utóbbi például hírességek titkárai által). / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 150 B 45
 
Megnézem a Moly.hu-n is.

2023. január 25.

Menü