Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Elisabeth Badinter: Egy anya konfliktusai
A Habsburg-házból származó német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, valamint Lotaringiai Ferenc császár hitveseként német-római császárné, Mária Terézia (1717-1780) uralkodásának időszakát már számosan megírták történelmi regényekben, vagy éppen tudományos könyvekben. Elisabeth Badinter azonban nem a Habsburg Birodalom egyetlen női uralkodójának, egyben a Habsburg–Lotaringiai-ház megalapítójának politikai pályájára helyezte a hangsúlyt, ő ugyanis az anyaság oldaláról közelítette meg ennek a bonyolult személyiségű, gyermekeiért folyamatosan aggódó, de a kor politikai széljárásának megfelelően sokszor kemény, sőt igazságtalan döntéseket is hozó asszonynak az élettörténetét és ennek alapján rajzolta meg portréját. Férjét, Lotaringiai Ferenc császárt 1740-ben az összes uralma alá tartozó országban névleg társuralkodói rangra emelte, de a valódi hatalmat továbbra is Mária Terézia gyakorolta. Az uralkodó szerette férjét, tizenhat gyermeket szült neki, velük jött létre a Habsburg–Lotaringiai-ház. Első gyermeke, Erzsébet Amália három esztendős korában halt meg. Anna Jozefa hercegnő, bár megérte a felnőttkort, de kolostorba vonult. Karolina Ernesztina nevű kislánya egyévesen távozott az élők sorából, József Benedek Ágost főherceg később II. József (a kalapos király) német-római császár, magyar és cseh királyként vonult be a történelembe. Krisztina főhercegnő Albert Kázmér szász herceghez ment feleségül. XV. Lajos francia király hitvesének szánták Erzsébet nevű lányát, de a frigy a lány betegsége miatt meghiúsult. Károly József Emánuel főherceg tizenhat éves korában halt meg, Amália lánya I. Ferdinánd parmai herceghez ment feleségül. Péter Lipót József főherceg II. Lipót néven német-római császár, magyar és cseh király. Karolina nevű gyermeke már születésekor meghalt, Johanna Gabriella nevű lánya állítólag az esküvője előtt lett öngyilkos, de az esküvője előtt halt meg Josefa nevű gyermeke is. Ezután, nővérei halála miatt Karolina Lujza főhercegnő ment férjhez IV. Ferdinánd nápolyi királyhoz. Antónia lányát, aki XVI. Lajos felesége volt, férjével együtt kivégezték a francia forradalom alatt. Miksa Ferenc főherceg püspök és kölni választófejedelem lett, de az utoljára született öt gyermekének sikerekeit édesanyjuk már nem élhette meg. A szerző levéltári anyagokra támaszkodva tárta fel Mária Terézia anyaságának jellemző vonásait, egy olyan uralkodónőjét, akinek nemcsak a világtörténelem színpadán kellett helyt állnia, mert eközben otthonában a gyermeknevelésben is szeretett volna tökéletesen teljesíteni. Bár nevelőnők vették körül a gyermekeit, ő maga „Utasításban” foglalta össze, melyek azok a főbb szempontok, amelyeknek betartását elvárja a nörszöktől. Egy gyermekeiért aggódó, felelősségteljes édesanya alakja körvonalazódik a regényben, egy olyan nőé, aki elsiratta négy gyermekét, az életben maradottakért pedig, ha betegek lettek, őszintén aggódott. Küzdött azért, hogy egyensúlyt tudjon teremteni felelősségteljes politikai teendői és az anyaság követelményei között. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 943.9 B 13
 
Megnézem a Moly.hu-n is.

2023. március 07.

Menü