Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Christina Ezrahi: Sztálin balerinája
1937. július 31-én - a szovjet kommunista párt Politbürójának rendelkezése nyomán – Európa történetében példátlan intézkedéssorozat vette kezdetét: egy állam saját népe ellen indított tömeges megtorlást. A határozat „tervszámai” szerint az egész Szovjetunióban 268 ezer embert kellett őrizetbe venni, ebből 72 ezret halálra ítélni, a többit egy és tíz év közötti szabadságvesztéssel sújtani. Ebbe a keretszámba esett bele Nyina Alekszandrovna Aniszimova, a leningrádi balerina, akit 1938 februárjában tartóztattak le koholt vádak alapján. A szovjet kulturális politika múltját kutató történész dokumentumregénye igaz történetet dolgoz föl. Az elején visszatekint fiatal hőse rövid pályájára, és fölrajzolja a ’30-as évek kultúrpolitikáját, amelyen – az egész közélethez hasonlóan – úrrá lett a gyanakvás, a folytonos ellenségkeresés, a művészeti teljesítmények ideológiai alapú értékelése. Ahogy Christina Ezrahi fogalmaz: „Az országot a spionfrász kerítette hatalmába”. Elmeszülemények alapján tartóztattak le és kínoztak meg, ítéltek el tízezreket. A szerző tablóképet rajzol az 1937-1939 közötti koholt perekről, majd Nyina történetét beszéli el, amely magában hordozta az NKVD működésének minden jellemzőjét, azt, hogy a kihallgatásokon mindenáron meg akarták törni a gyanúsított akaratát, önbecsülését. A szerző Nyina följegyzései és levéltári, illetve családi dokumentumok alapján rekonstruálja a balerina meghurcoltatásának történetét. Azzal vádolták, hogy a német származású Jevgenyij Salomé művészetbarát összejövetelin külföldi diplomatákkal találkozott, és információkat adott át nekik. 1938 augusztusában Nyinát, mint a társadalomra veszélyes elemet öt év javító-nevelő munkára ítélte az NKVD Különleges Tanácsa. A kazah sztyeppére, Karaganda körzetébe száműzték; az írónő innét követi nyomon hőse megpróbáltatásait, illetve aggódó hozzátartozóinak szenvedéseit. Christina Ezrahi oknyomozó nézőpontú, dokumentarista műve Nyina meghurcoltatásának történetében a szovjet rendszer embertelenségét ábrázolja, azt a rendszert, amely elvtelenségen, rettegésen, gyanakváson, becstelenségen, besúgáson alapult. A dokumentumrészletekkel és jegyzetekkel kiegészített, érdekfeszítően olvasmányos kötet hiteles adalék a 1930-as évek koholt pereinek történetéhez. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: 343 E 99
 
Megnézem a Moly.hu-n is.

2023. február 07.

Menü