Buzzy Jackson: A vörös hajú lány
Igaz történet alapján vette papírra a Hollandiában született Jannetje Johanna Schaft (1920-1945), a címbeli vöröshajú lány életének történetét az író. Schaft fiatal korától kezdve érdeklődött a politika iránt, a társadalmi igazságosságról gyakorta esett szó a családjában is, ez ösztönözte őt arra, hogy a jogi pályát válassza. 1938-ban kezdte meg jogi tanulmányait az Amszterdami Egyetemen, itt került jó barátságba Sonja Frenk és Philine Polak zsidó hallgatókkal. Amikor Hollandia német megszállás alá került és bevezették a numerus clausust, az egyetemistáknak alá kellett írniuk egy, a megszálló hatóságokat hűségükről biztosító nyilatkozatot, azonban Hannie ezt megtagadta. Ezért barátaival együtt nem folytathatta tanulmányait, ekkor hazaköltözött a szüleihez, ahová magával vitte Frenket és Polakot is, hogy náluk rejtőzzenek el. Végtelenül elkeseríti a helyzet embertelensége, igazságtalansága, ekkor a helyi ellenállókkal (Ellenállás Tanácsa nevű mozgalom) felveszi a kapcsolatot és hamarosan kiképzést kap. Most már semmi sem tartja vissza, hogy fegyverrel, egyre életveszélyesebb feladatokat vállaljon el, támadásokat hajtson végre németek, holland nácik, kollaboránsok és árulók ellen. Hannie a mozgalomban találja meg azt a közeget, amelyben nem csak biztonságban érzi magát, de az elveikkel is mindenben egyet ért. Szerelmes lesz Jan Bonekampba, együtt követnek el merényletet Zaandamban Willem Ragut holland rendőrtiszt és munkatársa ellen. Schaft hátba lőtte Ragut, Bonekampet hason lőtte a férfit, majd megölte. Jan azonban halálos sebet kapott, bár elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később letartóztatták és ekkor kényszer hatására megadta Hannie nevét, akit szülei bebörtönzésével kényszerítették vallomásra. Bonekambet kivégezték, majd miután Hannie szüleit elengedték, 1945. március 1-jén a vöröshajú lánynak is kioltották az életét. / Forrás: www.kello.hu
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
2024. július 31.