Bibók Bea: Ellopott gyermekkor
"Én is parentifikált gyermek voltam" – írja pszichológiai alapozású szakkönyvének bevezetésében a szerző. Ezután pontosan leírja, mit is jelent a fent említett kifejezés. A perantifikáció arra a jelenségre utal, amikor egy családban a szerepek felcserélődnek, és a felnövekvő gyermekre felnőtteknek való feladatok hárulnak, többnyire azért, mert a szülők nem tudják, vagy éppen nem akarják ellátni teendőiket. Ez adódhat abból a tényből, miként ez Bibók Bea családjában is tetten érhető, hogy a szülők munka mellett tanulnak, sokat dolgoznak, és ennek okán a gyermek kénytelen bezárkózni a maga kis világába, mert a felnőtteknek soha nincs ideje arra, hogy vele foglalkozzanak. Ugyanez a sors vár azokra a gyerekekre is, akiknek szülője valamilyen szenvedélybetegség rabja (alkohol, drog stb.), és ezért képtelen ellátni szülői feladatait. Az ilyen gyermekek idő előtt kis felnőttekké válnak, olyanokká, akiknek "ellopták" a gyermekkorát. Mindez hosszú távon, a felnőttkori élet eseményeit kivetítve, súlyos pszichés károkat okoz a hétköznapi élet viselkedési formái során, de főként a párkapcsolatok működésében. Az ilyen gyermek, aki a családjában mindig a mérleg nyelve volt, jó esetben többnyire önálló, talpraesett felnőtté válik, de mivel gyermekként folyamatosan áldozatot hozott a szüleiért, további élete során is áldozatokat fog hozni másokért. Többek között önként vállal fel olyan feladatokat, amelyeket nem neki kellene megoldania, nem kér soha szívességet senkitől, mert meggyőződése, hogy mindent meg tud egyedül is oldani, és addig feszegeti határait, míg testi és lelki tartalékai kimerülnek. Ha valaki ezeknek a soroknak alapján magára ismer, mindenképpen el kell olvasnia ezt a könyvet, mert írója konkrét példákon, majd gyakorlati feladatokon keresztül mutatja be, miként lehet és kell a gyermekkori berögzült viselkedési mintákat túlhaladni, hogy a parentifikált gyermekből önazonos, kiegyensúlyozott és nem mellesleg boldogabb felnőtt legyen. / Forrás: www.kello.hu
Jelzet: 150 B 62
"Én is parentifikált gyermek voltam" – írja pszichológiai alapozású szakkönyvének bevezetésében a szerző. Ezután pontosan leírja, mit is jelent a fent említett kifejezés. A perantifikáció arra a jelenségre utal, amikor egy családban a szerepek felcserélődnek, és a felnövekvő gyermekre felnőtteknek való feladatok hárulnak, többnyire azért, mert a szülők nem tudják, vagy éppen nem akarják ellátni teendőiket. Ez adódhat abból a tényből, miként ez Bibók Bea családjában is tetten érhető, hogy a szülők munka mellett tanulnak, sokat dolgoznak, és ennek okán a gyermek kénytelen bezárkózni a maga kis világába, mert a felnőtteknek soha nincs ideje arra, hogy vele foglalkozzanak. Ugyanez a sors vár azokra a gyerekekre is, akiknek szülője valamilyen szenvedélybetegség rabja (alkohol, drog stb.), és ezért képtelen ellátni szülői feladatait. Az ilyen gyermekek idő előtt kis felnőttekké válnak, olyanokká, akiknek "ellopták" a gyermekkorát. Mindez hosszú távon, a felnőttkori élet eseményeit kivetítve, súlyos pszichés károkat okoz a hétköznapi élet viselkedési formái során, de főként a párkapcsolatok működésében. Az ilyen gyermek, aki a családjában mindig a mérleg nyelve volt, jó esetben többnyire önálló, talpraesett felnőtté válik, de mivel gyermekként folyamatosan áldozatot hozott a szüleiért, további élete során is áldozatokat fog hozni másokért. Többek között önként vállal fel olyan feladatokat, amelyeket nem neki kellene megoldania, nem kér soha szívességet senkitől, mert meggyőződése, hogy mindent meg tud egyedül is oldani, és addig feszegeti határait, míg testi és lelki tartalékai kimerülnek. Ha valaki ezeknek a soroknak alapján magára ismer, mindenképpen el kell olvasnia ezt a könyvet, mert írója konkrét példákon, majd gyakorlati feladatokon keresztül mutatja be, miként lehet és kell a gyermekkori berögzült viselkedési mintákat túlhaladni, hogy a parentifikált gyermekből önazonos, kiegyensúlyozott és nem mellesleg boldogabb felnőtt legyen. / Forrás: www.kello.huJelzet: 150 B 62
2024. január 05.