Vakbarát változat |
Betűméret

Ali Hazelwood: Szerelem elmélete

Ahogy a szerző korábbi regényei, úgy ez is egyetemi, természettudományos kutatói közegben játszódik, ahol a történet során kiderül, hogy a fizikus és matematikus kockák a szívük legmélyén romantikus emberek. A 27 éves Elsie Hannaway elméleti fizikából doktorált, tanársegédként azonban elég rossz a fizetése, így a fiatal nő lassan nagy adósságot halmoz fel. A lány egyáltalán nem ilyen életre vágyott, hogy meg tudjon élni termodinamikát tanít, remélve, hogy előbb utóbb már nem csak óraadó lehet, hanem állandó állást is kaphat az egyetemen. Közben egyfajta szolgáltatást is vállal, ha valakinek nincs barátnője és el szeretne menni egy olyan helyre, ahová páros meghívót kapott, a lányt egy alkalmazáson keresztül fel lehet fogadni, és Elsie álbarátnői feladatokat lát el. A fizikuslány mindig azt az arcát mutatja partnereinek, akire véleménye szerint megbízójának szüksége van. Ám Jack Smith, az egyik ügyfele sokkal többet jelent számára, a férfi őszinte érdeklődéssel figyeli a lányt, meg akarja ismerni a valódi énjét is. A dolgok jó úton haladnak, Elsie-t állásinterjúra hívják az egyetemre. Amikor megjelenik a felvételi bizottság előtt, ledöbben, mert a Jackként ismert férfi, valójában Jonathan Smith-Turner, aki a bizottság egyik tagja. Elsie úgy érzi, becsapták, érzelmileg már nagyon elköteleződött, zavarban van, nem tudja, hogy viselkedjen egy olyan férfi mellett, akiről kiderül, hogy az egyik leghíresebb egyetem fizikai tanszékének professzora, azé az intézményé, ahová Elsie álmaiban mindig is vágyott… A szerző számos fizikai szakkifejezéssel kíséri a Jack és Elsie között felszikrázó szerelmet, amely legalább olyan bonyolult, mint az elméleti fizika egyes tételei. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: H 46
 

2023. december 16.