Vakbarát változat |
Betűméret

Thomas Hardy: Távol a világ zajától

H 31

Thomas Hardy angol költő és regényíró, regényeinek témája az angol vidék és az érzékenyen bemutatott emberi sorsok. Leghíresebb műve az Egy tiszta nő, melyből több kiadás is megjelent magyarul. A Távol a világ zajától című művét viszont 2020-ban olvashattuk először, egészen eddig nem jelent meg magyarul.

A szerző második regényében a vidéki angol gazdálkodás hétköznapjaiba pillanthatunk bele, ahol a gyönyörű tájleírások is épp olyan erőteljes szerepet kapnak, mint a karakterépítés.  Hardy jó humorral, meglepően olvasmányosan és könnyed módon meséli el történetét a büszke Bathshebáról, és a vele kapcsolatba kerülő férfiakról.

Az első oldalakon Gabriel Oak gazdát ismerhetjük meg, aki egy birkanyájat gondoz. Egy nap büszke, fiatal lány érkezik a faluba, Bathsheba Everdene, akibe Oak, ha nem is első látásra, de beleszeret. Egyenes ember, aki tisztában van az erősségeivel, lehetőségeivel, és feleségül kéri a lányt – ám ő kerek perec elutasítja. Később Bathsheba elköltözik, mert megörökli nagybátyja gazdaságát, amit rendhagyó módon ő maga kezd el vezetni. Oak végül nála köt ki, pásztorként. A kezdeti furcsa alá-fölérendeltségi viszony szépen átalakul megbízható munkakapcsolattá, sőt barátsággá, amire a fiatal lány rá is szorul. Sok esetben meggondolatlanul viselkedik, nem látja be tettei hatását, viszont a gazdaságot lelkiismeretesen és erős kézzel vezeti. A regényben tanúi lehetünk annak, hogy két férfi is beleszeret Oakon kívül.

Hardy érzékletesen mutatja be a vidéki Angliát, az évszakok körforgását, a gazdálkodás nehézségeit, de az ott dolgozó emberek hétköznapjait is, akik néha mulatságba is járnak.
A könyv erőssége a fentieken kívül a karakterek fejlődésének bemutatása, a szereplők közti dinamika – ellentétek és a vonzalmak egymásnak feszülése. Bathsheba tipikusan nem egy szimpatikus főhős: beképzelt – ez már az első fejezetekben látszik, könnyelmű, sokszor bizonytalan és impulzív. Akit igazán kedvelhetünk, az Gabriel Oak, aki kihozza a helyzetéből a legtöbbet, hűséges és megbízható – mint munkaerő és mint barát is.

Igazi belemerülést igénylő olvasmány ez, amiben a rövid fejezetek hol gyorsan, hol lassan váltakozva építették a cselekményt. Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik még nem olvastak Thomas Hardytól, de szeretnének egy könnyedebb művével kezdeni, vagy szeretnének elmerülni a 19. századi vidéki Anglia nyugalmasabb napjaiban... távol a világ zajától!
Ajánlja: Waldinger Dóra

2021. november 27.