Vakbarát változat |
Betűméret

Ted Chiang: Kilégzés és más novellák

Jelzet: C 17

Semmi sem törli el a múltat. Van bűnbánat és vezeklés, és van megbocsátás is. Ez minden, de ennyi elég.

Ted Chiang kínai származású amerikai sci-fi író. Első publikált műve a Tower of Babylon című novella volt, amely rögtön elnyerte a Nebula-díjat 1990-ben, és több más díjra, többek közt Hugo-díjra is jelölték.
A Kilégzés és más novellák című kötet 2019-ben jelent meg, a 2005-2018 közötti időszakból tartalmaz kilenc novellát. A szerző szépirodalmi stílusban fogalmazza meg tudományos témájú, aktuális problémákat és kérdéseket is felvető történeteit. Több írásban is megjelenik a szabad akarat kérdése; a technológia és az ember kapcsolata, annak pozitív vonatkozásaival illetve árnyoldalával együtt; a világ teremtése, valamint a tudomány és a hit kapcsolata.

 Az emberiség képes értelmet adni a saját létezésének.

A kereskedő és az alkimista kapuja című novellában Fuád ibn Abbász meséli el történetét, találkozását Basáráttal, a középkori Kairóban élő kereskedővel, aki megépítette az első időgépet. Az időutazás lehetőséget kínál a főszereplő számára, hogy változtasson a múltban elkövetett hibáin, elszalasztott lehetőségein.

[…] a tapasztalt emberek azt vallják: „négy dolog nem tér vissza soha: a kilőtt nyílvessző, az elmúlt élet, az elszalasztott lehetőség és a kimondott szó sem vonható vissza.

A véletlen és a szándék ugyanannak a kárpitnak a két oldala.

A címadó novella főhőse egy idegen tudós, aki az egész világegyetemet érintő felfedezést tett. A jövőben bekövetkező tragédia elkerülhetetlen, a főszereplő mégis pozitív gondolattal búcsúzik:

Ámulj a létezés csodáján, és örvendezz, hogy megélheted.

A tények valója, érzések igaza című írás két történetet tartalmaz. Az egyik cselekményszál Jijingi, a tiv nép tagjának történetét meséli el, aki miután megtanult írni és olvasni egy európai misszionáriustól, fontos felfedezést tesz népével kapcsolatban, amely szemben áll vezetőjük, Sabe emlékeivel. A másik történet cselekménye egy új keresőeszköz, a Remem működését mutatja be, amely az emberek által állandóan viselt magánkamerák használatával hívja elő azokat a felvételeket, amelyekre emlékezni szeretnének. A technológia előnyeit és hátrányait ismerhetjük meg a főszereplő édesapa szemén keresztül.

Aki egyszer is pazarolt már el órákat azzal, hogy az interneten szörfözött, tudja, hogy a technológia hozzájárulhat a rossz szokások kialakulásához.

Ted Chiang a szereplőivel rendkívül pontosan szemlélteti az emberi természetet. A főhősökkel együtt az olvasókban is felmerülnek a következő kérdések: Mi magunk határozzuk meg a jövőnket, vagy az eleve elrendeltetett? Hasznos lenne az emberek számára tökéletes memóriával élni? A technológia tudja maradéktalanul pótolni az embert? Szükséges mindig tudni az igazságot, vagy csak egyféle igazság létezik?
A szerző másik kötete, az Életed története és más novellák is megtalálható a könyvtárunkban (jelzete: C 17). 2019-ben megjelent az Érkezés és más novellák címmel is. Az Életed története című novellából Denis Villeneuve rendezett nagy sikerű filmet Érkezés címmel 2016-ban (DVD 5173, DVD 5174).
 

Ajánlja: Molnár Andrea

2020. december 01.