Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Szűcs Péter: Dharma
Jelzet: Sz 98
„Hála. Tisztelet. Elfogadás. Az egyéni igazságok helyett az örök körforgás igazsága. Dharma.”

Szűcs Péter neve nem hangozhat ismeretlenként a hazai nyomtatott és internetes sajtó igényes fogyasztói számára, évekig olyan ismert és elismert magazinok főszerkesztője volt, mint a Marie Claire, vagy az InStyle.
Berettyóújfaluban született 1976-ban, az ELTE-n magyar nyelv és irodalom szakának elvégzését követően, a könyvek és az olvasás iránti szeretetét az újságírásban kamatoztatta, egészen 2016-ig, amikor is úgy döntött független alkotóként az utazásnak szenteli életét. Olvasóként világokat ismert meg, utazóként pedig a bejárt országok sokszínűségének bemutatását érzi küldetésének.

Első regényét családi történetek és a saját utazási élményei inspirálták. Egy család, három generáció, hetven év, ami a kötet háromszázhuszonegy oldalára került becsomagolásra, ám cseppet sem zsúfolt, inkább a lelki és fizikai utazásokban tapasztalt kalandor gyakorlatiassága érződik soraiból. Elmondása szerint világkörüli utazásaira gyakran csak egy hátizsákot visz magával, benne a legszükségesebbekkel. Családi legendáriumából szintén a legfontosabbakat meséli el.

Kamuti István, az egyszerű paraszti családban nevelkedő fiú Biharnagybajomban kapja a behívót, hogy védje a Magyar Népköztársaságot. Álruhában indul az éj leple alatt az orosz katonáktól hemzsegő Pesten randevúra, ám rövid időn belül bűntudattal a szívében egy Amerikába tartó hajó fedélzetén számol le múltjával, hogy esélyt kaphasson a jövő. Tamás, Andrea és Léna bár egy család, mégis külön utakon járnak. A család újraegyesülése – ha nem is a szó megszokott értelmében - csak a mélyben szunnyadó titkok feloldásával jöhet létre, ezért számukra az utazás egyedüli és kizárólagos megoldás.

És miért is fontos ez? Hogy múltjuk, az elődök döntéseinek megismerésével rendet rakjanak saját lelkükben, azért, hogy közelebb kerüljenek olyan világokhoz, melyeknek a létezéséről tudtak korábban, ám nem foglalkoztak vele. Végezetül hálát tudjanak adni mindazért, amit a teremtőtől kaptak.
 
Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta
 
Megnézem a Moly.hu-n is.

2022. augusztus 30.

Menü