Vakbarát változat |
Betűméret

Robert Galbraith: Kakukkszó

Jelzet: R 90


2013-ban jelent meg Robert Galbraith néven J. K. Rowling első krimije. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Harry Potter sorozat szülőanyja áll a furcsa nevű magánnyomozóról szóló regény mögött. A megjelenés után viszonylag nem sokkal kiderült, kit takar az álnév, és a sorozat azóta is nagy sikernek örvend. Tavaly jelent meg a 4. része angolul, illetve a BBC 2017-ben kezdte el vetíteni a minisorozat adaptációját Tom és Holliday Grainger főszereplésével. Bizonyítja a sorozat népszerűségét, hogy hazánkban 2018-ban új, puhafedeles, sorozatborítós kiadásban is megjelent az első három rész.

A krimisorozat főszereplője Cormoran Strike, egy háborús veterán, aki Afganisztánban súlyos sérülést szenvedett. A baleset után Londonban él, magánnyomozóként dolgozik. A történet elején új segítője lesz – Robin Ellacott fiatal, lelkes lány, akit egy cég közvetít ki számára mint ideiglenes titkárnőt.

A Kakukkszóban egy népszerű és sűrű életet élő modell lány halálában kell nyomoznia Cormorannak. Hamar kiderül, hogy az új titkárnőben sokkal több rejlik, mint hogy ügyesen gépel, vagy szortírozza a leveleket. Ketten kezdik el felderíteni a gyönyörű modell utolsó napjainak eseményeit.

Az első kötet (és az egész sorozat) erőssége a hangulatteremtés: egyrészt London különféle figuráinak bemutatásában: London színe-javát felvonultatja, a hajléktalanoktól kezdve a dúsgazdag, sznob családokig. Másrészt olvasás közben úgy érezhetjük, mi is az angol főváros utcáin járunk a bicegő Cormoran nyomában.

A sorozat okosan építkezik – a főszereplők között érezni a kémiát, de a szerző nem viszi bele őket giccses romantikus fordulatokba. Cormoran amúgy sem egy hétköznapi karakter – a balesete, illetve családja miatt sok sebet hordoz testében-lelkében egyaránt. A krimi szál érdekes, leköti az olvasót, de az egyediségét a két nyomozó karaktere és London maga adja.

Ajánlom azoknak ezt a könyvet - és ha tetszett, természetesen az egész sorozatot -, akik szeretik a krimiket, Londont, és kíváncsiak J. K. Rowling mit alkotott a Harry Potter után. Érdemes amúgy elolvasni az első felnőtteknek szóló regényét is, az Átmeneti üresedést, amiben szintén van krimi-szál, illetve egy kisváros részletes bemutatása (ebből is készült televíziós sorozat).

Ajánlja: Waldinger Dóra

2019. február 05.