Philip Pullmann: Az arany iránytű
Jelzet: P 96
Philip Pullman brit regényíró Az Úr Sötét Anyagai trilógiával lett világszerte ismert. A sorozat első részéből először 2007-ben készült filmadaptáció, ezt követte 2019-ben az HBO minisorozata, mely évadonként dolgozza fel a trilógiát.
A könyvsorozat is kiegészült az elmúlt évek alatt, Pullman megírta az előzményt (La Belle Sauvage – A Por könyve 1.) sőt már megjelent a Lyra felnőtt éveivel foglalkozó rész is (A Titkos Birodalom – A Por könyve 2.). A regénysorozat alternatív világban játszódik, mely technikai felfedezésekben, természetfeletti lények jelenlétében különbözik a miénktől. Ami a legérdekesebb: az emberek lelke állat alakú kivetülésben létezik – ők a daimónok. Ezek gyerekkorban még változtathatják alakjukat, felnőttként kötnek ki egy formánál, ezzel mutatva a felnőtt belső tulajdonságait is.
Főszereplőnk egy tíz-tizenegy éves kislány, Lyra Belaqua, aki árvaként nő fel az oxfordi Jordan kollégiumban. Nagybátyja, Lord Asriel látogatja meg időről időre, ám ő eléggé távolságtartó vele. Lyra nem hiányolja a klasszikus családot, jól érzi magát a konyhai kisinassal, Rogerrel vagy az oxfordi gyerekekkel. Cselleng az utcán, háztetőkön mászkál, vagy épp elköti egy gyptus család hajóját– igazi tűzrőlpattant lányka, akit nem kell félteni.
A történet kezdetén országszerte gyerekek tűnnek el, azt rebesgetik, az „Átkosok” nevű szervezet viszi el őket, hogy kísérletezzen velük. Eltűnik Lyra barátja, Roger is – ez kellő motiváció lesz számára, hogy elkezdjen nyomozni az ügyben. Útja régi barátoktól egy idegen és kegyetlen tájra viszi el, ahol még többet megtud világa működéséről és saját sorsáról.
Alapvetően egy erős főszereplőt bemutató, kalandos ifjúsági fantasy regényről van szó, de felnőtt olvasóknak is tudom ajánlani. Az érdekes világépítésen kívül olyan témákkal is foglalkozik, mint például létezik-e az előre elrendelés, mire képes az egyház, mik a bűn és megváltás lehetőségei, illetve melyek lehetnek a szeretet megnyilvánulásai. A sorozat folytatásai (2. A titokzatos kés, 3. A borostyán látcső – P 96) még tovább árnyalják az első részben bemutatott világot, izgalmas kalandok, új szereplők és egy egyedi hős története bontakozik ki előttünk.
Ajánlja: Waldinger Dóra
2021. február 05.