Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
Jelzet: S 87
Jón Kalman Stefánsson izlandi költő, író, akinek több kötetét is olvashatjuk már magyarul. Elsőként ezt a furcsa című regényét ismerhettük meg (Typotex, 2018), amely egy duológia első kötete.
Jón Kalman Stefánsson költőként indult, mely ezen a regényén is érezhető - tele van lírai sorokkal és szeret játszani a történetmesélés formáival. A narráció töredezett, több idősíkot fog át: a jelenben (2010-es évek) egy Ari nevű ötvenes férfi tér haza Dániából, narrátorunk - közeli gyerekkori barátja - várja az érkezését Keflavíkban.
A legrégebbi múltbeli szálon a Norðfjörður ('északi fjord') településein járunk - megismerünk két barátot: Oddurt és Tryggvit, illetve utóbbi nővérét, Margrétot. A fiúkból halászok lesznek, Margrét Kanadába megy egy rokon családhoz segíteni, majd évekkel később, már felnőttként találkoznak újra. Apránként kapunk képet arról, hogy milyen rokoni kapcsolatban áll főszereplőnkkel Margrét és férje. Megismerhetjük házasságuk csúcs- és mélypontjait, gyermekeik sorsát.
A múlt egy kicsit közelebbi szálában Ari és narrátorunk gyermek- és kamaszkora, első munkáik, szerelmeik története bontakozik ki előttünk. Maga a jelenbeli szál, illetve az, hogy Ari miért hagyta el családját, Izlandot és miért kezdett Dániában új életet évekkel ezelőtt, apránként tárul fel.
Nem annyira hosszú a regény, mégis annyi minden belefért: egyrészt megismerhetjük Keflavik 1970-80-as hétköznapjait; a halászat és az amerikai támaszpont jelentőségét, a zenéket. A regény korábbi szálain a dolgos élet, a magánnyal - halállal - hideggel való megküzdés, a művészi ambíciók és érzékenység, az alkohol és az abból adódó problémák, tragédiák lesznek fontosak.
Ari és a narrátor kamaszkori felfogása, felnövekvése is nagy hangsúlyt kap. Jó példa erre, amikor már felnőttként ismerik meg egy múltbeli esemény másik oldalát. Kamaszként egy elveszített lehetőség története volt az egyik este, felnőttként szembesülnek azzal, hogy erőszak szemtanúi voltak…
A regény cselekménye nem sok (Ari az első kötetben el sem jut apjához, akihez indult), hangulata viszont annál erősebb. Bővelkedik idézhető mondatokban, s elgondolkodtató jelenetekben - az életről, szerelemről, halálról, szülői szerepről. Szépen egymásba fonódnak az idősíkok, komplett családtörténetek bontakoznak ki előttünk.
Azoknak ajánlom ezt a regényt, illetve egyből a folytatását is (Mindenséghez mérhető), akik kíváncsiak Izland hétköznapjaira, a rideg környezeti hatások között élő emberek, családok sorsára és szeretnek lírai, elgondolkodtató szövegeket olvasni.
„Vajon azért sírunk, mert a nyelv tökéletlen, és nem ér le egészen az élet fenekéig? Ugyan, még félig sem jut le, nemhogy a legmélyebb hasadékokba. Vajon a könnyek ott kezdődnek, ahol a szavak megakadnak, vajon üzenetek-e a mélyből, az érintetlen mélységből?”
Ajánlja: Waldinger Dóra
Jón Kalman Stefánsson izlandi költő, író, akinek több kötetét is olvashatjuk már magyarul. Elsőként ezt a furcsa című regényét ismerhettük meg (Typotex, 2018), amely egy duológia első kötete.Jón Kalman Stefánsson költőként indult, mely ezen a regényén is érezhető - tele van lírai sorokkal és szeret játszani a történetmesélés formáival. A narráció töredezett, több idősíkot fog át: a jelenben (2010-es évek) egy Ari nevű ötvenes férfi tér haza Dániából, narrátorunk - közeli gyerekkori barátja - várja az érkezését Keflavíkban.
A legrégebbi múltbeli szálon a Norðfjörður ('északi fjord') településein járunk - megismerünk két barátot: Oddurt és Tryggvit, illetve utóbbi nővérét, Margrétot. A fiúkból halászok lesznek, Margrét Kanadába megy egy rokon családhoz segíteni, majd évekkel később, már felnőttként találkoznak újra. Apránként kapunk képet arról, hogy milyen rokoni kapcsolatban áll főszereplőnkkel Margrét és férje. Megismerhetjük házasságuk csúcs- és mélypontjait, gyermekeik sorsát.
A múlt egy kicsit közelebbi szálában Ari és narrátorunk gyermek- és kamaszkora, első munkáik, szerelmeik története bontakozik ki előttünk. Maga a jelenbeli szál, illetve az, hogy Ari miért hagyta el családját, Izlandot és miért kezdett Dániában új életet évekkel ezelőtt, apránként tárul fel.
Nem annyira hosszú a regény, mégis annyi minden belefért: egyrészt megismerhetjük Keflavik 1970-80-as hétköznapjait; a halászat és az amerikai támaszpont jelentőségét, a zenéket. A regény korábbi szálain a dolgos élet, a magánnyal - halállal - hideggel való megküzdés, a művészi ambíciók és érzékenység, az alkohol és az abból adódó problémák, tragédiák lesznek fontosak.
Ari és a narrátor kamaszkori felfogása, felnövekvése is nagy hangsúlyt kap. Jó példa erre, amikor már felnőttként ismerik meg egy múltbeli esemény másik oldalát. Kamaszként egy elveszített lehetőség története volt az egyik este, felnőttként szembesülnek azzal, hogy erőszak szemtanúi voltak…
A regény cselekménye nem sok (Ari az első kötetben el sem jut apjához, akihez indult), hangulata viszont annál erősebb. Bővelkedik idézhető mondatokban, s elgondolkodtató jelenetekben - az életről, szerelemről, halálról, szülői szerepről. Szépen egymásba fonódnak az idősíkok, komplett családtörténetek bontakoznak ki előttünk.
Azoknak ajánlom ezt a regényt, illetve egyből a folytatását is (Mindenséghez mérhető), akik kíváncsiak Izland hétköznapjaira, a rideg környezeti hatások között élő emberek, családok sorsára és szeretnek lírai, elgondolkodtató szövegeket olvasni.
„Vajon azért sírunk, mert a nyelv tökéletlen, és nem ér le egészen az élet fenekéig? Ugyan, még félig sem jut le, nemhogy a legmélyebb hasadékokba. Vajon a könnyek ott kezdődnek, ahol a szavak megakadnak, vajon üzenetek-e a mélyből, az érintetlen mélységből?”
2026. április 09.